Előfizetés

MSZP: Az NVI új elnöke ne legyen egypárti kinevezett

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.08.25. 16:45

Fotó: Erdős László / MSZP
A szabadstrandok ügyében a Kúriához fordulnak a szocialisták, a Nemzeti Választási Iroda új vezetőjéről pedig többpárti egyeztetést kezdeményeznek.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem más, mint a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) választási bizottsága – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Molnár Zsolt. Az MSZP pártigazgatója, országgyűlési képviselő azzal kapcsolatban, hogy az NVB hétfőn elutasította népszavazási kezdeményezésüket a szabadstrandok ügyében, leszögezte: a testület hat tagja szembe fordult a joggal és a népakarattal. – Egy politikai színjáték végén az NVB hat tagja hétfőn úgy tagadta meg a több mint százezer magyar választópolgár által támogatott kérdések hitelesítését, hogy még a hozzászólás lehetőségét is megtagadták a kezdeményezőktől. Folytatjuk a küzdelmet és az ügyben a Kúriához fordulunk jogorvoslatért – közölte Molnár Zsolt. Az MSZP július végén három kérdésben kezdeményezett népszavazást: 
  • a természetes tavak melletti, köztulajdonban álló strandok ingyenességéről,
  • az ilyen strandok területén történő építési és változtatási,
  • valamint elidegenítési tilalomról.
Az ellenzéki politikus szerint a hétfőn történtek „új értelmet nyertek” azzal, hogy kedden lemondott Pálffy Ilona, az Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke. Megjegyezte:
„az a hét év, ami alatt ő vezette az irodát, és ezzel befolyásolta az NVB, sőt az egész magyar választási rendszer működését is, nehézségekkel és botrányokkal volt teli.”

  – A leghatározottabban kértem Magyarország miniszterelnökét, hogy folytasson a parlamenti és a parlamenten kívüli pártokkal, akár a pártelnökökkel egyeztetést arról, hogy ki vezesse a jövőben az NVI-t – fordult Orbán Viktorhoz az MSZP-s pártigazgató. Mint kifejtette, az egész magyar választási rendszerrel, a választójogi-, illetve a választási eljárásról szóló törvénnyel, sőt, az egész kárpát-medencei magyarság választójogával kapcsolatosan rengeteg legitimációs kérdés függ attól, ki vezeti ezt az irodát. Hozzátette:
„nem lehet egypárti, Fidesz általi kinevetettje az NVI-nek”.

Hadházy Ákos: Két hét múlva leleplezzük a nemzeti konzultáció valódi számait

Koncz Tamás
Publikálás dátuma
2020.08.25. 16:04
Szél Bernadett és Hadházy Ákos, az akciójuk során begyűjtött nemzeti konzultációs ívek előtt
Fotó: Szél Bernadett/ Facebook
Több százezer üres konzultációs ívet őriznek Hadházy Ákosék egy titkos raktárban, hamarosan a nyilvánossághoz fordulnak a gyűjtés eredményével kapcsolatban.
Nemzeti konzultációs ívek százezrei érkeztek eddig a Hadházy Ákos által létrehozott Tisztességes és igazságos társadalomért alapítványhoz (TITA), és most is özönlenek a borítékok, az ívgyűjtő akció aktivistái országszerte átveszik a helyben gyűjtött példányokat – mondta el lapunknak Hadházy. A politikus Szél Bernadett társaságában pózolt is a könyvespolcrendszert megtöltő rengeteg borítékkal.
Hadházy nem akarta elárulni kérdésünkre, hogy eddig hány ívet gyűjtöttek össze – mint mondta, ezzel beszállnának a kormány hazug állításokra épülő számháborújába, és az eredmény demoralizáló is lehetne – de hangsúlyozta, hogy több százezer ív van már náluk jelenleg. „Ez nagyon komoly siker, meg tudjuk mutatni, hogy milyen sok embernek van elege az agymosásból” – mondta a független képviselő. Hozzátette, most, hogy a kormány augusztus 31-ig hosszabbította a hivatalos ívgyűjtési határidőt, ők is adnak plusz két hetet az akciónak. 
Két hét múlva a közvéleménynek és a miniszterelnök úrnak is megmutatjuk, mit értünk el – mondta Hadházy Ákos.

A képviselő ugyanakkor biztonsági okokra hivatkozva titkolja azt is, hogy központilag hol őrzik az eddig begyűjtött íveket. Az akciót támogató pártirodák mellett jelenleg is mintegy száz civil vállalja saját névvel és címmel, hogy a szimpatizánsok hozzájuk dobják be a személyes adatokat nem tartalmazó íveket – a politikus örömtelinek tartja, hogy egy-két konfliktust leszámítva ezeket az embereket nem fenyegették, sőt, a közvélemény inkább elismerően fogadta kiállásukat.

Sikertörténet, hosszabbítással

Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség államtitkára július végén számolt be arról, hogy addig 1,09 millóan küldték vissza nekik az íveket – az állítás hitelességét azonban megkérdőjelezi, hogy nem tudni, ebből mennyi az online leadott ív, amit könnyűszerrel lehet hamisítani. Bár az államtitkár sikertörténetként tálalta a konzultációs kampányt, az 1,09 milliós szám akkor sem számítana kiugrónak, ha Dömötör kizárólag a papíralapon kitöltött ívekről beszélt: a kormány június 15-től ugyanis 7,8 millió darab küldeményt kézbesíttetett ki egy hónap alatt – vagyis július végéig csak az ívek mintegy nyolcadát küldhették vissza.
Hadházyék csak nemzeti manipulációnak nevezik a kormányzati levelezést, tekintve, hogy az íven számos kérdést olyan irányítottan és kifejezetten sarkítottan fogalmaztak meg, amire csak igennel lehet válaszolni, a kormány érdekeinek megfelelően. ( Például: „Ön elutasítja Soros György tervét, amely beláthatatlanul hosszú időre eladósítaná hazánkat?” vagy, „Ön mit gondol, Magyarország védje meg a magyar vállalatokat az ellenséges célú külföldi felvásárlásoktól?”)

Fertőtlenítették a Vígszínház szinte minden négyzetcentiméterét

MTI
Publikálás dátuma
2020.08.25. 15:19

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Hidegködképző berendezéssel virucid hatású szert fújtak az épületbe azután, hogy egy külsős művész koronavírus-tesztje pozitív lett.
A járványügyi eljárásoknak megfelelően fertőtlenítették a Vígszínház épületét, miután az elmúlt héten kiderült, hogy a Vígszínház egyik fiatal külsős művészének koronavírus tesztje pozitív lett – közölte a színház. Mint írják, az illetékes hatóságok döntése alapján, a munkatársak és a közönség egészségének védelmében a Vígszínházban és a Pesti Színházban a szeptember 4-ig meghirdetett előadásokat elhalasztották. A protokollnak megfelelően vasárnap a színház épületében az összes olyan területet fertőtlenítették hidegködképző berendezéssel, ahol fennállhat a fertőzés veszélye, így a színpadokat, a nézőteret, a színészbüfét, az öltözőket, a mosdókat, a folyosókat és az irodákat is. A színház saját takarító személyzete emellett továbbra is folyamatosan fertőtleníti a helyiségeket és az érintésnek kitett felületeket, így a korlátokat, kilincseket, kapcsolókat is. – A hétvégi tisztításkor a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásának megfelelő, országos tisztifőorvosi engedéllyel rendelkező, virucid hatású szert alkalmaztak, amely vékony hártyát képezve biztosítja a felületek tartós vírusmentességét – összegezte a színház közleménye. Mint azt a Népszava megírta: az Átrium Színházban kedd délelőtt derült ki, hogy egyik előadásuk közreműködőjének lett pozitív a Covid-tesztje, ezért a következő két hétben ebben a teátrumban is elmaradnak az előadások.