Fejér megye;haláleset;fegyház;segítségnyújtás elmulasztása;Nagylók;

2020-08-26 13:14:58

Négyen kerülhetnek fegyházba a nagylóki halálos tréfa miatt

Hatalmas poénnak találta a kocsmázó társaság, hogy részeg ismerősüket kikötözve hagyják egy kocsma teraszán. Az áldozat nem élte túl a viccet.

Többszörösen minősülő emberölés bűntette, valamint segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat a Fejér megyei Főügyészség azzal a nyolc  emberrel szemben,  akik közül négyen tavaly november 28-án, egy nagylóki kocsma teraszán viccből fagyhalálra ítéltek egy falubeli közmunkást.

Az ügyészségi közlemény szerint a négy vádlott leitatta a későbbi áldozatot, majd úgy döntöttek, hogy a teraszon elalvó férfit a székhez kötözik.  A Bors Online úgy tudja, hogy a vádlottak között van egy helyi önkormányzati képviselő is, aki rendszeres munkakapcsolatban állt az áldozattal, ő osztotta ki neki reggelente a napi feladatokat.

A rossz ötletet tettek követték: egyikük a pultostól szigetelő szalagot vásárolt, egy másik vádlott a sértettre egy széket borított. Ezután hárman körbe szigszalagozták a két szék közé szorított, alvó sértettet, végtagjait a székek lábaihoz, illetve karfáihoz rögzítették, miközben negyedik társuk a történtekről felvételt készített.

Később a kocsmába érkezett a további négy vádlott, akiknek a jelenlévők el is mondták, hogy ők kötözték ki az alvó férfit. A jelenettel szembesülő ismerősök nem nyújtottak segítséget az áldozatnak, inkább fotózták a nevetségessé tett férfit. Mikor a hely bezárt, valamennyi vádlott távozott - az alvó, megkötözött sértettet pedig magára hagyták.

A főügyészség vádiratában négy terhelttel szemben fegyházbüntetés kiszabását, két vádlottal szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés, két terhelttel szemben pedig felfüggesztett fiatalkorúak fogházbüntetésének kiszabását indítványozta.