Európa-liga;Puskás Akadémia FC;

2020-08-26 15:55:03

Itthon maradtak a vírusos felcsútiak

A Puskás Akadémia tartalékos, NB III-as játékosokkal kiegészülő kerettel vágott neki a svédországi mérkőzésnek. Ellenben úgy tűnik, Alexandru Baluta már nem koronavírusos.

A Puskás Akadémia nem túl kedvező előjelekkel léphet pályára csütörtökön a svéd Hammarby otthonában a labdarúgó Európa-liga első selejtezőjében. A felcsúti alakulatnál több koronavírusos esetet regisztráltak a bajnoki nyitány előtt, ezért a magyar csapat mindkét találkozóját elhalasztották az NB I első két fordulójából. A felcsútiak nagyon titkolóztak, így megindultak a találgatások, hogy vajon csütörtökön képesek lesznek-e kiállni. Mint utóbb kiderült, tartalékcsapatuk Pápai Perutz elleni idegenbeli bajnokiját azért kellett elhalasztani, mert szerdán több játékos is elutazott Svédországba a harmadosztályú együttesből.

Az európai szövetség (UEFA) hivatalos holnapján közzétett névsor szerint a tartalékcsapatból több fiatal mellett a 35 esztendős Magasföldi József, valamint a 36 éves hálóőr, Molnár Péter is bekerült az utazó keretbe. Kapusposztra további két rutintalan fiatal játékost nevezett be a Puskás a 17 éves Auerbach Martin és a 19 éves Kiss Ágoston személyében. Feltehetőleg valamelyik fiatal kapus kap majd lehetőséget, mivel hiányzik a névsorból a tavaszi bajnoki hajrában első számú kapussá váló Tóth Balázs, valamint a cseh csatár, David Vanecek és a német védő, Thomas Meissner is. A román Alexandru Baluta – aki sajtóhírek szerint egyike volt a megfertőződött játékosoknak – azonban tagja a 25 fős keretnek.

A Puskás Akadémia tehát nem a legjobb együttesével tud kiállni, ugyanakkor kulcsfontosságú, hogy ne találjanak koronavírusos személyt a kinti küldöttségben, mert akkor nem rendezik meg a mérkőzést, az UEFA pedig a vétlen csapatot juttatja tovább 3-0-s gólkülönbséggel. A Hammarby egyébiránt nincs a legjobb formában, 17 forduló után hetedik a svéd bajnokságban, legutóbbi két találkozóján nyeretlen maradt.

Csütörtökön ugyancsak megkezdi szereplését a Fehérvár és a Budapest Honvéd, a papírforma alapján előbbinek lesz a legkönnyebb dolga, ugyanis az ír Bohemians egyrészt legutóbb nyolc éve szerepelt nemzetközi kupasorozatban, másrészt története során 31 európai párharcából mindössze hatot nyert meg, s erre legutóbb 2008-ban volt példa. Ami ugyanakkor némi óvatosságra adhat okot, hogy amióta az ír bajnokság újraindult augusztusban, a dublini rivális mind a négy találkozóját megnyerte, így a második helyre jött fel a tabellán.

A Honvéd, bár kiemeltként várta a sorsolást, egyáltalán nem kapott könnyű ellenfelet, ugyanis az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot. A hétvégi főpróbája egyik gárdának sem sikerült jól, a kispestiek 3-1-re kikaptak az újonc MTK Budapesttől, míg az Inter Turku szintén városi riválisa, az utolsó előtti Turku PS otthonában maradt alul 1-0-ra.