Cate Blanchett;Mundruczó Kornél;Velencei Filmfesztivál;Alberto Barbera;Horvát Lili;

2020-08-31 10:00:00

Vírus ellenére is filmfesztivál: megtartják a velencei mustrát

A Covid-19 letarolta a filmfesztiválokat, létrejöttek az online és a hibrid rendezvények. Az eredeti műfajért indult harcba az Alberto Barbera vezette velencei filmfesztivál: szeptember 2 és 12 között megtartják a mustrát – kizárólag offline verzióban.

Peter Broderick producer szerint 2020 lesz az év, amikor a régi világ fesztiválrendszere, amely a velencei mustra 1932-es beindítása óta változatlan, mindörökre elpusztul. Marad majd néhány kivétel, ezeket fizikai fesztiváloknak nevezi (a tavalyi, mintegy 6500 mustra helyett néhány tucatra gondol), de a jövőt a digitális és legfőképpen a hibrid rendezvényekben látja – utóbbi estében ugyan vannak hagyományos mozis vetítések, de igen korlátozott számban és feltételek mellett. Hipotéziseit a jövő kutatásai bizonyítják vagy cáfolják majd, de problémafelvetései nagyon is érvényesek. A Covid-19 miatti hatósági zárások következtében márciusban és áprilisban a világ filmfesztiváljai sajátos módon reagáltak a hirtelen jött helyzetre: vagy a programjuk egy részével átléptek az online térbe, vagy úgy döntöttek, hogy egyszerűen elhalasztják a rendezvényt, mert digitális körülmények között a fesztiválok épp a lényegüket veszítik el: nem tudnak lokális eseményként működni, exkluzív tartalmat megmutatni a legfontosabb szakmai szereplőknek és a helyi közönségnek.   

Nagyon sokáig küzdött az elemekkel a világ legfontosabb, csúcskategóriás rendezvénye, Cannes, amely végül története során először elmaradt idén. A digitális verzió meg sem fordult Thierry Frémaux művészeti igazgató fejében, szerinte az online fesztivál fogalma nincs definiálva. Kérdései, kétkedései alapvetőek: Mi a közönség? Térben és időben hol helyezkedik el egy ilyen rendezvény? Hogyan akadályozható meg a kalózmásolatok készítése? Kik lesznek azok a kiválasztottak, akik a „képernyő” elé ülhetnek? Melyek a premierek pénzügyi feltételei? Mozikba kerülhet-e egy olyan alkotás (az újranyitás után), amelynek a premierje a világhálón volt? Frémaux válasza, stratégiai lépése a fesztiválok jelentőségében kételkedőknek a Cannes 2020 label (címke) alkalmazása lett. Azaz fizikálisan elmaradt a fesztivál, de a 2020-as válogatás nyilvánosságra került és a bekerült filmek használhatják majd a későbbiekben, egyéb követő/ismétlő fesztiválokon, illetve amikor (mozi)forgalmazásba kerülnek majd.

Az, hogy 2020-at nem kell teljesen veszteséglistára írni, garantálja a márciusban, az utolsó pillanatban megtartott Berlinale és Alberto Barbera, a Velencei filmfesztivál igazgatója, aki Covid-19 ide, járvány oda, szeptember 2. és 12. között megrendezi a világ legrégebbi filmfesztiválját. Ami pedig még ennél is izgalmasabb hír, a rendezvény kénytelen visszatérni a gyökereihez: a világ művészfilmeseinek a legjavát megmutatni. Noha az olaszországi fesztivál az elmúlt öt-tíz évben kifejezetten erős volt az amerikai filmes felhozatalban, ez most csökkent. Ennek oka, hogy a tengerentúli nagy stúdiók nem időzítenek a jövő évi Oscarra semmit, mert azt elhalasztották, illetve a Netflix és a többi streaming stúdió is úgy látja, semmit sem nyernek azzal, ha idén fesztiválokon „futtatják” a saját gyártású gyöngyszemeiket. Ennek sok szerzői filmes most nagyon örül, mert visszakapták a rivaldafényt. Ráadásul Barbera és csapata irracionálisan erős mezőnyből válogathatott azzal, hogy a nagy rivális Cannes elmaradt.

Így külön öröm, hogy a hivatalos versenybe kapott meghívást Mundruczó Kornél első angol nyelvű nagyjátékfilmje, A Pieces of a Woman, amely a rendező állandó alkotótársa Wéber Kata feljegyzései, majd később a TR Warszawa színházban színpadra állított színművén alapul. A mű szinopszisa szerint Martha és Sean Carson (Vanessa Kirby és Shia LaBeouf) szülői örömök elé néző bostoni párra fókuszál, akiknek az élete visszafordíthatatlanul megváltozik egy tragikus otthonszülés hatására. A transzcendens történetben a fiatal édesanya gyásza az egész családját megrázza. A nő saját utat választ, ennek során megtanul együtt élni hatalmas veszteségével és képessé is válik a továbblépésre. A filmet időközben megnézte az Oscar-díjas legendás direktor, Martin Scorsese, aki ezek után executive producerként csatlakozik Mundruczó filmjének csapatához.

Ha ez a hír nem lenne eléggé szenzációs magyar szempontból, további adalék, hogy a Giornate degli Autori (Venice Days, Velence napjai) nevű, párhuzamosan megrendezett versenyprogramba meghívták Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjét, amely egy Amerikából egy szerelem miatt visszatérő, középkorú agysebész nő története, akit álmai férfija nem ismer meg, amikor Budapesten találkoznak. Sőt, azt állítja, sosem találkoztak azelőtt. Külön „rekord”, hogy a Giornate degli Autori először hívott versenybe magyar filmet és mind Horvát Lili, mind Mundruczó filmje a kanadai torontói Nemzetközi Filmfesztiválra is „utazik”, ami mindkét mű tengerentúli forgalmazásának és a nagy díjakra való esélyét teremti meg – már, ha a világ rendje egyszer helyreáll.

De most első körben Velencében zajlik a verseny szerdától. A zsűri elnöke Cate Blanchett Oscar-díjas színésznő, aki már látatlanban ünnepli az idei hivatalos versenyprogramot, mivel a kiválasztott tizennyolc mű alkotói közül tizenhárom sosem szállt még harcba a patinás Arany Oroszlánért, és a készítők negyven százaléka nő. Úgy tűnik, Barbera érti, mi a fontos most a (művész)világban, mivel a korábbi években egy, vagy maximum kettő női rendező alkotása került versenybe és művészeti direktor a Variety-nek hangsúlyozta: csak a művek minősége döntött a szelekciónál és úgy látja, gender terén nagy változások zajlanak jelen pillanatban is.