Előfizetés

Egy törékeny műhelyt könnyű eltaposni: szeptembertől csak Vidnyánszky van, senki más

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2020.08.31. 20:23

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Több százan demonstráltak a Zsák UtcaBál Szfe free című eseményen a budapesti Vas utcában. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói által szervezett, koncertekkel, közös énekléssel egybekötött rendezvényen sokan színes jelmezben jelentek meg. Fullajtár Andrea osztályvezető felidézte az eseményeket. Mi vezetett idáig? Sok munka a hallgatók részéről és sok munka a modellváltók részéről. Utóbbiak rendszeresen pirossal húzták át az egyetem javaslatait. Nem szeretné cserbenhagyni tanítványait, ezért folytatja a tanítást - mondta. A demonstrálók az egyetem alapítvánnyá alakítása ellen tiltakoztak többedszer, miután felmondott az intézmény vezetése. A távozó vezetők különösen azt sérelmezték, hogy minden lényeges döntést az új - Vidnyánszky Attila vezette - kuratórium vont magához.   
Bodó Viktor rendező arról beszélt, hogy egy ilyen kis törékeny szellemi műhelyt mennyire könnyű erővel eltiporni. Tervezte, hogy egy szűk csapattal indít a jövőben osztályt az egyetemen, de ettől a történtek miatt elállt. Hajdu Szabolcs rendező kérte a filmes szakma képviselőit legyenek szolidárisak a hallgatókkal. Szeptember 1-től kizárólag olyan egyetemi szintű színészképzés létezik Magyarországon, amelyet Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója irányít.

Felmondási hullám a Színművészeti Egyetemen

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2020.08.31. 17:14

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Távoznak a Színház-és Filmművészeti Egyetem vezetői, miután úgy érzik, a modellváltással alapvetően sérül az intézmény autonómiája. Hetek óta nem jött létre érdemi egyeztetés az egyetem képviselői és az új kuratórium között.
Színházi elemekkel tarkított sajtótájékoztatót tartottak hétfőn a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A hallgatók egymást követve rohantak a mikrofonokhoz, volt aki ordított, más arról beszélt, hogy számára nem az a demokrácia, ami most történik, más Attilát emlegetett, utalva Vidnyánszky Attilára, az alapítvánnyá alakított egyetem kuratóriuma elnökére, bár a vezeték neve nem hangzott el. Az alkalmi demonstráció arról szólt, hogy ők bizony nem hallgatnak. És ugyanezt teszi maga az egyetem is, hírlevelekben osztották meg folyamatosan a nyilvánossággal a történteket. Ennek az egyik drámai pontja a hétfő délelőtti döntés, amely szerint szeptember 1-i hatállyal lemond az SZFE vezetése, illetve szenátusa. Mint ismert, az alapítvánnyá válás dátuma szeptember 1. Távozik tehát a posztjáról Upor László, rektori feladatokkal megbízott rektor-helyettes, Novák Eszter oktatási rektor-helyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó,  Bagossy László, a Színházművészeti Intézet, illetve Balázs Gábor, a Film és Média Intézet vezetője,  valamint a szenátus valamennyi választott tagja. Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője már korábban bejelentette lemondását. A hétfői bejelentést hosszas álló taps fogadta az Ódry Színpadon.  Novák Eszter előtte arról beszélt, hogy kollégáival együtt végig gondjuk volt magával a modellváltással is, vagyis miért kell egy állami oktatási intézményt magánegyetemmé alakítani. De ha már így alakult hónapok óta szerettek volna ez ügyben egyeztetni, de nem sikerült. Másrészt Novák szerint a történtek a magyar színházi szakma kettéosztottságát erősítik, ami rendkívül káros. Németh Gábor pedig azokat a momentumokat sorolta fel, amelyek azt bizonyítják mennyire sérül ezzel a váltással az egyetem autonómiája. A távozó vezetők különösen azt sérelmezték, hogy gyakorlatilag minden lényeges döntést az új kuratórium vont magához. Elhangzott az is, hogy a jelenlegi helyzet szerint az osztályvezető tanárok maradnak, bár úgy tudjuk, hogy néhányan fontolgatják a távozásukat, de ezt hétfőn még nem hozták nyilvánosságra. 
Novák Eszter arról is beszélt, hogy a történtek miatt alkotmányossági panaszt tesznek tanárok és diákok is.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Vonderviszt Lajos, kancellár megbízatását ugyan hétfőn visszavonták, de ez feltehetőleg, akárcsak más alapítvánnyá alakított egyetem esetében, csupán formaság és szeptember 1-től az alapítvány újra megbízza majd a feladatai ellátásával. A Színház- és Filmművészeti Egyetem kultúrpolitikai kálváriája tavaly ősszel kezdődött, amikor az egyetemen tanító Gothár Péter zaklatási ügye apropóján támadta a kormányközeli sajtó az intézményt. Az elmúlt csaknem egy év egyes eseményei tökéletesen megmutatják a kulturális térfoglalás módszertanát. Íme a kronológia:

2019. november 29.

 A Színház-és Filmművészeti Egyetem szenátusa nyílt pályázat után, jogszerűen rektorjelöltnek állította Upor László egyetemi tanárt, akit a mai napig nem neveztek ki.

2020. május 26.

 A Parlamentben benyújtották a Színház-és Filmművészeti Egyetem alapítvánnyá alakításáról szóló törvénytervezetet. Az alapítványi modellváltás határideje: 2020. szeptember 1.

2020. június 4.

 Parlamenti vita a törvényjavaslatról. A miniszter nevében Pavlik Lívia e-mailben kéri Upor Lászlót, hogy másnap küldje el az SZFE által javasolt kurátorok és felügyelő bizottsági tagok névsorát.

2020. június 16.

 Eötvös Péter, Udvaros Dorottya, Röhrig Géza, Pataki Ági, Kovalik Balázs, Novák Eszter, Simó György és Droppa Judit textilművész is szerepel a Színház- és Filmművészeti Egyetem Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez szóló levelében, amelyben a majdani vagyonkezelői alapítvány kuratóriumába javasolnak kimagasló személyiségeket. A Felügyelő Bizottságba Csóti József gazdasági szakembert, Havas Ágnes filmes és televíziós szakembert, Jákfalvi Magdolna Egyetemi tanárt, Polgár András közgazdászt javasolták.

2020. június 21.

 Tüntetést szerveztek Ne szavazd meg! #freeSzFE címmel a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az egyetemük modelljét átalakító törvényjavaslat ellen. A megmozdulást az SZFE Vas utcai épülete előtt tartották, körülbelül 500 ember gyűlt össze.

2020. július 3.

  Első figyelmeztetés címmel tartottak tüntetést a Színház és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata a Kossuth téren. De hiába az Országgyűlés megszavazta az egyetem modellváltását, szeptember 1-jétől egy alapítvány lesz az intézmény fenntartója. A szavazást két részletben tartották, mivel a jogszabálynak minősített többségű és egyszerű többségű része is van. Előbbit 135igen, 60 nem, utóbbit 131 igen, 61 nem szavazattal fogadta el a parlament.

2020. július 31.

Ahogy azt a Népszava július 2-i számában megjelent interjúban Vidnánszky Attila megemlítette, az Innovációs és Technológiai Minisztérium bejelentette, hogy a Színművészeti Egyetem kuratóriumi elnöke Vidnyánszy Attila rendező, a Nemzeti Színház főigazgatója, egyetemi tanár lesz, akit már korábban „megszólítottak”, hogy vegyen részt az alapítványi munkában. A kuratórium tagjai: Bacsa György, a MOL stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező, és Világi Oszkár, a SLOVNAFT Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója.

2020, augusztus 1.

Azonnali hatállyal felbontotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel kötött szerződését Zsámbéki Gábor, miután az egyetem kuratóriumának élére Vidnyánszky Attilát nevezték ki. Gáspár Máté, az Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője a Facebookon közölte, hogy minden posztjáról lemond a Színművészeti Egyetemen.

2020. augusztus 2.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzata nem fogadja el a kuratóriumot, mivel korábban azt szerették volna, ha legalább két, az egyetem által delegált jelölt is, kerüljön be a grémiumba. Ez azonban nem valósult meg.

2020. augusztus 17.

 Székely Gábor rendező, egyetemi tanár, az egyetem volt rektora Vidnyánszky Attilához címzett nyílt levélben így fogalmaz: Az ön által „felügyelt” egyetemen szeptember 1-től szerződésemet felmondom, megkezdett munkámat, ha az osztályfőnökök igénylik, bérezés nélkül folytatom. Súlyos tévedéseiért kérjen bocsánatot, vagy szégyellje magát! A lépést nagy vihar követi, levelek, felszólalások jelennek meg az interneten. Később egy a Népszabadságban 1975-ben megjelent tudósítás kavar még nagyobb vihar, amely Székely Gábor múltjára utal.

2020. augusztus 24.

 Mások mellett Rákay Philip az Origónak Gyurcsányék címmel írta meg gondolatait. Az írást most egy tiltakozó aláírásgyűjtés követ. Eddig 301 közéleti ember, művész írta alá.

2020. augusztus 26.

 Nem csak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tulajdoni jogát gyakorló alapítvány kuratóriumába, annak felügyelőbizottságába sem kerültek be azok, akiket az intézmény vezetése javasolt – értesült a 444.hu. A lap úgy tudja, hogy a kinevezésekért felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemcsák Károlyt, a József Attila Színház igazgatóját, Szapáry Györgyöt, Orbán Viktor korábbi tanácsadóját és Windisch Lászlót, a második Orbán-kormány minisztériumi főosztályvezetőjét, a Magyar Nemzeti Bank korábbi alelnökét válogatta be a testületbe.  2020. a

Augusztus 27.

 Egyeztető megbeszélés az Innovációs és Technológiai Minisztériumban, a SZFE csak a kancellárt delegálta az eseményre.

2020. augusztus 28.

 Az SZFE szenátusa elfogadhatatlannak tartja a Vidnyánszky Attila által már aláírt új egyetemi alapdokumentumokat, amelyek - a korábbi ígéretekkel ellentétben - a Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiájának minden lényeges elemét felszámolják. Az új tulajdonos szándékai szerint szeptember elsejétől a szenátus, az egyetem legfőbb döntéshozó szerve többé nem dönthet saját működési szabályzatáról, nem szólhat bele a költségvetésbe , nem fogadhatja el intézményfejlesztési tervét, nem választhatja meg az egyetem rektorát, nem jogosult önállóan intézetvezetőket és osztályvezető tanárokat kinevezni, osztályokat indítani. Számos művész szólalt meg az ügyben. Cserhalmi György színész: Összevissza beszélnek azok, akik megpróbálják lejáratni Székely Gábor rendezőt, az SZFE nemrég Vidnyánszky miatt lemondott tanárát A színházi szakma teljes leépítése zajlik, de ebben Vidnyánszky épp úgy le fog épülni, mint azok, akit épp most ő készül leépíteni. ( Klubrádió 2020 augusztus 24.) Bánsági Ildikó színész, felmondott a Nemzetiben: A kibeszéletlen, megoldatlan ügyek miatti elégedetlenségem vezetett felmondáshoz. Az utolsó pont a Színművészeti Egyetem volt, ami látszólag véletlenül összekapcsolódott azzal a folyamattal, amit évek óta tapasztalok a szakmában. Hogy leszoktunk a beszélgetésről, a problémák kitárgyalásáról. Nem álltunk ki a tao mellett sem, nem fogtunk össze, mert mindenkiben nagy a félelem, hogy elveszíti a munkahelyét. Az egyetem esetében történt egy döntés, amit nem előzött meg megegyezésen alapuló szakmai vita. És így az erő érvényesült, az erős legyűri a gyengébbet alapon. Amikor olvastam a hírt, hogy Vidnyánszky lett az SZFE kuratóriumi elnöke, fájdalmat éreztem amiatt, hogy megbeszélés, egyeztetés helyett hatalmi alapon történt a kinevezése. Szívügyem a Színművészeti, mint ahogy szívügyem a Nemzeti. (HVG 2020 augusztus 17.) Udvaros Dorottya színész, a Nemzeti Színház tagja: Sehol és senkitől nem tapasztaltam, sem kollégáktól, sem nézőktől, hogy rosszabb színésznek minősítettek volna azért, mert a Nemzeti Színház tagja vagyok. Székely Gábort a mesteremnek tekintem! Zsámbéki Gáborral együtt hozták létre a budapesti Katona József Színházat, amelynek alapító tagja voltam. Volt szerencsém többször dolgozni Ascher Tamással is. Nem szeretném, ha bárki bármilyen formában felhasználná a nevemet ezek ellen a nagyszerű színházi alkotók ellen. (Udvaros Dorottya nyílt levele szinhaz.online 2020. augusztus 19.) Blaskó Péter, színész a Nemzeti Színház tagja: Itt valami nagyon nincs rendben. Gyurcsány Ferenc földönfutóvá akarja tenni Vidnyánszky Attilát, a Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője eközben kommunistázza Székely Gábort, akit Bayer Zsolt egyenesen „a p*csába” küld el. Van itt egy volt miniszterelnök, aki lekurvaországozta a hazáját, megverette a honfitársait, meg van egy nagyszerű ember, kiváló művész, aki 45 évvel ezelőtt beszélt egy pártkongresszuson. Igen. Csakhogy akkor egészen más világ volt. Mivel színházi ember vagyok, bizonyíthatom, hogy nem a pártkongresszusi felszólalása, hanem egészen kiemelkedő tehetsége emelte Székely Gábort a színházi szakma tetejére. Rendezései és pedagógiai munkájának eredményei kivételes emberré tették a színházi szakmában. Megkerülhetetlen tekintéllyé. Most boncoljuk fel? Söpörjük félre egész életművét azok véleménye miatt, akik bevallottan nem értenek a színházhoz? Székelynek nemhogy joga: kötelessége figyelmeztetni fiatalabb kollégáját, hogy konszenzus nélkül nem fogadható el a Színház- és Filmművészeti Egyetem megújítása! A változtatásokról, az elképzelésekről Székely Gáborral és a többi tekintélyes színházi szakemberrel leült valaki egyetlen szót is váltani? Tudomásom szerint nem. Hiba volt. (Blaskó Péter nyílt levele 2020. augusztus 26.) Alföldi Róbert rendező: Az egész magyar színház egy ember több évtizedes lelki frusztrációja és kisebbrendűségi érzése miatt teljesen szétverődött Semmi nem számít, csak az, hogy a hatalomhoz dörgölődző, valamikor igazán érdekes színházi alkotó a saját kénye kedve szerint alakít át mindent, és büntet mindenkit, akiről ő úgy gondolja, hogy megbántotta valamikor. Közben felháborítóan olyan fogalmakat sajátít ki és használ, mint a hazaszeretet, a magyarság vagy a kereszténység. Miközben csak arról van szó, hogy a legprimitívebb módon bosszút áll saját, évtizede hordott vélt sérelmeiért. Szóval csak az lesz a fontos, hogy ki hányszor emlegeti Istent, ki szavaz a Fideszre, és lehetőleg senki semmilyen kérdést ne tegyen fel. Mint a legdurvább 50-es évek, csak mások a sokszor puffogtatott vezérszavak. (Szekszárdi vasárnap (2020. augusztus 30.) Ascher Tamás rendező, egyetemi tanár: Akár magyarellenességgel vádaskodni, akár fenyegetőzni veszélyes játék, rendkívül felelőtlen és színvonaltalan. Úgy tűnik, morális kényszerhelyzetbe jutott a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanári kara. Ha nem hagyják ott az egyetemet, elhangozhat a vád, hogy asszisztálnak egy számukra elfogadhatatlan átalakításhoz, ha pedig felállnak, akkor cserben hagyják növendékeiket.  A szenátus, amíg a felhatalmazása él, megpróbálhat tárgyalni, és körömszakadtáig védeni az autonómiát. Nincs illúziónk a végkimenetelt illetően, de esetleg nyerhetünk időt. Kétségkívül erős hatású lett volna egyszerre felállni, de a tanári karban egyelőre az utolsó töltényig való harc hívei maradtak többségben. (Magyar Hang) 2020. augusztus 7.) Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója az SZFE alapítványa kuratóriumának elnöke: Az a politikai erő, amelyik tíz éve nem tudja megemészteni, hogy nem ő van hatalmon, mindenhol lehetőséget keres a hatalom megszerzésére. Most éppen a diákokat próbálják felhergelni (Kossuth Rádió 2020. augusztus 13.) Rideg Zsófia, a Nemzeti Színház dramaturgja: Vidnyánszky Attila karaktergyilkolásának margójára Miért ezzel a címmel? Mert ez folyik. Évek óta, kitartóan, módszeresen, egyik oldalról csúsztatásokkal, magyarul és idegen nyelven írott lejárató cikkekkel, egy-két alkalmas helyen és időben elejtett félinformációval, ravaszkodó interjúkkal, másik oldalról konformizmussal, hozzá nem értéssel vagy egyszerűen csak hanyagsággal.(Rideg Zsófia nyílt levele 2020. augusztus 19.) Szirtes Ágnes: Kétségbe vagyok esve. Sarokba szorítva, tehetetlennek érzem magam. Semmibe veszik az iskolát, ahol a mesterségemre tanított Vámos  László, Nádasdy Kálmán, Montágh Imre, Makk Károly, Fábry Zoltán. Azok a Mesterek tanítanak (tanítottak) ott, akik a Katona József Színházban mestereim, példaképeim voltak és maradtak ma is: Székely Gábor, Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás. Ott nevelkedtek fiatal rendezőim : Székely Kriszta, Tarnóczi Jakab.Tarr Béla, Zsótér Sándor, Bodó Viktor, Schilling Árpád elvitathatatlan értékek teremtői. (Szirtes Ágnes Facebook oldala)

Lemondott az SZFE vezetése

Balogh Gyula
Publikálás dátuma
2020.08.31. 14:41

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Nem jött létre találkozó a kuratórium és az intézmény vezetése között.
Lemondott a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetősége és szenátusa a ma délelőtt született döntésük alapján. Felállt a rektori feladatokat ellátó megbízott rektorhelyettes, Upor László, Novák Eszter rektorhelyettes és az intézetvezetők: Bagossy László, a színházi- vezetője, és Balázs Gábor a filmintézet vezetője. Jelenlegi állás szerint az osztályfőnökök egyelőre folytatják a munkát. 
Nem jött létre találkozó a kuratórium és az intézmény vezetése között. Bár a Magyar Közlönyben megjelent dr. Vonderviszt Lajos kancellár felmentése, de ez formális döntés, holnap megkapja új megbízását, a kancellár személye tehát nem változik. Ez azért is fontos, mert így van aláírási joggal rendelkező ember.