Bioritmus;környezetvédelem;táplálkozás;Greenpeace Magyarország;egészséges étkezés;

2020-09-01 11:14:31

„Nem nagyon segítik a helyes étrend kialakítását az országok”

Sem a fenntarthatóságot, sem az egészségünket nem szolgálják a hivatalos táplálkozási irányelvek egy felmérés szerint.

A klímaválságot okozó üvegházhatású gázok több mint negyede az élelmiszerek előállításából származik, és a helytelen étkezés a felelős több millió ember korai haláláért – ezt, a tragikusnak minősített állítást erősítette meg egy brit kutatócsoport, amely nemrégiben a British Medical Journalban publikált tanulmányában az összes elérhető nemzeti irányelvet, összesen 85 ország – köztük hazánk – étrendi ajánlásait vizsgálta meg. Arra a sokkoló eredményre jutottak, hogy az egészséges étrendre vonatkozó irányelvek egyértelműen károsak az emberi egészségre és a környezetünkre is – olvasható a Greenpeace Magyarország blogbejegyzésében.

A tanulmány azt is megállapította, hogy az emberek majdnem minden vizsgált országban több vörös húst és feldolgozott hústerméket fogyasztanak, mint amennyit az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánl. Gyümölcsökből, zöldségekből, babból, dióból és teljes kiőrlésű gabonából viszont keveset esznek, és csak néhány ország volt ebben kivétel. A 85 országból csupán kettő, Indonézia és Sierra-Leone volt az, amely az étrendi ajánlásait összhangba hozta az egészségügyi, klímavédelmi, és szennyezéscsökkentésre vonatkozó céljaival. 

A vizsgálat során értékelték azt az Egészséges bolygó elnevezésű étrendet is, amelyet tavaly tett közzé a világ egyik legrégebbi és legismertebb orvostudományi lapja, a The Lancet. Az ajánlás szerint a fejlett országokban radikálisan, mintegy háromnegyedével kellene csökkenteni a vöröshús-fogyasztást. Ez segítene fedezni az emberiség táplálékszükségletét, és jelentősen csökkenne az üvegházhatású gázok kibocsátása, valamint az étkezéssel összefüggő korai halálozások és betegségek, például szívbetegségek, stroke, rákos megbetegedések és cukorbetegség előfordulása. Csak az Amerikai Egyesült Államokban ez 74 százalékos emissziócsökkenést és 585 ezer megmentett emberi életet eredményezne.

„Az országok meglepően gyengék a megfelelő táplálkozási iránymutatások kidolgozásában és elfogadtatásában, és nem nagyon segítik az állampolgáraikat a helyes étrend kialakításában” – mondta Marco Springmann, az Oxfordi Egyetemen végzett kutatás vezetője. „A legtöbb kormány óvakodik attól, hogy világos javaslatokat tegyen a hús- és tejtermékfogyasztás visszafogására, annak ellenére, hogy ezeknek az előállítása rendkívül sok üvegházhatású gáz kibocsátásával és nagyon sok erőforrás felhasználásával jár” – tette hozzá. „Mivel egyre több bizonyítékunk van arra, hogy a táplálkozási szokásaink óriási hatással vannak a környezetünkre, alapvető lenne, hogy a jelenleg érvényben lévő hivatalos étrendi iránymutatásokat összhangba hozzák ezzel a tudással.”

Megoldásként a kutatók azt javasolják a nemzeteknek, hogy a mai tudományos ismeretekkel összhangban készítsenek új étkezési javaslatokat, az iránymutatásban azt is be kellene mutatniuk, mi számít egészségesnek és fenntarthatónak. „Tudnunk kell azonban, hogy még a legjobb étrendi javaslat sem ér semmit, ha nincsenek mögötte komoly egészségfejlesztési programok” – tette hozzá Springmann. „Kétségtelen, hogy ezek sokkal nagyobb befektetést igényelnek, mint az iránymutatás kidolgozása. Ugyanakkor az is elengedhetetlen, hogy a kormányok sokkal szigorúbban szabályozzák a teljes élelmezési rendszert.”

Itthon is

A felmérés alapján Magyarország is nagyon gyengén teljesített az étkezési ajánlásokat és a fogyasztási szokásokat tekintve – mondta Rodics Katalin, a Greenpeace Magyarország agrárkampány-felelőse. Európában a magyar emberek körében van a legtöbb túlsúlyos, aminek egyik fő oka a nem megfelelő táplálkozásunk. A kormány azonban a nagyüzemi állattartást, és a vörös hús fogyasztását támogatja és népszerűsíti annak ellenére, hogy nagyon sok kutatás erősíti meg a túlzott hús- és tejtermékfogyasztás káros egészségügyi hatásait.

A gyermekétkeztetés különösen elkeserítő állapotban van Magyarországon. A gyerekek jó része silány minőségű alapanyagokból készült, egészségtelen ételeket kap az iskolákban. Nagyon kevés zöldséghez és gyümölcshöz jutnak, ha mégis, olyan kerül az asztalra, amely káros vegyszereket felhasználó ipari mezőgazdaságból származik. Kutatások bizonyították, hogy ezek károsítják az egészségüket, és bizonyos növényvédőszer-maradványok még a szellemi képességeiket is ronthatják – mondta a szakember.

A kormány évekkel ezelőtt célként tűzte ki, hogy 2020-ra elérjük a 30 százalékos bio arányt a közétkeztetésben, de eddig semmilyen rendszerszintű előrelépés nem történt, csupán a helyiek kezdeményezőkészségére, elhivatottságára és forrásaira épülő jó példák vannak az országban. 

hanem az egészséges táplálékot biztosító ökotermékeket. Ezek megfelelő támogatásával, például egy célzott áfacsökkentéssel, biztosítható lenne, hogy így a gyerekek étkeztetése ne legyen drágább, mint jelenleg. A Greenpeace javaslata szerint: 27-ről 5 százalékra kellene csökkenteni az ökológiai gazdaságból származó termékek áfáját és ugyanígy a közétkeztetésben adott ételek áfáját is. Ennek környezetvédelmi szempontból is jelentős hatása lenne: az ökotermelés általános elterjedésével megóvhatnánk hazánk sokszínű élővilágát és nagy lépést tennénk a klímavédelemért – olvasható a környezetvédelmi szervezet blogbejegyzésében.