Színház- és Filmművészeti Egyetem;egyetemfoglalás;

2020-09-02 18:05:10

Ideológiai, nem oktatási változtatást lát a Színművészeti a fenntartóváltás mögött

Érdemi eredmény nélkül zárult a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőinek találkozója Vidnyánszky Attilával.

– Az álláspontok olyan messze vannak egymástól, hogy annak közelítésére nem volt esély – mondta szerda délutáni sajtótájékoztatón Upor László, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) felmondási idejét töltő rektorhelyettese, miután tárgyalást folytattak az intézmény jövőjéről Vidnyánszky Attilával, az egyetemet szeptember 1-től fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökével. Az SZFE vezetősége a hónap végéig vállalta, hogy az oktatás biztosítása érdekében még irányítják a napi működést, erről biztosították a kuratóriumot.

Vidnyánszky meghívása hivatalosan arra irányult, hogy a koronavírus miatti járványveszélyről, illetve az egyetemfoglalást is érintő kérdéseiről egyeztessenek. Bagossy László, az SZFE szenátusi tagja is hangsúlyozta, szerintük is megvannak a járványügyi veszélyei a hallgatók akciójának, ugyanakkor kiemelte, hogy ennek szükséges megvitatása után a kuratóriummal az egyetem struktúraváltásáról, annak módszeréről folyt a vita. – A demokráciafelfogásunk nagyon más – jellemezte a beszélgetést Bagossy.

Upor László enyhe iróniával osztotta meg, hogy az egyetemi struktúraváltás után tudtak csak először annak az oktatásra, a képzés tartalmára gyakorolt hatásairól beszélni, és hogy „mindenki sajnálja, hogy nem egyeztettek az elmúlt tizenöt évben”. A tárgyaláson rektori tanácsadóként résztvevő Németh Gábor erről azt mondta, hogy a kormány által favorizált Vidnyánszky Attila és a kuratórium nem tartja a kor követelményeinek megfelelő változásnak, minőségi oktatásnak, ami az egyetemen az elmúlt évtizedekben megvalósult. Hozzátette, hogy a Vidnyánszkyék által vázolt tartalmi változtatási javaslatok inkább „ideológia változást próbálnak előkészíteni”.

Bagossy felidézte, hogy „heveny számháború” tört ki ismét arról, hogy Vidnyánszky szerint a „színházi szakma egy részétől elszakadt az egyetem”. Az SZFE-t azzal kritizálták, hogy nincsenek a kereszténységről és a hazáról szóló oktatási szempontok, ám Bagossy szerint mikor kérték Vidnyánszkyékat, hogy akkor milyen képzést szorgalmaznának, válaszul nem tudott programot felvázolni a kuratórium.

– Ebben éreztünk egy kis nehézséget, hogy elmentünk – válaszolta Bagossy László kérdésünkre, hogy miért találkoztak azzal a kuratóriummal, akiket a hallgatók illegitimnek tartanak. Upor László ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „egyszeri alkalomnak tekintik” a mostani találkozót, nem tudta megmondani, a jövőben leülnek-e egyeztetni Vidnyánszkyval. Hozzátette, hogy a szerdaira is azért került sor, mert törvényi felhatalmazása a kuratóriumnak van az egyetem működtetésére, ezért, illetve az oktatás biztosítása érdekében kötelességüknek érezték, hogy elmenjenek, ezt pedig nem a hallgatók háta mögött tették.

Elhangzott, hogy azok az oktatók is sorra jelentik be távozásukat, akik óraadói, nem pedig alkalmazottai voltak az egyetemnek, ami nagy nehézséget okoz az oktatás megszervezésére. „Nem akárkik távoztak” – jegyezte meg Bagossy.

Alapítványi forrásból egyébként úgy értesültünk: a megbeszélés elfogadható hangnemben zajlott, és hangfelvétel készült róla, de egyelőre egyik fél sem szeretné publikálni. Úgy tudjuk, hogy arról megegyeztek a résztvevők, hogy a lemondási idejüket töltő egyetemi vezetők garantálják a tanév elindítását, az órák megtartását. Arról is szó esett, hogy az augusztus 31-ével formálisan visszahívott Vonderviszt Lajos kancellár folytatja a munkát és szerdán aláírta az új szerződését. Abba, hogy az egyetemet elfoglalták a diákok, értesülésünk szerint az alapítvány kuratóriuma nem kíván beleszólni, szerintük a felelősség az egyetem vezetőié, illetve a hallgatóké. – Amikor szükséges, a kuratórium meghozza majd a személyi döntéseket – mondta forrásunk. A hallgatók követeléseiről is szó volt, de úgy tudjuk, Vidnyánszky Attila kuratórium elnök továbbra sem kíván módosítani az új alapdokumentumokon.