Tudomány;kutatás;holttest;erdő;

2020-09-07 18:21:20

Más az erdő színe? Akár holttestet is rejthet

Forradalmi módszerek jöhetnek az eltűnt személyek keresésében.

A fák és a bokrok megváltozott tulajdonságai, például a lombkoronák színképének változásai segíthetik a nyomozókat és a mentőcsapatokat az emberi maradványok felkutatásában olyan masszív ökoszisztémákban is, mint az amazóniai esőerdők – derül ki a Trends in Plant Science című tudományos folyóirat nemrég megjelent tanulmányából, amelyet a Qubit szemlézett. 

A szakértők szerint ezek a tulajdonságok már messziről megfigyelhetők, utóbbi pedig segítséget adhat a nyomozóknak, akár akkora területeken is, mint az amazóniai esőerdő. 

Először drónokkal fésülnék át a területet és ha bizonyos lombkoronák színe más mint a környezetüknek, akkor csak ezekre a helyekre mennének ki vizsgálódni a hatóságok. Neal Stewart Junior, a Tennessee Egyetem növénytudományokkal foglalkozó professzora és a tanulmány egyik társszerzője a kutatásról szóló közleményben azt mondta, a holttestek körül képződő szigetek egyik nyilvánvaló hatása, hogy nagy mennyiségű nitrogén kerül a talajba, különösen a nyári időszakban, amikor az oszlás nagyon gyorsan történik.

Gondot csak az jelenthet, hogy nem az ember az egyetlen emlős, amely meghalhat az erdőben. A kutatócsoportnak ezért olyan kizárólag olyan, emberre jellemző egyediséget kell találniuk, amely megkülönbözteti őket a többi állattól.