gyerek;vidék;közélet;

2020-09-08 06:47:14

Háború, Orbán, lecsó

Nem szeret a gyerek vidékre járni. Azt mondja, azért, mert ott mások az emberek. A gyerek – hogy finoman fogalmazzunk – kissé tart a változásoktól és mindentől, ami szokatlan. Ezért aztán a megállapodásunk úgy szól, hogy ha kimozdulunk is nagy ritkán a városból, neki nem kell beszélgetnie a nénikkel. Most azonban úgy esett, hogy magára hagytuk egy fél órára a temető bejáratánál. Tudniillik nem akart hegyet mászni velünk: osztott-szorzott, és még mindig kevésbé veszélyesnek ítélte az esetleges kapcsolatot a helyiekkel, mint a ki tudja milyen szintkülönbséget (72 méter volt egyébként).

Visszatérve a bázisra, a gyereket ugyanott találtuk a temetőnél, egy centit sem mozdulva a látszólagos semmittevésből.

Na volt valami? – kérdeztük.

Semmi. (Pont mint, amikor hazajön az iskolából.)

Nem találkoztál senkivel?

De. Két néni jött.

Na, és beszélgettetek?

Velem????

Hangjában volt némi őszinte döbbenet és csipetnyi lenézés. Aztán legyintett. Egymással beszélgettek.

Na de mégis, mit mondtak? – tört ki belőlem a szociológiai érdeklődésű újságíró.

A szokásos. Migránsok, kommunisták és az Orbán. Mint otthon. Az egyik néni azt mondta, hogy paprikás krumpli lesz ebédre. A másiknál húsleves, de most nem tett bele tésztát, mert még maradt a múltkori grízgombócból. Az egyik néni azt mondta, hogy a férje nem hozott kenyeret, pedig nyolcszor is leküldte a boltba. A másik néni lánya Ausztráliában él, és úgy volt, hogy hazajön, de a COVID miatt nem kapott repülőjegyet. Az egyik néni szerint holnap még marad a paprikás krumpliból, de kedden már lecsót főz, és az elég lesz a hét végéig. Aztán megbeszélték a tegnapi temetést, meg hogy a pap régebben tetszett a másik néni lányának, de nem bírt várni, és inkább férjhez ment. Aztán az egyik néni megkérdezte, hogy mit gondol a másik néni, ők is ebben a temetőben fognak-e majd nyugodni? A másik nénit nem hallottam, mert akkor jött erre a traktor. Az a zöld, amit idefelé láttunk jönni.

Na jó, de mit mondtak a migránsokról és Orbánról? – kérdeztem a szociológiai érzékenységű újságírók türelmetlenségével.

Hát, hogy a néni már nem is mer kimenni az utcára, mert vagy a vírus viszi el, vagy egy migráns. És hogy a kommunisták vissza akarnak hozni valamit, de hogy mit, azt nem értettem, mert a traktoros akkor fordult meg, hogy visszamenjen. Azon az úton. Ja, de már emlékszem! Az egyik néni szerint háború lesz, megmondta az Orbán Viktor is. Hogy mindenki készüljön, meg teljes fegyverzet. Drága megboldogult férje is mindig mondta, hogy meglásd Margit, ennek még rossz vége lesz, és most tessék. Sokat kellett mászni?

Miért, inkább jöttél volna velünk?

Képzelhetitek. Itt ülni, és ugyanazt a hülyeséget hallgatni, mint otthon…