maszk;járvány;fertőzés;koronavírus;Szlávik János;

2020-09-09 12:57:27

Elegük lett az embereknek a koronavírusból Szlávik János szerint

A fiatalok egyre lazábban veszik a rendszabályokat.

A bevásárlóközpontokban, éttermekben alig hordnak maszkot

- jelentette ki a Klubrádióban a Dél-pesti Centrumkórház (Szent László kórház) infektológus főorvosa. Szlávik János szerint ők döntenek, hogy nem védik meg magukat, pedig nem csak magukra kellene gondolniuk, hiszen másokat is megfertőzhetnek. Újabb megszorításokat lehetne hozni, ezt a járványgörbe alapján döntik el a többnapos átlagokat elnézve. A vírus terjedésének magakadályozására továbbra is jó  a maszk, a megfelelő védőtávolság és a fertőtlenítés. Hangsúlyozta: ez komoly vírus, képes maradandó károsodásokat okozni és megölni embereket. Az eddigi adatok alapján látszik, hogy jóval veszélyesebb, mint az influenza, sokszorosa a halálozási arány, ráadásul az influenza ellen van védőoltás.

A fiatalok magatartásával kapcsolatban azt mondta,  ők lazábbak, többet buliznak, kevesebben vesznek fel maszkot, ráadásul közöttük többen lehetnek tünetmentes fertőzöttek, és ez a koronavírus egyik legnagyobb veszélye.