Vidnyánszky: Annyi a felelősségem, hogy meg mertem lépni azt, amit eddig senki

A piros fehér szalagok mellé zöldet rakna Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, az alapítvánnyá vált Színház-és Filmművészeti Egyetem kuratóriumának elnöke, akivel kedden reggel beszélgettünk. A kuratóriumi elnök bocsánatot kér Karsai Györgytől, az egyetem tanárától, akire félreérthető megjegyzést tett.

A Színház-és Filmművészeti Egyetem körül kirobbant botrány olyan lavinát indított el, amelyben megkerülhetetlen világsztárok foglaltak állást, gyakorlatilag ön ellen, mint Cate Blanchett, Helen Mirren színészek, Salman Rushdie író és Peter Brook rendező. Szembenézett ezzel?

Ezekből a sztármagaslatokból ön szerint megítélhető a színművészeti ügye?

Nehéz kérdés, de az nem mondható, hogy Cate Blanchett ne tudná, kicsoda Ascher Tamás, hiszen rendezte őt, de Helen Mirren és Peter Brook is járt Budapesten, rendelkeznek itteni szakmai kapcsolatokkal.

Lehet, de legalább ilyen illusztris aláíráslista született, amikor idejöttem a Nemzetibe. Ha most először történne ez meg velem, akkor a szívemhez kapnék.

Minden helyzet más, a mostani tiltakozási hullámot nem lehet nem figyelembe venni.

Erre azt kell mondanom önnek, hogy sajnálom. Ezt válaszoltam a Berliner Ensemble igazgatójának is, amikor értesített, hogy lemondják a MITEM-en való szereplést. Az kezdettől fogva világos volt, hogy mást gondolunk a bevándorlásról, a nyitott társdalomról, a sajtószabadságról, de mindannyian úgy véltük, hogy kellenek olyan platformok, ahol képesek vagyunk ütköztetni a véleményünket, vagy bizonyos értelemben ezeken túllépni, és műalkotásokban megfogalmazott gondolatainkat egy fesztivál keretében bemutatni a közönségnek. Ilyen volt a MITEM. Ezzel a lemondással, ők léptek ki a párbeszédből.

A színművészeti ügye tehát épp a párbeszédet rombolta szét, úgy látszik teljesen. Amit a MITEM-nél sikerült elérnie, miért nem sikerült az SZFE esetében?

Sok oka van, egyáltalán nem örülök annak, ami történt.

Önnek mekkora a felelőssége ebben?

Évtizedes, lappangó konfliktus került napvilágra és nekem annyi a felelősségem, hogy én, illetve mi, megmertük lépni azt, amit eddig senki. Ez sok fájdalmat és indulatot váltott ki. Nekünk abban van az igazságunk lényege, hogy egy végtelenül zárt rendszeren akartunk változtatni. A mostani SZFE gyakorlatilag a Katona József Színház iskolájaként működött. Az nem életszerű, sőt nem demokratikus és nem is etikus, hogy egyetlen – kétségtelenül színvonalas és fontos – szellemi műhely ennyire egyeduralkodó legyen egy képző intézményben, amely az adófizetők pénzéből működik. Meg kell találni a módját annak, hogy a képzés sokszínű legyen, és tükrözze a társadalom sokszínűségét is.

Csakhogy az erről szóló vita nem zajlott le, hanem most ott tartunk, hogy barikádon keresztül szeretnék erővel elfoglalni az egyetemet. A tárgyalásig sem jutottak el.

A felsőoktatási modellváltásnak része az SZFE átalakítása is, több egyetemmel párhuzamosan történt meg ugyanez ebben az időszakban Soprontól Miskolcig. Ez a kuratórium kapta a megbízást az átalakítás levezénylésre. Ez a történet egyik oldala, a mások pedig az, hogy az egyetem tanárai és hallgatói nem akarnak szembesülni az évtizedes szervezeti, oktatásszervezési problémákkal.

De a politikai támogatottság és az ebből következő erőfölény az alapítványnál, illetve a kuratóriumnál van.

Mégis ők viselkednek agresszíven. Nem igaz, hogy nem kezdeményeztünk velük egyeztetést, számos ilyen volt. Például itt a Nemzetiben egy nem sajtó nyilvános fórumot is tartottunk, amelyre sok egykori és jelenlegi kaposvári és színművészetis diák is eljött. Akadtak, akik meghallották a mi szavainkat, mások a tőlük eltérő gondolatok elől elbarikádozták magukat. És mostanra a barikád, a bezártság már fizikailag is megvalósult. Ha csak az utóbbi két hónapot vizsgáljuk, akkor van, amiben a SZFE-nek igaza van, ezt nem tagadom, de ez a folyamat jóval korábban kezdődött. Továbbra is azt mondom, miközben elindul az oktatás az egyetemen, párhuzamosan folytassunk le egy széles körű egyeztetést a szakmai reformokról.

De ezt időben nem fordítva kellett volna, előbb egyeztetni, azután elfoglalni?

A kuratórium nem foglalt el semmit. A felsőoktatás modellváltásáról ezt állítani: felelőtlenség. Másrészt az egyeztetések lehetőségével sem élt az egyetem szenátusa. Ez nem lehetőség, hanem egy felsőoktatási intézmény vezetőinek kötelessége tárgyalni a fenntartóval – jelenleg a kuratóriummal. Azzal, hogy a szenátus lemondott, ellehetetlenítik a folyamatot és veszélyeztetik az oktatás folyamatosságát. A tanárok felmondanak, a diákok pedig elfoglalták az egyetemet! Én mást gondolok a tanári felelősségről, és mást a tanuláshoz való jog érvényesítéséről.

A radikális fellépés radikális válaszreakciót gerjesztett.

Mit nevezünk radikálisnak? Megszűnt az állami fenntartás, és ez egy rugalmasabb, korszerűbb intézményi struktúra közös kialakításának a lehetőségét kínálja. A diákoknak joguk van tüntetni, de az lenne a jó, ha elindulna végre az oktatás. Az egyetem felmondási idejét töltő vezetése pedig úgy döntött, hogy jogszerűtlenül halasztja a tanévkezdést.

Ezt ön látja így. Nagy vitát váltott ki az egyetem tanárára, Karsai Györgyre vonatkozó nyilatkozata. Többen elhatárolódtak ettől és azt kérik, korrigálja a kijelentését, mások azt mondják ezt korrigálni sem lehet, mert az antiszemitának minősül.

Lehet, hogy nem volt szerencsés az a néhány mondat. Csak annyit szerettem volna mondani, hogy bizonyos fogalmakról mást gondolunk Gyurival. Ezekkel kapcsolatban ő tett fel kérdéseket korábban, ezeket idéztem. De a gondolatmenet második részét nem akarta már senki meghallani: hogy az világnézeti különbségek ellenére szakmai vitákat tudunk folytatni, és erre kellene törekedni. Aki picit ismer, az tudja, hogy tőlem mennyire távol áll az antiszemitizmus, aki látta a Borbély Szilárd művéből készült rendezésemet, a Halotti pompát, nem mondhat ilyet komolyan. Ez a vád olcsó megúszása egy valós vitának. Amennyiben félreérthető volt és megbántottam Gyurit, akkor bocsánatot kérek tőle, hozzátéve, hogy tisztelem őt és egy rendkívül felkészült szakembernek tartom. A mondadóm szakmai részét továbbra is fenntartom, a vádat visszautasítom.

Koltai Róbert tette fel a kérdést valahol, hogy miért gondolják önök, hogy az SZFE-n nem volt szó mondjuk a hazaszeretetről.

Akkor én azt kérdezem, hogy a Színművészeti hány vizsgát szentelt Trianonnak a századik évforduló esztendejében? Hány fesztivált szerveztek a leszakított területeken lévő színiskolások részvételével is?

A vádaskodás helyett beszéljünk az esetleges megoldásról. Ha sürgősen nem történik megállapodás, akkor óhatatlanul szétszakad az egyetem. Önök hajlandók eleget tenni a hallgatók követeléseinek, például módosítják az alapítvány alapdokumentumait?

Kell találnunk közös nevezőt, de ehhez az egyetemnek is el kell fogadnia az alapítványi formát, minket kurátorokat. Ez ma a törvényi felállás, amiről a kormány, a minisztérium döntött.

Ez a történet a társadalmi ellenállás szimbólumává vált, még Gobbi Hilda szobrára is kerültek, igaz csak egy ideig, piros fehér szalagok.

Ezután nem szedetem le ezeket a szalagokat, hanem melléjük tetetek egy zöldet, mint a szabadság és a nyitás jelképe.

Így rögtön nemzeti lesz…

Igen a piros fehér zöld számomra egy szimpatikus színösszeállítás.

Azzal miként néz szembe, hogy Egri Márta, Bánsági Ildikó, aki felállt a Nemzetiből, Nagy-Kálózy Eszter, illetve Udvaros Dorottya a Nemzeti tagja együtt tüntet a színművészetisekkel és együtt ülnek egy fényképen a Duna parti élőláncos tiltakozáson?

Sajnálom. Szívük joga kifejezni a véleményüket.

Szász János sem rendezi meg az Ivanovot a mostani helyzetben a Nemzetiben.

Fáj, hogy János is beállt ebbe a játékba. Évek óta rendez a Nemzetiben, sikere van, sokat beszélgettünk, bizalmas viszonyban dolgoztunk együtt. Neki is, ahogy mindenkinek, elmondtam nem egyszer, hogy a jelenlegi oktatók és az osztályok a diplomájukig a meglévő tantervek szerint ugyanúgy dolgozhatnak tovább, mint eddig.

A színművészetiről olyan ikonok is távozták, mint Zsámbéki Gábor, Székely Gábor, Ascher Tamás és Máté Gábor.

Egyikőjüket sem küldte el a kuratórium. Sehol nem mondtam róluk egy rossz mondatot sem. Mindannyian megkerülhetetlen figurái az elmúlt évtizedek magyar színházi életének. Az oktatásban rájuk is szükség volna.

Mit gondol arról, hogy bizonyos színházakban a tapsrendben megjelentek tiltakozó színművészetis diákok?

Szerintem ezt nem volna szabad tenni. A színpad szent, azt nem szabad bepiszkítani.

A politika sok mindent bepiszkít.

Mindenkit használ a politika, mert ez a természete. Végre őszintének kellene lennünk egymáshoz.

Ehhez viszont bízni kellene egymásban, de ettől nagyon távol vagyunk.

Mind a két fél bizonyítási kényszerben van. Nekünk bizonyítanunk kell a szakmai indítékainkat, a másik oldalnak pedig, ha azt hirdeti magáról, hogy nyitott és sokszínű, akkor ennek jelét is kell adnia. A legjobb bizonyítás erre a tanárok és a diákok részéről is az együttműködés.

Nem gondolt arra, hogy kiszáll?

Úgy gondolom, hogy ezzel még dolgom van. Szeretném, ha szakmai, színházi, oktatási kérdésekben tudnánk eszemét cserélni. Ez volna mindannyiunk igazi terepe.