tenisz;Oszaka;

2020-09-13 15:52:38

Oszaka két éve nem nyert volna

A japán játékos közölte: a koronavírus-járvány miatti leállás hónapjai alatt jutott ideje arra, hogy rendezze gondolatait, átgondolja eddigi pályafutását, illetve megtervezze a jövőjét.

A japán Oszaka Naomi nyerte meg a női egyest az amerikai nyílt teniszbajnokságon, miután a döntőben 1:6, 6:3, 6:3-ra felülmúlta a fehérorosz Viktorija Azarenkát. Az 1 óra 53 perces csata után a japán játékos azt mondta, két évvel ezelőtt nem lett volna képes szetthátrányból megfordítani a mérkőzést, főleg úgy, hogy a második játszma elején is elveszítette a saját adogatását.

A 22 éves játékos hozzátette: a koronavírus-járvány miatti leállás hónapjai alatt jutott ideje arra, hogy rendezze gondolatait, átgondolja eddigi pályafutását, illetve megtervezze a jövőjét. A játékról alkotott felfogása is megváltozott. Utóbbinak főleg a döntőben simán elveszített első játszma után vette hasznát.

Azarenka sem volt elkeseredve a finálé elvesztése után. A fehérorosz sportoló hangsúlyozta, jó formában érkezett a US Openre, hiszen előtte megnyerte a Cincinnatiben rendezett tornát is, igaz, ennek fináléja elmaradt, mert mostani ellenfele, Oszaka combsérülés miatt feladta a döntőt.

Hozzátette, nagyon jó két hetet produkált, mindent megtett, amit tudott, és élvezte a teljesítményét. Azarenka úgy vélekedett, talán játszhatott volna jobban, de ezúttal mindent kiadott magából.

Azarenka 2012 és 2013 után a harmadik döntőjét sem tudta megnyerni a US Openen.

A férfiaknál az osztrák Dominic Thiem és a német Alexander Zverev találkozik egymással. A mérkőzés magyar idő szerint vasárnap este 22 órakor kezdődött és lapzártánk után ért véget.