Az írja a brit konzervatív lap Lukasenko mai moszkvai útja előtt, hogy a diktátor egyre jobban kétségbe van esve, mert Putyin továbbra is távol tartja magát a belorusz válságtól. Ezért a vendég nem győzi a falra festeni az ördögöt, mondván: ha országa elesik, akkor utána Oroszország következik. Merthogy szerinte a háttérből Amerika mozgatja a szálakat. Látnivaló, mindenáron szeretné elérni, ha a Kreml beavatkozna, erre épülnek túlélési tervei. Úgy állítja be, hogy stratégiai katonai, illetve gazdasági fenyegetés irányul az oroszok ellen, aminek része, hogy a NATO be akarja keríteni Belaruszt, a kormány megdöntésére tömeges felkelést szít, majd csapatokat küld és Fehéroroszországból hídfőállást csinál Moszkva ellen.
A minszki állami tévé egyfolytában arra a támogatásra összpontosít, amelyet Lengyelország és Litvánia ajánlott fel az ellenzéknek. Ily módon próbál indokot találni Putyin számára az intervencióhoz. Mármint hogy vezényeljen további „kis zöld embereket”, azaz katonai jelzés nélküli egységeket a szomszédos ország rendőrségének, belbiztonsági szolgálatának megerősítésére.
Ám az orosz államfő pontosan tudja, mekkora kockázatot vállalna az erő alkalmazásával, hiszen a nyugati válasz újabb szankció volna, Belaruszban pedig magasra csapnának az oroszellenes érzelmek. Persze kirendelheti a Wagner csoport zsoldosait, majd mossa kezeit. De inkább kivár. Arra számít, hogy veszítenek erejükből az utcai tiltakozások, hat az ellenzéki vezetők letartóztatása, illetve elűzése, továbbá hogy meggyengül a sztrájkmozgalom. A másik oldalon Trump továbbra sem foglalkozik a kérdéssel, csupán az EU próbálja fokozni a nyomást.
De Putyin azt is érzékeli, milyen instabil Lukasenko helyzetet. Az országnak fogynak a pénztartalékai, nagy kölcsönre volna szüksége Moszkvától, emellett kulcsfontosságúak az orosz energiaszállítások. Az ár a két ország fokozott integrációja lesz. A feltételeket a Kreml diktálja. Ám ha úgy adódik, minden további nélkül ejti eddigi szövetségesét, de nem akkor, amikor még érezhető a nemzetközi nyomásgyakorlás. Ezért jelenleg azt csinálja, hogy bizonytalanságban tartja a jövőt illetően mind a belorusz államfőt, mind annak ellenfeleit.
FAZ
A vezető német konzervatív lap azt taglalja, hogy az EU-nak nem könnyű szankciókat hoznia, amikor a másik oldalon bűnözők állnak. Olyanok, akik mérget kevernek Navalnij teájába, vagy álarcos emberekkel áttetetik a litván határon a belorusz ellenzék elnökjelöltjét. Vagy amikor Hong Kongban a Kínai Kommunista Párt a világ szeme láttára számolja fel a szabadságjogokat. Mind a három eset élesen ütközik a nyugati értékekkel, ezért felvetődik, mit tegyen Németország: szakítsa meg a kereskedelmet olyan rendszerekkel, amelyek elnyomják a népet és elhallgattatják a másként gondolkodókat?
Az egyik válasz általában az, hogy igen. A gazdasági együttműködést azonban nem lehet befagyasztani, mert annak súlyos következményei lennének mindkét félre nézve. A német gazdasági miniszter meg is mondta: az árucsere forgalom nem attól függ, mennyire demokratikus egy partner. Mert hol húzódjon a vörös vonal, pl. amikor Magyarország nagyban darálja le a jogállamot? Vagy csak akkor kell kijelenteni, hogy most már elég, ha egy állam konzulátusán megölnek és feldarabolnak egy újságírót?
A másik lehetséges felelet, hogy az erkölcsi normákat, így főként az emberi és polgári jogokat nem szabad belekeverni a gazdasági kapcsolatokba, mert a demokráciadeficites partnerre már az is kedvezően hat, hogy látja maga előtt a kedvező példát, Hát, éppenséggel ez a feltételezés is teljes légvárnak bizonyult. Máskülönben nem nyomulnának az autokraták, szerte a világban.
Ha egy ország fenn akarja tartani a maga jólétét, ugyanakkor nem szeretné elárulni a saját értékeit, akkor a két fenti két szélsőség között kell navigálnia. Amikor egy diktátor kimutatja a foga fehérjét, a német vezetésnek újra meg újra mérlegelnie kell, nem került-e túl közel az egyik, vagy a másik pólushoz. De ha egyértelmű, mint most Oroszország és Belarusz esetében, hogy a másik átlépte a határt, akkor bátran a szankciók eszközéhez kell nyúlni. Annál is inkább, mert azok nagyon is eredményesek lehetnek, ha sikerül társakat találni hozzájuk. Az EU jelezheti pl. hogy Oroszország a jogsértésekkel a nyersanyag- és energiahordozó eladásait teszi kockára Európában.
Ám az gond, hogy az unióban a megtorló intézkedésekhez egyhangú döntésre van szükség. Éppen olyankor, amikor a szervezeten belül is még inkább nyomás alá kerülnek a liberális jogállamok. Az unió nem várhatja be Putyin legutolsó barátját, hogy cselekedjen. Az sem megy, hogy egyes országok élnek a vétójogukkal, mert ily módon akarnak előnyhöz jutni más viszályok kapcsán.
Tény, hogy a világban már így is túl sok vám és fal akadályozza a kereskedelmet. Ám az óriási különbség, hogy ezeket a falakat valaki hatalmi számításokból emeli, vagy azért, hogy megvédje a saját alapértékeit, amik nem képezhetik alku tárgyát.
Merkel hamarosan visszavonul, de politikai stílusa fölöttébb hiányozni fog Európának, mert ő egészen más, mint a magyar vagy az osztrák miniszterelnök. Rá az a jellemző, hogy mértéktartó és felelősségteljes, ami különösen az olyan válságok idején fontos, mint a Covid-19. Hiszen cseppet sem mindegy, milyen döntéseket hoz, mivel azok alapjaiban befolyásolják a társadalmat és a gazdaságot. Mindenesetre jól látni, hogy a politikusok hogyan vizsgáznak jellemből, ha ennyire különleges helyzet adódik.
Amikor nagymértékben dominál a félelem, mint most, a politikában háromféle vezetői típus kristályosodik ki:
1. Az Orbán-féle tekintélyelvű, aki a fertőzés ürügyén keresztülverte a felhatalmazási jogszabályt. Azaz újfent megmutatta az európai szövetségeseknek, hogy úgysem tudnak semmit sem tenni, ő bizony – ha úgy tartja szükségesnek – tesz az alapvető jogokra. Bár a végén legalább annyiban engedett a tiltakozásoknak, hogy formálisan eltörölték a törvényt. De ettől még bármikor visszatérhet a dekrétumokhoz, ha megint belobban a ragály. Ő egyébként már 5 éve a migránsözön idején is önkényes és egyoldalú intézkedéseket foganatosított, amivel kihívta maga ellen a többi uniós tagot.
2. Az osztrák kormányfő szintén szívesen épít a félelemkeltésre. Általában azt csinálja, hogy bejelenti: óriási veszély fenyeget, ám a végén kiderül, hogy jócskán eltúlozta a bajt. De Kurz emellett igencsak sajátosan gondolkodik a jogállamról, hiszen nemrégiben közölte: nem érdekli, hogy a jogszabályok megfelelnek-e az Alkotmánynak. Az osztrák taláros testület azonban több törvényt is érvénytelenített és ily módon igazolta: mennyire fontos a fékek és ellensúlyok rendszere.
3. Merkel viszont az a politikus, aki egyensúlyra törekszik az érdekek és értékek között. Legutóbb két napja erősítette meg: pontosan tisztában van azzal, mekkora terhet jelentenek az emberek, illetve a demokrácia számára a fertőzés miatt elrendelt szigorítások. Úgy hogy nem könnyen szánja rá magát azokra. Orbánnak és Kurznak ezzel szemben nincsenek ilyen fenntartásai. Ugyanakkor a német kancellár tanult az öt évvel ezelőtti leckéből és rendszeresen megindokolja a nyilvánosságnak, miért elkerülhetetlenek a korlátozások. Igénybe veszi a szakértőket, míg a magyar és osztrák kollégája általában megfellebbezhetetlenül kinyilatkozik a koronaválság kapcsán.
Árulkodik egy ország demokratikus viszonyairól, hogy az adott kormány számot vet-e intézkedései kihatásaival, és hogy a válságot alkalomnak tekinti-e intézkedései keresztülvitelére, minden ellenálláson átgázolva.
Montenegro búcsút intett a tekintélyelvű rendszernek – nyilatkozta a múlt hónap végi választásokon győztes koalíció vezetője, miután távozásra kényszerül Djukanovics, aki 30 éven át határozta meg az ország sorsát. Abazovics azt ígéri, hogy véget vet az etnikai nacionalizmusnak, amely masszívan jelen van az egész régióban és már annyi, de annyi bajt okozott. A kérdés csak az, mire lesz elegendő a hajszálvékony többség, miután a három pártot, köztük a Putyin-barát szerb nacionalistákat, illetve szociálliberális-zöldeket alapvető véleménykülönbségek választják el egymástól.
Abazovics mindössze 35 éves és az albániai kisebbség tagja. Azt mondja, minden manipuláció ellenére most először sikerült választáson fordulatot elérni. Egyben nehezményezi, hogy az EU-ban akadnak olyanok, akik számára a stabilitás fontosabb a térségben, mint a demokratizálódás. Márpedig Djukanovics semmibe vette a nyugati értékeket. Így tanácsosabb volna, ha az EU a demokratikus intézményeket támogatná. Persze – teszi hozzá az új vezető -, kérdés, hogy a bukott politikus hajlandó-e önszántából távozni, mert egyelőre nem úgy néz ki. Remélhetőleg azonban emiatt nem lesznek zavargások.
Mindenesetre az új hatalom rögzítette, hogy benn akar maradni a NATO-ban változatlanul megcélozza az uniós tagságot és nem vonja vissza Koszovó elismerését. Ugyanakkor Abazovics szerint fel van adva nekik a lecke, mert az államapparátus tele van Djukanovics embereivel. Az eddigi kormánypárt egy kommunista párt és egy maffia ötvözete. Nem lesz könnyű lenyomni a mindennapokban. De száműzni kell a politikát a kormányhivatalokból, valamint az igazságszolgáltatásból.
A politikus egyébként jelenleg rendőri védelem alatt áll, mert több fenyegetés is érte. Nemrégiben huligánok vonultak fel a háza előtt. Mégsem fél. Logikusnak tartja, hogy akadnak, akik kezet emelnének rá, hiszen az új rendszerben sokaknak igencsak van vesztenivalójuk.
A lap szerint óriási kamu az a megállapodás, amelyet a Fehér Házban kötött a szerb elnök és koszovói kormányfő – elvileg a két ország gazdasági közeledéséről. Trump mindenesetre történelmi napot emlegetett és a mellét döngette az eszéért és politikai éleslátásáért. De amikor rátért, hogy Belgrád Jeruzsálembe helyezi át nagykövetségét, Vucsics összerezzent. A papírjaiban kotorászott és a munkatársaira nézett, segítséget kérve. De pár perc múlva már olyan stílusban méltatta a házigazdát, hogy amilyen legfeljebb egy észak-koreai pártkongresszuson megszokott.
Az elnök azt állította, hogy döntő lépést tettek az évtizedek óta tartó koszovói viszály megoldása felé, mert az egyezmény el fog vezetni a politikai megbékéléshez. Sikeres békeközvetítőnek minősíti magát, pláne, hogy összehozta Izraelt, valamint Bahreint és az Emirátusokat.
Megfigyelők és szakértők ezzel szemben hol a fejüket csóválják, hol aggodalmukat fejezik ki. Hogy történelmi szerződés született volna, azt egyikük sem állítja. Az EU dühös, mert az USA beleütötte az orrát Brüsszel Koszovó-politikájába, illetve megtorpedózta az európai törekvéseket a Közel-Keleten. De Belgrád és Pristina hagyományos szövetségesei is fenntartásaikat hangoztatják, arról nem beszélve, hogy odahaza mind a két politikus magyarázkodni kényszerül.
Persze már az sem stimmel, hogy egyezmény született volna, hiszen a két nyugat-balkáni vendég nem ugyanazt a papírt írta alá, bár a cím mindkét esetben az: Gazdasági normalizálás. De voltaképpen nem kötelező szándéknyilatkozatról van szó. Mindkét fél kijelenti, hogy kész az infrastruktúra közös fejlesztésére, a határátlépések megkönnyítésére, az energiaellátás diverzifikálására. De vannak politikai pontok is, pl., hogy Szerbia egy évig nem győzködi azokat az országokat, amelyet elismerték Koszovó függetlenségét. Mármint hogy változtassák meg elhatározásukat.
Egy csomó minden csupán Trump érdekeit és újjáválasztását szolgálja, nem függ össze a két ország konfliktusával. De hát az elnök fejébe vette, hogy nyugat-balkáni béketeremtőként vonul be a történelembe. Ám amit csinál, az sokszor diplomáciai bonyodalmakhoz, illetve belső feszültségekhez vezet a térségben. Kérdés ezek után, hogy Szerbia és Koszovó jól mérte-e fel az egyezség előnyeit és hátrányait. Hiszen egyiknél sem tolonganak a befektetni szándékozó amerikai tőkések. És az sem biztos, hogy jót húztak, amikor hagyták magukat bevonni Washington közel-keleti terveibe. Fontos arab támogatókat veszíthetnek el.
