vizsgálat;Boeing 737;

2020-09-16 19:43:23

Hibák sorozata vezetett a Boeing 737 MAX repülők tragédiáihoz

Ez derült ki a Fehér Ház vizsgálóbizottságának jelentéséből.

Alapjaiban volt igen komoly probléma a Boeing 737 MAX repülőgépek engedélyeztetésével – derült ki a Fehér Ház vizsgálóbizottságának jelentéséből, írja a hvg.hu. Több mint másfél éve tart már a vizsgálat, miután a gyártó két gépe is lezuhant, 346 ember halálát okozva.

A 737 MAX fejlesztésének főmérnöke nemrég az állami vizsgálóbizottság előtt arról beszélt, hogy úgy hagyta jóvá a repülőgép szoftverének kritikus módosításait, hogy valójában nem volt tisztában a működés legfontosabb részleteivel, és arról sem tudott, hogy a tesztpilóták korábban figyelmeztettek: a program működése katasztrófához is vezethet. Mint később kiderült, félelmük nem volt alaptalan. Egy jelentés készítői szerint az egyik repülőgép átesésvédelmi rendszere (MCAS) automatikusan lenyomta a gép orrát, így a pilóták szinte elvesztették az irányítást a gép felett, drámai küzdelmük hiábavaló volt.

A vizsgálóbizottság szerint ugyanakkor nemcsak a Boeingnél hibáztak: a Szövetségi Légügyi Hatóság szakemberei úgy hagyták, hogy repüljenek a 737 MAX-ok, hogy ők sem értették pontosan a gép működését. A jelentés szerint egyértelmű, hogy a Boeing, vagy a Szövetségi Légügyi Hatóság nevében eljáró szervezet hibázott – idézi a vizsgálat eredményét a The Washington Post. 

A jelentés kitér arra is, hogy a mérnököknek muszáj volt minél gyorsabban befejezniük a fejlesztést, hogy a repülőgép az ügyfelekhez (a légitársaságokhoz) kerülhessen. A tragédiához ezért lényegében három tényező vezetett: a mérnökök elégtelen tervezési munkája, a Boeing vezetésének nem megfelelő rálátása a helyzetre, a repülési engedélyt kiadó hatóság szakmaiatlan ellenőrzése.

A vizsgálóbizottság szerint az FAA-nek számos lehetősége lett volna arra, hogy megelőzze a tragédiát, ez azonban mégsem történt meg. A szakemberek szerint ezért rendkívül fontos, hogy a jövőben változtassanak azon a hatósági rendszeren, amely a repülési engedély kiadásáért felelős.