iskola;karantén;koronavírus;Kásler Miklós;fertőzöttek;

2020-09-16 19:57:55

Két osztály is karanténba került a budai Kempelen Farkas Gimnáziumból

A két tizedikes osztály digitális oktatásra áll át a kényszerszünet idejére. Ez már a sokadik iskola, ahol megjelent a vírus.

Két osztály karanténba került a dél-budai Kempelen Farkas Gimnáziumban – vette észre a Magyar Hang az iskola honlapjáról. A közlemény szerint Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatalának Népegészségügyi Osztálya a 10.a és a 10.b osztály számára 2020. szeptember 16. és 2020. szeptember 26. között digitális oktatást rendelt el.

A hetilap telefonon kereste Békefi Gábort, a gimnázium igazgatóját, aki nem kívánt nyilatkozni, és neheztelésének adott hangot, amiért a sajtó az ehhez hasonló eseteket meg akarja írni. Elmondta: megfelelően informálta az érintett szülőket, és a dolgok a maguk útján haladnak. Azt megerősítette, hogy találtak fertőzött diákot az iskolában, arról azonban nem nyilatkozott, hogy hány főről van szó, és arról sem, hogy valamelyik iskolában tanító pedagógust érinti-e a koronavírus-fertőzés.

Mint az újság felidézi, néhány napja egy szombathelyi iskola hét osztályát küldték karantéba, A Szombathelyi Derkovits Gyula Általános Iskola egyik pedagógusa megfertőződött a koronavírussal, ezért a karantén az összes osztályt érintette, amelyet tanított. Olyan eset is történt az elmúlt napokban, hogy egy iskolában több tanár is megfertőződött, ám a kormányhivatal ennek ellenére napokig nem lépett. A miskolci Kaffka Margit Általános és Alapfokú Művészeti Iskola vezetése szokatlan nyíltsággal és elkeseredéssel ír arról az iskola honlapján, hogy hiába egyre több a fertőzött náluk, nem kapnak segítséget a minisztériumtól, illetve a hatóságoktól. 

Az egri Szent Imre Katolikus Általános Iskolában is pozitív lett egy alsó tagozatos diák tesztje, itt az érintett tanuló osztályát és négy pedagógust helyztek karanténba szeptember 26-ig.

A Lauder Javne közösségi iskolában több, összesen 30 fertőzöttet találtak.  Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter egy szerdai interjúban mégis arról beszélt, hogy csak ezrelékekben mérhető, hány iskolában jelent meg a fertőzés.