Átszabja az erdők arcát a klímaváltozás

A globális éghajlat átalakulásának egyik kézzelfogható jele az immár az EU-t és Magyarországot is sújtó fapusztulás. Néhány jellegzetes fajtól alighanem el kell búcsúznunk.

Aki átutazott idén Közép- illetve Nyugat-Európán, maga is láthatta az erdők visszaszorulásának nyomait. Különösen a fenyvesek sínylették meg az utóbbi éveket: Szlovákiában Csehországban, Németországban az autópályákról belátható, vagyis elsősorban sík- és dombvidéki fenyőerdőkben alig vannak sértetlen foltok, mindenütt a lombvesztés, a kiszáradás mutatkozik. A közvetlen ok részben az egyre gyakoribb aszály – a fenyők gyökérzete nem nyúlik be mélyen a talajba, ezért a felső talajréteg „átszáradása” könnyen a fák pusztulásához vezet –, illetve a rovarok kártétele, a háttérben azonban a klímaváltozás áll. A lucfenyő és a bükk a felmelegedést a legrosszabbul tűrő fajok közé tartozik, ezek a magyar táj képét meghatározó fák akár egy-két évtizeden belül eltűnhetnek az erdeinkből.

Hogy a fenyvesek és a bükkösök elvesztése már rövid távon is reális veszély, azt a Népszava kérdésére Gálhidy László, a WWF Magyarország erdészeti programvezetője is megerősítette, leszögezve: a klímaváltozás Európában is jelentősen hat az erdőtakaróra, ami a szárazságot kevésbé tűrő fafajok visszaszorulását eredményezheti. „A bükk és a luc egyaránt a hűvösebb, párásabb klímában versenyképes, ezért a jelenlegi időjárási körülmények között azoknál az állományoknál, amelyek klimatikus szempontból határhelyzetben vannak, tömeges pusztulásra is fel kell készülni” – fogalmazott a szakember. Szerinte az elmúlt száz évben a lucfenyőt széltében-hosszában telepítették olyan helyekre is, ahol tájidegennek számít. „Magyarországon a trianoni döntés után kerültek fenyvesek a Mátrába és az Északi-középhegység más részeire, részben a gazdasági igények miatt, részben az elveszett kárpáti erdőterület iránti nosztalgiából. Ezek az eredeti hazájukhoz képest alacsonyan fekvő állományok a klímaváltozás első áldozatai” – mondta lapunknak Gálhidy László, hozzátéve: „A hagyományos vágásos erdőgazdálkodás vágásterületekkel jár. A napsütötte, nyílt területek rontják az erdőklímát, szárítják az egész tájat. A meggyengült egykorú, egyfajú erdőkben könnyebben és gyorsabban terjednek a luc legismertebb károsítói, a különféle szúbogarak, illetve az esetleges tüzek is hamarabb végeznek a száradóban lévő lucfenyvesekkel.”

Mint az erdővédelmi programvezető elmondta, sajnos a bükkerdőkre is igaz, hogy az egykorú, egyfajtájú, vágásterületekkel szabdalt állományaik jóval érzékenyebbek a klímaváltozás hatásaira, mint a természetes vegyes erdők, amelyeket jó esetben természetközeli módszerekkel kezelnek (utóbbira szerencsére már vannak jó példák Magyarországon is, a Budai-hegységben, a Pilis-Visegrádi-hegységben vagy a Mecsekben.) „A klímaváltozás hatásait csakis az adott tájban őshonos fajokból álló, kíméletesen kezelt erdőkkel, illetve ahol lehetséges, ott az erdők háborítatlanul hagyásával lehet mérsékelni” – hangsúlyozta, arra is kitérve, hogy a természetes erdők jóval nagyobb széntároló kapacitással jellemezhetők, vagyis hatékonyabb eszközök a klímaváltozás fékezésében, mint a kezelt erdők illetve faültetvények.