Orbán Viktor;Országgyűlés;azonnali kérdések;

2020-09-21 19:42:45

Ingyenes vírustesztelést kértek Orbántól a parlamentben, de ő a fővárosi rovarhotelekről beszélt

A miniszterelnök Karácsony Gergely nem létező százmilliárdját kínálgatta az ellenzéknek, korrektnek nevezve a csaknem húszezres hatósági árat.

Egymás után négy ellenzéki politikus is a koronavírus-járvány második hullámának megfékezéséről kérdezte a parlament azonnali kérdések „kétóráján” Orbán Viktor miniszterelnököt, aki egy ideig saját magát többször is ismételve, a 2010 előtti baloldali kormányokat emlegetve válaszolgatott.

Kunhalmi Ágnes (MSZP) a kormányfő által múlt szerdán Facebook-videóban bejelentett 19 500 forintos hatósági tesztárat kifogásolta. Szerinte a piaci alapon eddig kért 30 ezres árhoz képest továbbra is magas összeget kérnek azért, hogy az emberek megtudják, koronavírusosak-e. Pedig egyszer járulékban már megfizették az árat, az ingyenes tesztelésnek lenne itt az ideje. 

Arra a kérdésre pedig, hogy a kontakt személyeknek, ha nincs tünetük, nem ingyenes a tesztelés, azt mondta: „Ma Magyarországon 900 ezerrel dolgoznak többen, mint szocialista kormányok idején”.

Varju László (DK) szerint szinte egész Európában ingyenes a tesztelés, nálunk meg csak az tudja meg magáról koronavírusos-e, akinek van erre 40 ezer forintja

– Ki mondta, hogy az egészség nem lehet üzlet? – tette fel a találós kérdést az ellenzéki politikus, majd meg is válaszolta magának:

A kormányfő Varju Lászlónak is a WHO-protokollját említette a tesztelés ingyenességének firtatására.

Schmuck Erzsébet (LMP), aki már napirend előtti felszólalására sem kapott választ, most az iránt érdeklődött, hogy miért nincs válságkezelő program, miért nem segíti a kormány a szociális dolgozókat, a munkanélkülieket és a nyugdíjasokat, miközben a járvány miatt már most nagyon nagy a szegénység.

A miniszterelnök őt is „elintézte” azzal, hogy a nemzeti konzultáción azt kérték tőlük az emberek, hogy ne állítsák le a gazdaságot, amit nem is tesznek, viszont követik az inflációt, az alapvető élelmiszerek árának az emelkedését.

Orbán Viktor végül elemében érezhette magát, amikor is Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) nem meglepő kérdésére, hogy mikor lesz ingyenes a tesztelés, Karácsony Gergely főpolgármestert és Budapestet „vette elő”.

Karácsony Gergely egyébként, ahogy a Népszava is megírta, nemrég szintén Facebook-bejegyzésben tette világossá a kormányfő előtt, hogy Budapestnek nincs pénze.