Szijjártó Péter;helikopter;

2020-09-24 18:28:22

Hétszer reptetett minisztert a rendőrség idén – csak Szijjártó helikopterezett

Idén már hétszer repült Szijjártó Péter külügyminiszter rendőrségi helikopterrel – tudta meg a Népszava a rendőrségtől.

„Rendőrségi szolgálati helikoptert idén a külügyminiszter vett igénybe – hét alkalommal” – ezt válaszolta a Népszava érdeklődésére az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön, miután napokkal ezelőtt arról kérdeztük a testületet, hogy idén eddig mely tárca vezetői, hova és összesen hányszor repültek az ORFK gépeivel.

Arra ugyanakkor nem felelt a rendőrség, hogy pontosan mikor, hova szállították Szijjártó Péter külügyminisztert. Érdekes momentum: míg a rendőrség most közölte, hogy hányszor szállították helikopterrel Szijjártót, kedden a Külügyminisztérium ugyanerről kitérő választ adva nyilatkozott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére.

Csütörtök délután viszont már a Menczer Tamás, a Külügyminisztérium egyik államtitkára is elismerte, hogy „Szijjártó Péter az idén összesen 7 alkalommal használta munkavégzéshez a magyar állam helikopterét.”

A rendőrség lapunknak küldött válaszaiból kiderül: nem csökkentette Szijjártó helikopterezési kedvét a szeptemberben nyilvánosságra került botrányos, még nyáron abszolvált tolnai repülőútja. Azóta ugyanis újra utazott az ORFK bőrüléses gépével. Ráadásul mára kérdésessé vált az is, hogy a tolnai út tényleg úgy történt-e, ahogy azt állították.

Az ORFK-t először szeptember 8-án kerestük meg Szijjártó repülései miatt, és a rendőrség szeptember 15-én azt írta: január elsejétől hat alkalommal vette igénybe a gépeket miniszter. Azt viszont nem közölték, hogy kik éltek ezzel a lehetőséggel, ezért pontosító kérdésekkel fordultunk a rendőrséghez. Csütörtöki válaszuk szerint csak Szijjártó vette igénybe a helikoptert, hét alkalommal. Így a rendőrségi válaszokból kiderül, hogy 15-e és 24-e között újra helikopterezett Szijjártó, azaz a botrányos tolnai útjának nyilvánosságra kerülése sem tette visszafogottabbá. Azóta ráadásul felmerült a gyanú: a tolnai utazás sem úgy történt, ahogy azt korábban közölték.

Mint emlékezetes, szeptember elején Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő kiderítette, hogy a külügyminiszter júliusban meglehetősen urizáló módon utazott egy vidéki protokoll-eseményre. Rendőrségi helikopterrel ment a fővárostól alig 145 kilométerre lévő Tolnára, hogy egy magáncég támogatási szerződését „adja át”. Noha a miniszter repült, előreküldték üresen szolgálati autóját is a helyszínre, amire a tárca indoklása szerint „a Tolnára történt érkezést követő közúti közlekedés miatt volt szükség.” Csakhogy Hadházy Ákos csütörtökön a Facebook-oldalán megosztott egy fotót, amin egy helikopter látható egy „Bodri pincészet” feliratú épület előtt. Az ellenzéki képviselő azt írta: a Szijjártót szállító gép a szekszárdi Bodri borászatnál landolt. „Az információ szerint a miniszter ezután fideszes politikusokkal és meghívott vendégekkel együtt elköltött egy ebédet a borászat elegáns Optimus éttermében – ezért kellett tehát a rendőrség VIP helikopterével lesietni és az üresen odaküldött Mercedesbe átülni” – írta a politikus.

Hadházy írt arról is: egy dunakeszi lakos arról számolt be neki: „négy alkalommal volt szemtanúja annak, hogy a dunakeszi reptéren megjelennek az állami Mercedesek, majd megérkezik helikopterrel a miniszter úr és onnan autóval megy tovább – nyilvánvalóan haza...” Hadházy további képeket tett közzé, amiken szerinte „a rendőrségi géphez hasonlító helikopter látszik a dunakeszi sportreptéren”. Lapunk megkereste a Külügyminisztériumot, amely „álhírnek” minősítette az ellenzéki politikus bejegyzését. Újabb kérdéseinkre viszont azt közölték több más elfoglaltsága mellett július 14-én Dunakeszin munkaebéden fogadta az osztrák, a cseh, a szlovák és a szlovén külügyminisztert, ezután utazott Tolnára, végül Szekszárdon egy munkavacsorán vett részt tíz, Tolna megyei cég vezetőjével, tehát nem politikusokkal.