Forgács Iván: Nagyokosok

Egy pillanatig se legyen kétségünk: a médiacsatornák okos embereket ültetnek be közéleti beszélgetőműsoraikba. Hogy miért nem tűnnek mindig annak? Vagy legalábbis miért gondolhatjuk, hogy a napi témákról mi is elő tudunk annyit kaparni a fejünkből, mint ők? Egyszerű. Hiába okosabbak esetleg nálunk, ők sem tudnak többet a közélet, a politika eseményeiről. Honnan is tudnának? Hiszen csak közönséges írók, publicisták, rendezők, tudósok, ügyvédek, közgazdászok. Ha van idejük, talán több újságot olvasnak, több műsort néznek, szélesebb körrel fészelnek. De lehet, hogy mi mártjuk gyakrabban ezekbe a fejünket. Mindegy, a forrás ugyanaz, a szövegértés szintje se nagyon különbözhet. Néhány információ, nyilatkozat, és sok-sok locsi. És ha nincs új történés, kész, zsákutca. Hogyan gondolkozzunk valamiről, ha nem tudhatunk róla szinte semmit? Hiszen még egy képviselő is hiába ácsingózik adatokért! Amit az oknyomozó újságíró felfejt, nem fejtődhet tovább. (Politikai akarat nélkül.)

Egyszóval, nehéz az okos ember helyzete ezekben a műsorokban. Mit tegyen? Kulturált, udvarias, tisztelni akarja partnereit. Ráadásul irtózni szokott attól, hogy tévedjen, ostobaságot mondjon. Mindig jelzi, mihez nem ért, miben bizonytalan. Élvezi persze, hogy beszélhet, de óvatos. Ebben a legokosabb. Még egy Fiala Jánostól sem veszti el az eszét a Civil a pályán-ban. Az eredmény: művelt közhelyesség, jó illatú, kecses unalom.

Okos emberektől egyre kevésbé várhatjuk el, hogy friss vért hozzanak efféle beszélgetésekbe. Ide már nagyokosok kellenek. Akik mernek mindent tudni. Pontosabban, mernek tudást kombinálni. A nemtudásból is. Nem félnek a tévedéstől, érdektelen és értelmezhetetlen számukra. Őket nem zavarja, hogy kevés információ van, hogy nem szakértői területeknek. Egyetlen adatból, fél mondatból is mozdul az agyuk. És láss csodát: pimasz önteltségükkel, sodró narcizmusukkal a nézőét is megmozgatják. Mert felszabadító a féktelen gondolati szárnyalás, a hús-vér idealizmus, hogy nem vagyunk a valóság nyomása alatt, hanem mi birtokoljuk a valóságot. Amely olyan lesz, amilyennek éppen eszünkbe jut. A nagyokos valóban tud mindent, hiszen pontosan ismeri, amiről beszél. Az önmaga teremtette világot. Így aztán állandó vitában áll a többi világteremtővel, legyen az akár kolléga, akár politika. Kívülről meghatározott törésvonalak nélkül.

Provokálják az idegrendszert, de erre a gyermekien tiszta, eszes individualizmusra nem lehet haragudni. Kimozdít a szellemi-erkölcsi tunyaságból, méghozzá szórakoztató módon. Örüljünk hát, hogy az ATV új műsora, az Öt bevállalta a nagyokosokat. Igaz, nem teljesen egyenrangúak a minőségben. Ceglédi Zoltán egyelőre inkább jópofán hangzatos, jól ellazította már magában a politikai elemzőt, de nem tudja elengedni. Hont András igazi hibrid. Nehéz megkülönböztetni benne az alapos, kritikusan elemző újságírót a szenvedélyes közéleti moralistától, aki bármi és bárki elé, bármilyen szögben, görbülettel odavarázsolja erkölcsi tükrét. Konok Péter a harmonikus kettősséget képviseli. Kiváló történész, ám ez eszünkbe sem jut, mikor balosan alternatív, anarchista polgári attitűdjét villogtatja. Rezzenéstelen vehemenciával vezet göröngyös mentális tájakon át a létesszenciáig: Ez a világ szar! A negyedik arc pedig a frontember, Puzsér Róbert, aki talán eleve média-nagyokosnak született. Bámulatos adottsága van, hogy morgós, szavakat kereső prozódiával addig tekeregjen egy kreált, zavaros gondolati labirintusban, amíg ki nem tátja társai és nézői száját: Lehet, hogy ez nem is akkora ökörség?

Nagy egók összehangolásához persze kell egy megfelelő műsorvezető is. Nos, Lampé Ágnes remekül oldja meg a feladatot. Talán ez eddigi legjobb tévés fellépése. Játékosan jókedvű, hol anyás örömmel terelgeti, hol lányos huncutsággal figyeli a fiúkat: Hát nem szeretni valóak, amikor ilyen nagyokosra fújják föl magukat?

Egyszóval, örvendetes próbálkozásnak tűnik az Öt. Friss az influenszeres hangütése, könnyed, szórakoztató, szabad bölcselkedései kimozdítanak a meddő, tanult bölcsességből. Bőven van benne annyi íz, hogy szívesen fogyasztott, egyenesen közkedvelt műsorrá váljon. Aggodalmak persze máris megfogalmazhatók. Nem biztos, hogy a műsor előnyére válik, ha megannyi médiatársához hasonlóan az agyonrágott napi aktuális hírekből, kijelentésekből rugaszkodik el. Minek újra kommentálni ezeket? Nagyokosan sem lehet sokáig bírni eredetiséggel. Már a második adásban volt emiatt némi lendületvesztés, billenés F(idesz)O1G és „béna, csak FO1G-ző ellenzék” sztereotípiák felé. Sokkal izgalmasabb lenne távolodni a kormány diktálta politikai médiaposványtól, és általánosabb, nagyobb léptékű összefüggésekkel is foglalkozni. Őrült, abszurd világmagyarázatokat adni. Víziókat fantáziálni szebb jövőről. Csak úgy, saját magunknak. Szabad, civil kurázsival. Nem az igazságért – a mi igazunkért. Van ennél jobb szellemi-közéleti játék? És talán egyszer igazi, demokratikus közélet lesz belőle. Merjünk hát nagyokosok lenni! Nem tehetünk többet, amíg félünk kimenni az utcára.