Akár sorsfordító is lehetett volna számára a csaknem két hónappal ezelőtt történt bejrúti tragédia. A 200 áldozattal járó augusztus 4-i kikötői robbanás azonban még a fokozódó népharaggal, és Emmanuel Macron francia elnök beavatkozásával együtt is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy cselekvésre ösztönözze a válságba süllyedt ország politikai elitjét. A krízis napról-napra súlyosbodik: a nemzeti valuta megállíthatatlanul romlik, munkahelyek sokasága szűnik meg, emellett rekordokat dönt a napi koronavírus-fertőzöttek száma. A lakosság több mint fele a szegénységi küszöb alatt él, egyre nehezebb körülmények között. Az élelmiszerek már augusztusban a tavalyi ár több mint négyszeresébe kerültek, még annak ellenére is, hogy az állam kedvező átváltási árfolyam biztosításával próbálja alacsonyan tartani az alapanyagok importköltségét.
A szubvenció azonban nem fenntartható, mivel a központi bank devizatartalékai a tavaly októberben kirobbant valutaválság óta vészesen fogynak, ebből következően az élelmiszerárak hamarosan az egekbe fognak szökni, ha az ország nem kap külső segítséget.
A bejrúti robbanást követően színre lépő Emmanuel Macron francia elnöknek volt egy terve: nemzetközi segélyt ígért Libanonnak, cserébe reformokat várt el, feltételeket és határidőket szabott. Saját vízió híján a libanoni politika elit követte útmutatását, habár vélhetően nem mindenki vette jó néven, hogy az egykori gyarmattartó, Franciaország dirigál. A pártok teljesítették az első feladatot: még Macron visszatérése előtt - tehát még éppen időben - sikerült megegyezniük az új miniszterelnök személyéről. Musztafa Adibot, Libanon német nagykövetét kérték fel a posztra, aki elődjéhez hasonlóan megkísérelte a rendszer kritikusainak bizalmát is megnyerni. Változást és reformokat ígért, sőt, felkérését követően még a detonáció által legsúlyosabban érintett bejrúti negyedet is felkereste. Látogatása azonban kudarccal végződött: a helyiek zöme a hatalom embereként azonosította, amihez vélhetően hozzájárult Nadzsib Mikati egykori kormányfőhöz fűződő szoros kapcsolata.
A miniszterelnök-jelölt mindenesetre rögtön nekifogott a kormányalakításának, amire Macron szeptember közepéig adott határidőt. A pártok eddig egy sajátságos rendszer alapján osztották le egymás között a minisztériumokat: egy-egy fontosabb tárca mindig ugyanahhoz a vallási felekezetet képviselő párthoz került. Adib arra készült, hogy felkavarja az állóvizet és másképp osztja ki a portfóliókat, ám a két siíta politikai erő, a Hezbollah és az Amal Mozgalom ragaszkodott ahhoz, hogy az ő jelöltjük legyen a pénzügyminiszter. A patthelyzethez hozzájárult, hogy a siíta pártok, az Egyesült Államok, valamint a rivális szunnita Jövő Mozgalom vezetője, Szaád al-Haríri egykori kormányfő machinációját sejtették a háttérben. A helyzetre nem sikerült eddig megoldást találni, Michael Aoun libanoni elnök pedig hiába figyelmeztette a kormányalakítást megakasztó pártokat, hogy az ország “a pokolra fog jutni, ha a helyzet változatlan maradt”, se a Hezbollah, se az Amal Mozgalom nem engedett álláspontjából. Adib viszont bedobta a törülközőt, szombaton visszaadta miniszterelnöki megbízatását.
“A francia kezdeményezés már a kezdettől fogva bukásra volt ítélve” - nyilatkozta a Népszavának Nadím el-Kák, a Libanoni Politikai Tanulmányok Központjának (LCPS) kutatója. Szerinte Adib akkor sem tudta volna megvalósítani a Macron által elvárt reformokat, amennyiben sikerül a kormányalakítás. “Ha például elkezdte volna a bankrendszer átalakítását, akkor abban más pártok akadályozták volna, például a Jövő Mozgalom nagyon közel áll a pénzügyi elithez és az ingatlanszektorhoz.” A szakértő arról beszélt, hogy nem lehet változásra számítani.
“Hiába tudják a pártok, hogy sürgető szükség van a reformokra, az érdekeik nem egyeznek. Ugyan az összes politikai erő hajlandó lenne teljesíteni a franciák legtöbb igényét, de csak a saját érdekei kiszolgálása mellett. Mindegyik párt azt szeretné, ha ő felügyelhetné a reformok végrehajtását, hogy jól fizető szerződéseket biztosíthassanak a haverjaiknak, ezért vetélkednek egymással.”
Nadím el-Kák hozzátette: ameddig ugyanazok vannak a parlamentben, akik a mostani helyzetbe hozták Libanont, addig nem lehet érdemi változást elérni, legfeljebb ideiglenesen befoltozni a jelenlegi rendszer hibáit. A kutató abban látná a megoldást, ha szudáni mintára létrehoznának egy átmeneti törvényhozó tanácsot, amelybe a különböző társadalmi csoportok delegálnának tagokat. Megjegyezte, hogy a tavaly októberben kezdődő kormányellenes tüntetésekből számos új párt és szakszervezet nőtt ki, amelyek alternatívát jelenthetnének a regnáló elithez képest.
Mindazonáltal Macron még egy kört fut a hagyományos politikai erőkkel. A francia elnök vasárnap megfeddte az egészen libanoni elitet, mert "elárulták" a Franciaországnak és a nemzetközi közösségnek tett vállalásaikat, de 4-6 hét haladékot adott nekik a francia ütemterv teljesítésére. Macron arra figyelmeztetett, hogy az újabb kudarcnak súlyos következményei lesznek, ám rövidtávon kizárta a korábban belengetett szankciók bevezetését.
Az idő mindenesetre sürget, mert a folyamatosan mélyülő válság komoly kockázatokat rejt magában. A gazdasági helyzet romlása az erőszak megnövekedését és szélsőséges csoport felemelkedését is eredményezheti - mondta el lapunknak Nadím el-Kák.
