A Meseország mindenkié című kötet nagy port kavart a magyar könyvpiacon: a kiadványban ismert és pályakezdő alkotók tizenhét klasszikus mesét gondoltak újra, a főszereplők között sokféle kisebbséghez tartozó karakter mellett találhatunk meleg és transz hősöket is. A mesekönyv megjelenését nagy érdeklődés fogadta, azonban voltak, akik ellenezték az új történeteket, valamint petíció is indult azért, hogy a könyvesboltok vegyék le a kínálatukból a könyvet. Hétfőn ráadásul Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője egy videóban titulálta károsnak a kötetet, majd egy iratmegsemmisítővel darálta be azt. A performanszot a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése egy közleményben ítélte el, hangsúlyozva: a politikai célú könyvrombolás Magyarország és Európa legszégyenletesebb történelmi emlékei közé tartozik.
– Sajnálom azokat a gyerekeket, akiknek a családjában gyűlöletet vált ki a mesekönyv – mondja Nagy Boldizsár szerkesztő, akit a kötetet kiadó Labrisz Leszbikus Egyesület kért fel arra, hogy gondozza a kiválasztott tizenhét mesét. A szakember szerint ugyanis éppen olyan mesekönyvet akartak létrehozni, mely a társadalmi elfogadásra ösztönöz, és amelyben olyan kisebbségekhez tartozó hősökkel is találkozhat az olvasó, akikkel korábbi olvasmányélményeiben valószínűleg nem. – A népszerű, leggyakrabban használt mesék közül számos történet szól a sokszínűségről, az elfogadásról, de csak ritkán jelennek meg bennük hősként olyan szereplők, akik egy-egy konkrét marginalizált csoporthoz tartoznak – mondja Nagy Boldizsár, aki szerint azért fontosak az aktuális jelenségekről szóló történetek, mivel rávezetik az olvasót, hogy a kisebbségi léttel kapcsolatos nehézségek valójában nem a legnagyobb „sárkányok” az ember életében, és mindenkinek ugyanolyan helye van a világban.
A kiadó ezért is igyekezett olyan meséket válogatni, melyek szereplői noha különböznek a klasszikus társaiktól, kalandjaik során hasonló utakat járnak be, mint az utóbbiak. A könyvben így előkerül a roma identitás kérdése Hamupipőke vagy Pöttöm Panna átalakított meséjében, vagy a fogyatékossággal élők helyzete egy háromfülű nyúl történetén keresztül. – A szerzők továbbá szerencsésen kikerülték a sztereotípiákat, és arra törekedtek, hogy a karaktereiket ne csak egy-egy tulajdonság határozza meg – mondja a szerkesztő, kiemelve azt is: a történetek kétharmadában nincs szó a szexuális orientációról, a hangsúly arra esik, hogy sokféle identitással létezhet az ember, és élhet boldog, teljes életet.
Az átírások és újraértelmezések ezenfelül nem ritkák a mesék történetében. Nagy Boldizsár szerint a világirodalomban bevett szokás átírni a meséket, és azokhoz a szociokulturális jelenségekhez igazítani őket, melyek a közbeszédben aktuálisak. A népmesekutatás továbbá már bizonyította, hogy a klasszikus mesék sem rögzültek, sőt minden egyes történelmi korszaknak megvannak a maga átiratai, miközben az egyes nemzetek irodalmában – mint például a skandináv vagy az amerikai gyerekirodalomban – teljesen szokványos, ha némely hősöknek más a nemi identitása és a szexuális irányultsága.
– Mi egyébként nem akarjuk senkire sem ráerőltetni a történeteket – mondja a szerkesztő, aki inkább alternatívának szánja a kötetet, éppen ezért készült a Meseország mindenkié könyvhöz egy foglalkozásterv is, mely fogódzókat nyújt a pedagógusoknak, hogy tudják, melyik korosztálynak milyen meséket ajánljanak.
A jelen könyvre pedig, úgy tűnik, igencsak nagy a kereslet: az első kiadást már elfogyott, a kiadó pedig alig bír az előrendelésekkel. Az új nézőpontokat és társadalmi jelenségeket megjelenítő könyvek amúgy egy ideje már jelen vannak a magyar könyvpiacon: az Esti mesék lázadó lányoknak című feminista témájú könyv például száz különleges nő történetét meséli el, míg a Bolondos hercegnőkben egy transznemű királynő is feltűnik és egy olyan herceg, akinek még képlékeny a nemi identitása.
