Mácsai Pál;Színház- és Filmművészeti Egyetem;

2020-10-01 07:47:08

Mintha a dal nem akarna véget érni

Több százan búcsúztatták szerda este a Színház- és Filmművészeti Egyetem leköszönő vezetőségét. A hallgatók elfoglalták Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is.

Több száz hallgató és szimpatizáns búcsúztatta némán a szerda esti csendes esőben a forgalom elől lezárt Vas utcában a Színház- és Filmművészeti Egyetem leköszönő vezetőségét, akik fáklyákkal a kezükben álltak őrt az Ódry Színpad erkélyén. A hangulat egyszerre volt gyászos és búcsúzó, ugyanakkor a kitartás is érezhető volt a levegőben.

A harminc perc őrség letelte után a jelenlévők tapssal köszönték meg a vezetők eddigi munkáját, majd a hallgatók újra beolvasták követeléseiket és hangsúlyozták, hogy addig nem oldják fel a Vas utcai épület blokádját, amíg az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem tárgyal velük. Együtt mondták el az egyetem gólyaesküjét, majd a tiltakozók kórussá váltak, és több dalt is elénekeltek, köztük a himnusszá vált Titkos egyetem-et. Mintha a dal nem is akart volna véget érni.

Hivatalos felszólalók nem voltak, Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója azonban mégis szólt a demonstrálókhoz. A hallgatók bátorságáról és cselekedni tudásról beszélt, és szolidaritásra biztatta más egyetemek hallgatóit is. "Hiába érezték azt, hogy ők maguk keveset kaptak, rengeteget adtak sokaknak, az előttük járó generációnak” – mondta az SZFE diákjairól.

Mácsai igazát igazolták azok a fiatalok, akik más iskolából jöttek, együtt gitározott és énekelt informatikus, politológus hallgató és gimnazista, Képzős és MOME-s. Ahogy a résztvevő művészek is, a kőszínházi igazgató és a független társulat alapító-vezetője, így a TÁP Színházas Vajdai Vilmos.

Néhányan a demonstráción az elmúlt időszak árnyoldalát emelték ki, mondván: nem alakult ki a hallgatók és a kuratórium között igaz párbeszéd. Az éjszakai együtt virrasztók kedvét azonban mindez mégsem tudta szegni. Olyannyira, hogy egyikük szerint a virrasztás nemcsak az eddigi tüntetéssorozat méltó folytatása, hanem újabb lendületet is ad a céljaikért küzdőknek. 

Csütörtök reggel az SZFE diákjai közleményt adtak ki, melyben azt írják, a leköszönő vezetőség lemondási idejének utolsó óráiban, szerda este a sajtóból értesültek arról, hogy az általuk el nem ismert kuratórium pályáztatás nélkül nevezett ki az intézmény élére két új rektorhelyettest. Ezért közölték, az éppen egy hónappal ezelőtt elfoglalt Vas utcai épület után blokád alá veszik az SZFE Film- és Médiaintézetének Szentkirályi utcai épületét is. Őrséget állítottak, a kapun csak az Egyetem polgárai léphetnek be.