LMP;index;Nemzeti Választási Bizottság;Bodolai László;

2020-10-02 17:06:53

Az NVB nem engedi el a testületből Bodolai Lászlót

A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki ülésén elutasította a testület LMP-s delegáltjának, Bodolai Lászlónak a visszahívásáról szóló indítványt.

Az ügyvédet, az Index.hu Zrt. igazgatósági elnökét, akinek a neve az elmúlt hónapokban a legnagyobb hírportál korábbi szerkesztőségének távozása kapcsán került előtérbe, 2015-ben delegálta az ellenzéki párt a testületbe. Legutóbb a 2018-as országgyűlési választás után bízta meg az LMP.

Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke szeptember 24-én levélben tájékoztatta Rádi Pétert, az NVB elnökét, arról, hogy a párt nevében eljárva visszavonja Bodolai megbízatását, és a bizottságba új tagot delegálnak.

Az NVB egyhangúlag utasította el az indítványt:

Ugyan arról a Népszava is beszámolt, hogy a politikust az LMP 2020. augusztus 30-i kongresszusán ismét a párt társelnökévé választották, azonban az NVB szerint „az LMP nem nyújtott be olyan dokumentumot sem - ebben az esetben a változásbejegyzési kérelmet elbíráló jogerős végzést -, amely a közhiteles nyilvántartás adataival szemben bizonyítaná, hogy Schmuck Erzsébet képviseleti joga fennállt a levél megírásakor”.

Emlékezetes, egy bírósági bejegyzés hiánya legutóbb azt akadályozta meg, hogy az október 11-i borsodi időközi országgyűlési választáson az ellenzék közös jelöltjének a jobbikos Bíró Lászlónak saját pártja is jelölőszervezete legyen. Akkor Jakab Péter Jobbik-elnök bejegyzése késett, és a Kúria helybenhagyta az NVB

döntését, amellyel visszautasították a Jobbik nyilvántartásba vételét.