tüntetés;EJEB;Társaság a Szabadságjogokért (TASZ);

2020-10-06 18:19:27

A strasbourgi bíróság kimondta, hogy törvénytelenül tiltották meg az Orbán Viktor háza elé szervezett tüntetést

Devizahitelesek a kormány intézkedéseivel szembeni elégedetlenségüket akarták kifejezni a miniszterelnök budapesti otthona előtt.

Az Orbán Viktor háza elé szervezett tüntetést sem lehet önkényes, törvényen kívüli indokkal megtiltani. Ezt mondta ki Strasbourgban az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) abban a hét éve húzódó ügyben, amelyben a Társaság a Szabadságjogokért egy devizahiteles aktivistát képviselt – tájékoztatott a TASZ közleményében.

Póka László 2013 őszén jelentett be tüntetést a kormányfő budapesti otthona elé. A megmozdulás résztvevői a kormány intézkedéseivel szembeni elégedetlenségüket akarták kifejezni. A TASZ azt írta, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) ekkor lezárta a miniszterelnök háza előtti útszakaszt, erre hivatkozva a rendőrség nem foglalkozott érdemben a tüntetők bejelentésével, hanem megállapította saját hatáskörének hiányát.

A felülvizsgálati eljárásban az akkori Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság nem vizsgálta, hogy szabályos döntést hozott-e a rendőrség, hanem hatósági szerepbe helyezkedve maga vizsgálta meg a bejelentést, majd

A bejelentő először – ugyancsak a TASZ segítségével – az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult, ám hiába nyújtottak be alkotmányjogi panaszt 2013. december 13-án, azt az AB egészen tavaly decemberig nem vizsgálta. Akkor megállapította, hogy a tiltás túlterjeszkedett a törvényi előírásokon, de a panaszt okafogyottnak nyilvánította az új gyülekezési törvény hatályba lépése miatt.

Ezután mondta ki az EJEB, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezménye csak akkor engedi meg a gyülekezési jog korlátozását, ha a korlátozást törvény írja elő. A tüntetés bejelentésének idején hatályos gyülekezési törvény szerint csak két okból lehetett egy gyűlést megtiltani: 

A tüntetést megtiltó bíróság ilyen indokra nem hivatkozott, így mivel a tiltásnak nem volt értelmezhető jogi alapja, az EJEB kimondta, hogy a tiltás az Egyezmény 11. cikkébe ütközött.