Köves Slomó bejelentette, hogy az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kivonul a 168 Óra és a Klubrádió tulajdonosi köréből. Az okot az ellenséges légkörben és az országban dúló hideg polgárháborúban jelölte meg. Budapesttől ezerhatszáz kilométerre nem látok a nyilatkozatok mögé és őszintén szólva ezeket nem is tartom túl fontosnak. Annál fontosabbnak tartom Köves rabbi tevékenységének és az általa létrehozott intézményrendszer működésének elemzését.
Köves Slomó első dolga hosszú tanulmányútjáról visszatérve a Mazsihisz kemény kritikája és ettől eltérő vallásgyakorlat meghonosítása volt. A kritika jogos volt, az alternatíva - ami engem illet – kevéssé meggyőző. A haszid, ún. Lubavics-áramlat fő jellemzője, hogy az Amerikában elsajátított high-tech eszköztárát veti be elavult, már-már középkori nézetek és szokások meglehetősen agresszív terjesztésére. Ez a zsidó belháború csak néhány száz ember ügye, a százezres magyar zsidóságra nincs befolyása.
A nagyon okos, nagyon művelt és nagyon ambiciózus rabbi azonban nem érte be ennyivel. Amerikai szponzorai pénzén egyetemet, idősotthonokat vásárolt és mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtóban részesedést szerzett. Most azt állítja, hogy a 168 Órának és a Klubrádiónak kívánt segíteni. Bár nincs okom jóindulatában kételkedni, nem látom, mi szüksége van egy vallási közösségnek befektetésekkel foglalkozni. A zsidó vallás ugyan nem tiltja az üzleti tevékenységet, a sikert – közvetetten – isteni jutalomnak tekinti... De mégis! A XXI. századi európai polgár az egyházaktól távolságtartást vár el, nemcsak az üzleti műveletektől, de a politikától is. A kettő összekeverésétől még inkább!
Köves rabbi, mint sokan mások, a Mazsihisz korábbi vezetésének felrótta, hogy a Kádár-korszak éveiben más felekezetekhez hasonlóan kompromisszumokat kötött a hatalommal. A tények tények maradnak, de a hajdani vezetőkre elsősorban azok vethetik az első követ, akik megtagadták az együttműködést.
A középkor óta a zsidó közösségek vezetői sokszor választották az „udvari zsidó” pozícióját. A király, a földesúr védelme alá menekültek, remélve, hogy megvédi őket a felheccelt csőcseléktől. Ez a stratégia hol bevált, hol nem, a midig erősebb hatalom hol megfizettette a védelmet, hol elűzte, vagy kiszolgáltatta üldözőinek védenceit. A középkor elmúlt, a mai világban nehezebb elmagyarázni, és elfogadni miért vállalta a Lubavics-felekezet az Orbán-rendszer védőpajzsának szerepét. Tartok tőle, hogy nem a túlélés érdekében, mert őket senki sem fenyegeti.
Orbán Viktort egész biztosan nem a haszidizmus iránti érdeklődése indította a lubavicsiekkel kötött alkura. Két előny szembeötlő itt. Az első a ma már jól ismert taktikája: ha valakivel/valamivel elégedetlen, azon nyomban létrehoz egy másik, céljait jobban szolgáló szervezetet. Heisler András, a Mazsihisz elnöke többször „visszabeszélt”, Orbán ezért a „van másik” megoldást választotta. A hátrább szorított Mazsihisztől nem remélhette, hogy a Zsidó Világkongresszusnak beígért „zéró tolerancia” gyakorlatáról tanúskodjon, a NER iránt több rokonszenvet mutató Köves Slomó megteszi helyette. A jutalom pedig nem maradt el. Nem csak zsinagógákat kapott, de az eleddig sorstalan Sorsok Háza felett is ő rendelkezik. A pávatánc koreográfiájába belefér, hogy nagyvonalúságát Orbán ismert antiszemitáknak adományozott kitüntetésekkel ellensúlyozza.
Többször leírtam, de megismétlem – Orbán nem antiszemita. Ha az lenne, legalább valamiféle gondolatrendszerbe illeszkedne. (További felvilágosításért kéretik Raffay Ernőhöz és Takaró Mihályhoz fordulni). A Liberális Internacionálé korábbi alelnöke sok mindennel rendelkezik, de elvekkel nem. Pontosabban, a ma hangoztatott nézeteit holnap oly gyorsan változtatja, hogy észre se vesszük. Másikra cseréli. Aki a zsidó történelmet egy kicsit ismeri, tudhatja, mennyit ér az ilyen emberrel, ilyen helyzetben kötött egyezség.
Az egész történet szót sem érdemelne – ha nem az egyetlen szabad rádióról és az egy kezünkön is megszámolható szabad hetilapok egyikéről lenne szó. Ami velük történik, természetesen nem Köves Slomó felelőssége, illetve csak annyiban, hogy a kivonulást nem a legjobb időpontra tette. De ha egyszer helyreállítják Magyarországon a sajtó szabadságát, a temérdek feladat között is elsőségre lesz szükség a tényleges szabadság feltételeinek megteremtéséhez. Nem, a sajtó nem egyszerűen piaci termék a többi között. A tulajdonosi struktúrának, a tulajdonos és a szerkesztőségek viszonyának, az elektronikus sajtó működési feltételeinek újraszabályozása nem maradhat el. Több különböző modell biztosíthatja a tényleges szabadságot és függetlenséget. E nélkül a demokrácia üres szó.
