Előfizetés

Szabad szemmel: Orbán a menekültválság leple alatt kitalálta, hogy ő lesz a régió vezére

Szelestey Lajos
Publikálás dátuma
2020.10.09. 07:47

Nemzetközi sajtószemle, 2020. október 9.
Marianne Ki fogja megállítani Orbán Viktort, az európai illiberálisok vezérét, aki 2010 óta egyfolytában szembeszáll az EU-val? – kérdezi a francia lap. A politikus legutóbb, a Bizottság jogállami jelentése után már azt követelte, hogy menesszék Vera Jourovát, a Bizottság alelnökét, amiért az betegnek minősítette a magyar demokráciát. Majd a lengyelekkel karöltve azzal fenyegetőzött, hogy meggátolja az újjáépítési programot, ha túl kemény jogállami feltételeket akarnak rákényszeríteni a két országra. De programja messze túllép a jogállami vitán. A menekültválság leple alatt kitalálta, hogy ő lesz a régió vezére. Azóta az új, konzervatív és összefogásellenes Európa építésén fáradozik. A szövetség Lengyelországtól a Balkánig terjedne. Ellensúlyt képezne a német-francia tandemmel szemben és beleszólna az európai döntésekbe. Orbán e célból szerezte meg a bővítési biztos posztját. A tisztség gazdájának – minden szabályt felrúgva – előírta a magyar álláspont képviseletét, vagyis hogy Törökországot és beleszámítva fel kell venni a balkáni országokat. Ukrajna rovására. Kijevvel az a baja, hogy az gyötri a magyar kisebbséget. De ki parancsol megálljt a magyar vezetőnek?
Die Zeit A német lap kiadói tanácsának egyik tagja vitába száll azokkal a véleményekkel, miszerint kifutó modell a demokrácia. Sőt, úgy látja: annak jobban megy a sora, ahogy azt a Kasszandrák kürtölik a Covid és a gazdasági válság miatt. És nem lesz újabb Weimar. Josef Joffe ugyan rögzíti, hogy a járványra hivatkozva egy sor állam kiterjeszti jogkörét, alapjogokat tilt be. Az újfajta tekintélyelvű szörnyre jellemző az expertokrácia, tehát az, hogy fehér köpenybe öltözött szakértők segítenek az államnak ellenőrzés alá vonni a szíveket és agyakat. Európában a demokrácia sírásói: Salvini, Le Pen, Strache, Orbán, Kaczynski. Távolabb pedig Putyin, Lukasenko, Bolsonaro, Hszi és Trump. A borúlátók szerint egyre erősödik a tekintélyelvű ár. Ég veled, liberális jogállam! Csakhogy az öreg földrészen – leszámítva Magyarországot és Lengyelországot – csupán pocsolya ezt a hullám, mint ahogy Amerikában is. Valójában sehol sem omlik össze a demokrácia három pillére: a törvényhozás, az igazságszolgáltatás és a sajtó. Azon kívül az ultrák felemelkedése nem feltartóztathatatlan, tessék csak megnézni Salvini, Le Pen vagy Strache helyzetét. Az is tény, hogy az olyan önkényurak, mint Putyin, Lukasenko és Hszi nem jelentenek új irányt. Az orosz elnök 20 éve van hatalmon, belorusz kollégája negyed évszázada. Kínát 70 éve tartja karmaiban a totalitarianizmus. Ugyanakkor jogos az ellenvetés, hogy a brazil államfő nem puccsal vagy polgárháborúval, hanem demokratikus választással jutott hatalomra. A pokol éppen akkor indul be, amikor a voksok ilyen caudillőkat, ducékat és führereket segítenek kormányra. De hogy a populizmus mennyire veszélyes, azt jól illusztrálja az USA és Nagy-Britannia. Az ilyen rendszerekben az agitátorok közvetlenül, a parlament, a pártok és a média megkerülésével szólnak a néphez. A vezér azt állítja, hogy ő a tömegek hangja, megvédi az embereket a korrupt elittől. És a végén csak hab a tortán: a nemzetközösség, a nacionalizmus, a hit, a védelem az idegenekkel szemben és Trump esetében az „America first”. Az egykori Weimari Köztársasághoz képest nagy különbség azonban, hogy a mai populizmus tünet, míg a fasizmus a megoldatlan válság következményeként bukkant fel. A kormányok követnek el hibákat a ragály kezelése során. Inognak az olyan, fiatal demokráciák, mint a magyar és a lengyel, ám az EU bekeríti őket. Az pedig igazi csoda, hogy mostanság a nehéz helyzetben nem a politikai szélsőség, hanem a közép erősödik.
FT A demokráciát meg kell védeni Putyintól vagy Hszitől, tehát fel kell lépni az autokraták agressziójával szemben, de a jogállamot igazából odahaza fenyegeti nagy veszély a nyugaton. Erre hívja fel a figyelmet az elemzés, hozzátéve, hogy manapság sokan szívesen beszélnek arról: visszaszorulóban van a demokrácia. És valóban, mindenütt önjelölt „erős emberek” pocskondiázzák a liberális értékeket. Az orosz és a kínai elnök-féle tekintélyelvű vezetőkhöz csatlakoznak az illiberális nacionalisták, mint Erdogan vagy az indiai államfő. Autokraták vannak az EU-ban is, lásd Orbánt, de ők csupán zsebméretűek. Ugyanakkor a populista pártok egész Európában szorongatják a politikai vezetést. De a legrosszabb, hogy Amerika élén egy autoriter lúzer áll, aki kérlelhetetlen megvetést tanúsít a jogállam iránt. Nem véletlen, hogy kemény felháborodást vált ki Putyin, amikor álhírek terjesztésével, valamint a szélsőségesek támogatásával gerjeszteni igyekszik az ellentéteket. De ugyanezt eredményezi, hogy Peking vegyíti az otthoni brutális politikai elnyomást, valamint a nyugati üzleti és politikai intézmények elleni támadásokata digitális térben. De nem szabad összemosni a hazai gondokat és a külföldi veszélyeket, noha az kétségtelenül feszültséghez vezet, hogy a hatalom az USA-tól Kínához kerül át. Ez pedig alkalmat ad a Putyin-féle autokratáknak, hogy szétrombolják, illetve megkérdőjelezzék a hidegháború utáni alapvetést a liberális politikáról és a nyitott piacokról. De a demokrácia bajainak okait ezzel együtt odahaza kell keresni. Az egész a 2008-as pénzügyi összeomlással indult, bár az egyenlőtlenségek és a nehézségek nem egyik pillanatról a másikra keletkeztek, bármennyire is kihasználja azokat Trump és a többi demagóg. Továbbá már a válság előtt összeomlott a háború utáni politikai stabilitás alapja, mármint hogy a piacgazdaság fokozódó jóléthez juttat mindenkit. Az összeomlás után a gazdasági megszorítások végleg beadták a kulcsot a rendszernek. A bizalom visszaállításához megfelelő politikára van szükség. De az azért fura, hogy minden hencegésükkel együtt az autokraták és önkényurak pontosan tisztában vannak a demokrácia erejével. Azt is tudják, mennyire törékenyek a tekintélyelvű rezsimek. Még ha hanyatlónak minősítik is a nyugatot, nem látnak tüntetőket, akik kevesebb szabadságot akarnak. Ezzel szemben Putyin és Hszi félelemben él. De a demokráciát mégsem tőlük kell megóvni. Olyan gazdasági és szociális politikát kell folytatni, ami nem fosztja meg legitimitásuktól a liberális társadalmakat a polgárok szemében.
FAZ Az uniós belügyminiszterek a tegnap tartott online konferenciával belekezdtek, hogy tető alá hozzák az új migrációs megállapodást, ám egy sokat látott európai diplomata szerint olyan terület ez, amely még a jogállamiságnál is mérgezőbb. Pedig utóbbi ügyében hatalmas a vita és még a gazdasági segélycsomag is veszélybe kerül. Ám a bevándorlás ügyében alighanem évek kellenek, amíg tető alá kerül a szerződést. Igazából olyan nagy durranás nem volt azóta, hogy a Bizottság két hete bemutatta az elképzelését a menedékpolitika megújítására. Ugyan a magyar, a lengyel és a cseh kormányfő mormogott a „kötelező kvóták” miatt, de még Orbán Viktor is méltatta az új hangot, vagyis hogy a hangsúly a visszatoloncolásokra kerül. Viszont figyelemreméltó, hogy megbomlott a visegrádi egység, mert Szlovákia sokkal visszafogottabban nyilatkozott. De hát Pozsony már 4 éve bedobta a „rugalmas szolidaritás” ötletét. Ugyanakkor a déli frontállamok továbbra is attól tartanak, hogy jórészt náluk ragadnak a menedékkérők, mert a többiek nem veszik át, illetve nem sikerül hazazsuppolni azokat. A németek félelme pedig az, hogy a legtöbb bevándorló változatlanul náluk köt ki, mert egyszerűen továbbáll onnan, ahol az ügyüket elbírálják.  
Guardian A migrációs vita kapcsán Európának meg kell szabadulnia az előítéleteitől, vagyis ellent kell mondania Orbán Viktornak. Mert ha az EU inkább a magyar vezetőre hallgat, nem pedig a Bizottság elnökére, aki emberi és emberséges, a rasszizmust elutasító uniót hirdet, akkor megkérdőjeleződik, hogy a szervezet mennyire ragaszkodik a demokráciához, az emberi jogokhoz, a jogállamhoz. De egyúttal veszélybe került az egész nemzetközi tekintélye. A megosztottság azonban hatalmas, gyors előrelépésre ne számítson senki. Hiába terjesztett elő Brüsszel a minap javaslatot a teljesen félrecsúszott migrációs politika reformjára. Von der Leyen azt reméli, hogy meg lehet győzni a bevándorlást keményen elutasító magyarokat, lengyeleket, szlovákokat és cseheket, mármint hogy az idegenek befogadása hasznos, kedvezően hat a társadalmakra, gazdagabbá teszi a nemzeti kultúrát és sokak életét befolyásolja. Ám erről a négyek hallani sem akarnak, mert nekik nincsenek ilyesfajta tapasztalataik. A másik oldal, ideértve jogvédőket és civil szerveződéseket, ugyanakkor fél attól, hogy a Bizottság túlságosan is elébe megy a szélsőjobb követeléseinek. Így pedig csak még kiszolgáltatottabbak lesznek a világ legsérülékenyebb emberei, a menekültek. Az előrelépés útjában a büszkeség és előítélet jelenti a legfőbb akadályt. Hogy mindkettőn túl lehessen lépni, ahhoz Európának fel kell adnia faji, vallási és etnikai elfogultságát. Őszinte párbeszédet kell folytatnia az értékekről és saját identitásáról. Végül pedig el kell fogadnia, hogy sürgősen új alapokra kell helyezni a viszonyt egy sor afrikai állammal, illetve más feltörekvő országokkal. Nagy dilemma persze, hogy ki jeleníti meg Európát: von der Leyen, vagy netán Orbán és a visegrádiak, akik zárt, fehér, keresztény klub mellett kardoskodnak. Valamint hogy ki lehet-e egymással békíteni a két, teljesen különböző és egymással versengő megközelítést? Az uszító, antiszemita beütéseket mutató magyar megnyilvánulásokat egyszerű visszaverni. Mint ahogy azt is, hogy a miniszterelnök nem kér a nyíltan párhuzamos társadalomból, amelyben együtt élnek a muzulmánok és keresztények. A multikulturális EU-hoz morális vezetőre volna szükség, ilyen azonban nincs, ezért marad a kizárás és a felsőbbrendűség. Úgyhogy aligha lesz gyors megállapodás a migrációs politika átalakításáról. Pedig Európának nagy szüksége van a bevándorlókra, amit csak megerősített a járvány. Ám lassú és fájdalmas folyamat vezet ahhoz, hogy az unió ésszerűbben kezelje a kérdést.
NZZ A tagállamok vétójoga akadályozza az EU külpolitikáját, egy sor kormány mégis ragaszkodik hozzá, de ezen változtatni kell. Az eltérő nemzeti törekvések miatt kellett majdnem két hónap, hogy megszülessenek a szankciók Belarusz ellen. De éppen ez a hosszas huzakodás támasztja alá, hogy meg kell válni az egyhangú döntéshozatal elvétől. Hiszen egy sor más területen már kétharmaddal születnek a határozatok. Utóbbi eljárásmód hívei arra hivatkoznak, hogy tömbök vannak a szervezeten belül (a takarékosak, a V4-ek, a déliek), így szinte nincs olyan javaslat, amelyet nem torpedózna meg valamelyik csoport. A lap mégsem tartja valószínűnek, hogy az unió belátható időn belül módosítana a jelenlegi renden, mert
  • a kisebb államok attól tartanak, hogy az erősebb tagok csak még inkább átlépnének az érdekeiken
  • a nacionalisták, főként a visegrádiak ellenzik, hogy tovább nemzetállami jogköröket adjanak át az uniónak
  • hogy elfogadhassák az oroszok vagy a kínaiak befektetési ajánlatát, a magyaroknak, bolgároknak, görögöknek és portugálok nem mondhatnak le a szuverén külpolitikáról
  • hiába van érvényben bizonyos területeken a többségi elv, időnként még az így hozott döntések is illegitimnek minősülnek, lásd, amikor a magyar, a szlovák, román és cseh kormány simán figyelmen kívül hagyta a kvótahatározatot.
Ily módon az európai külpolitikában továbbra is a „hajlandó államok szövetsége” jelenti a húzóerőt. Azaz a kezdeményezés a németektől és a franciáktól indul ki, majd a Bizottság és a más államok is csatlakoznak ahhoz.
Süddeutsche Zeitung „Professzor, politikus és provokatőr”. Így mutatja be a lap a Közép-Európai Egyetem leköszönő rektorát, aki nagy sikerként élte meg az Európai Bíróság héten hozott döntését a Lex CEU ügyében. Az iskola egy része továbbra is Budapesten marad, amit az igazgató elvi kérdésnek tekint, éspedig azzal a felkiáltással: „No, most aztán már elég!” Túl azon, hogy az Orbán kormány – mélységes ellenérzésektől vezérelve – csupán Soros-egyetemként emlegeti az intézményt. Az egykori kanadai liberális politikus egy éve kijelentette: szó sem lehet arról, hogy kapituláljanak Orbán Viktor előtt. És hogy az elűzetésük jelzi: a miniszterelnök egypártrendszert épít, amelyben nem kívánatosak a kritikus vélemények. Továbbá hogy a CEU kapcsán a kutatás szabadságát támadja. Úgyhogy a rektori hivatal továbbra is magyar fővárosban van. Ezek után nem véletlen, hogy a kormányfő zavaró tényezőnek tartja az egyetemet, amely a szabadságra tanítja a diákokat. Ignatieff szeret keményen fogalmazni, erős gesztusokat tenni, határozottan beszállni a vitákba. Nagyon hatásosan tud szónokolni és írni, szükség esetén tud patetikus, illetve harcias is lenni. Népszerű, az egyetem életét nagyban meghatározó vezető. A megfelelő ember a megfelelő helyen.
Kurier Mintaszerűnek tartja a Magyarország és a másik három visegrádi állam integrációs politikáját a szélsőséges Osztrák Szabadságpárt vezére. Hofer írásban válaszolt az osztrák hírügynökség kérdéseire, miután Budapesten Semjén Zsolttal tárgyalt. Úgy fogalmazott, hogy Ausztriának követnie kell a magyar utat, mert amíg nem lehet megbízhatóan védeni a schengeni külső határokat, addig a nemzeti határokat kell biztosítani. Hozzátette, hogy a magyar migrációs politika nagymértékben épül a 16. század elejének tapasztalataira, tehát amikor a törökök Mohács után elfoglalták az országot és erre ráment a magyar lakosság jó része. Már csak emiatt sem szabad megengedni, hogy a bevándorlás folytán erősödjön a muzulmán befolyás. Hiszen a bűncselekményeket elkövető menedékkérők, illetve az illegális bevándorlók tanúsítják, milyen súlyos következményekkel jár a szabadjára engedett iszlamizálódás.
EUobserver Varga Judit a portálon megjelentett cikkben erősít rá arra a hivatalos magyar álláspontra, hogy alapvetően elhibázott a Bizottság jogállami jelentése, mert az rossz, rossz helyen és rossz időben jelent meg. Nem lehet alap a demokráciáról folytatandó további vitához. Az igazságügyi miniszter szerint már ott vakvágányra fut, hogy a jogállamnak nincs egységes fogalma. Például a média sokszínűsége nem tartozik bele. Ugyanez vonatkozik az állami hirdetések elhelyezésére, vagy a kormányok információs kampányára is, mert egyik ügyében sincsenek közös európai normák. Másrészről a helyzetfelmérés nem foglalkozik az etnikai vagy nemzeti kisebbségek jogainak védelmével, illetve az antiszemitizmus elleni fellépéssel. A korrupció előfordul a szövegben, de a pénzmosás már nem. Az ilyen elfogult értelmezés miatt van azután az, hogy néhány, előre kiszemelt kormány kerül reflektorfénybe, mint a magyar és a lengyel. De ha egységes és objektív szempontok alapján vizsgálták meg a tagországokat, akkor az miként fér össze Jourová és Reynders több kétes kijelentésével? – kérdi a miniszter. Ily módon a jelentés teljes kudarc, lásd, hogy megkérdőjelezi a magyar ügyészség függetlenségét, miközben a főügyész nincsen senkinek sem alárendelve. A Bizottságnak nincs saját megfigyelő rendszere, ezért főleg külső véleményekre hagyatkozott, de azokat elfogultan és nem átlátható módon válogatta ki. Azt viszont az esetek többségében figyelmen kívül hagyta, amit a magyar kormány mondott. Ehelyett leginkább olyan NGO-kra támaszkodott, amelyet támogatást kapnak Soros Nyílt Társadalom Alapítványától. Az eredmény az, hogy ezek a források sokszor egymásra hivatkoznak. Valójában a jelentést ezek a civil szervezetek írták, ez pedig nem erősíti a kölcsönös bizalmat, az összetartozás érzését. Viszont tisztába teszi a dolgot, mármint hogy a jogállam a politikai program előmozdítására szolgál.

Már nem csodafegyver az etnikai hívó szó

Gál Mária
Publikálás dátuma
2020.10.09. 07:00

Fotó: Film Event / AZ RMDSZ FACEBOOK-OLDALA
A határon túli magyar szavazók egyre tetemesebb hányadának kevés már a jelölt nemzeti hovatartozása. A külhoni magyar pártok mégis beragadtak a Budapest által is támogatott „a magyar szavazzon magyarra” főcsapásba.
Egyre kevésbé tudják megszólítani a teljes kisebbségi magyar lakosságot a határon túli magyar pártok. Támogatottságuk elsősorban a nagyvárosokban, a fiatalok körében, illetve azokon a szórványvidékeken roggyant meg, ahol a természetes asszimiláció is visszafordíthatatlannak látszik. Sem a probléma nem újkeletű, sem a veszély felismerése, de a határon túli magyar pártok egyelőre nem tudnak mit kezdeni a kérdéssel, képtelenek kilépni az etnikai hívó szó bűvköréből,  legalább próbálkozni azzal, hogy ne a XX. század eleji orvosságot ajánlják a XXI. század kihívásaival küszködő kisebbségi magyaroknak. A kérdés, ha nem is a hivatalos pártkommunikációban, de a kisebbségi közbeszédben, minden választások előtt és után felmerül, mint sürgősen orvosolandó kérdés, a terápia azonban következetesen elmarad. A szeptember 27-i romániai helyhatósági választások után az RMDSZ egyik vezető tisztségviselője, Székely István ügyvezető alelnök mondta ki egy interjúban, hogy „a modernizációs törekvések felülírták Romániában az etnikai szavazást”. A civilben politikai elemző tisztségviselőtől a Népszava arra keresett választ, hogy mennyire? Kimondható,-e hogy eljött egy korszak vége, mindkét oldalon – magyaron és románon egyaránt? Mert bár kétségtelen, hogy egyes RMDSZ-es vagy független jelöltek, mint például az etnikai szembenállás frontvonalában álló, közel fele-fele arányban román és magyar lakosságú Marosvásárhelyen győzedelmeskedő, RMDSZ támogatással induló független Soós Zoltán, vagy a kevésbé magyar Székelykocsárdon és Szászrégenben győztes magyar polgármester kaptak ugyan valamennyi román szavazatot is, tömeges román átszavazásról aligha beszélhetünk. Fordítva viszont nagyobb az átszavazás aránya, főleg az új rendszerkritikus román pártokra – POL, USR - de olyan régi motorosokra is, mint kolozsvári polgármester, ex-miniszterelnök Emil Boc, vagy a Nagyváradot évtizedek óta uraló Ilie Bolojan szívesen szavaznak a magyarok is. A teljes képet nézve úgy tűnik, inkább nagyvárosokban hajlamos a magyar románra szavazni. De miért? Kevésbé magyar érzelmű a kolozsvári magyar, mint a vásárhelyi, miért hatástalan itt az etnikai hívó szó? Székely István kérdéseinkre leszögezte: nem gondolja azt, hogy Romániában meghatározó módon megszűnt volna az etnikai szavazás. „A társadalomnak azonban vannak olyan rétegei, amelyek esetében fontos ugyan az etnikai hovatartozás, de ez nem domináns a pártopció kialakításával kapcsolatos szempontok tekintetében. Ők elsősorban posztmateriális értékek által meghatározott, magasan képzett, jól kereső nagyvárosi fiatalok. Létszámukat-arányukat tekintve egyelőre kevesen vannak, befolyásuk azonban ennél lényegesebb, a jövőben pedig szerepük nőni fog. A társadalom meghatározó része továbbra is „etnikai szavazó”, függetlenül attól, hogy magyarok vagy a magyarok által is lakott települések, régiók román lakóiról van-e szó. A mostani választások alkalmával azt is láttuk, hogy egy népszerű, sikeres román polgármester meg tud fogalmazni egy olyan jövőképet, amellyel a magyar szavazók egy részének a bizalmát is elnyeri, de ők inkább liberálisok, hiszen az USR-nek eddig kevés polgármestere volt”, vélekedett a Kolozsváron élő politológus politikus. Az etnikai alapú politikai képviselet az első nyilvános vészjeleket Szlovákiából kapta, amikor a 2010-es választáson a Magyar Koalíció Pártja (MKP) kiesett a parlamentből, bekerült viszont a Bugár Béla alapította „vegyespárt”, a magyar-szlovák Híd-Most. Az MKP azóta sem tudta visszaverekedni magát a pozsonyi törvényhozásba, ám tíz év alatt a bugári kísérlet kifulladt, az idén február végén rendezett parlamenti választásokon már a Híd sem tudta átlépni a parlamenti küszöböt. Az okok persze sokrétűek és elsősorban a szlovák politikai paletta átrendeződésének köszönhetők, de egyértelmű, hogy elsőként a többségi szlovák szavazók hátráltak ki a közös képviselet mögül, majd a magyarok is elkezdtek vagy visszaszivárogni a továbbra is szigorúan etnikai alapon szerveződő MKP-hoz, vagy a Zuzana Caputova államfő nevével fémjelzett, magyar tagozatot is létrehozó új rendszerkritikus liberális zöld párthoz, a Progresszív Szlovákiához. Sőt, nem kis számban szavaztak magyarok az addig magyarbarátnak nem nevezhető, a választásokat megnyerő populista OLANO-tóra is, Igor Matovic kormányfő pártja a korrupció ellenes retorikájával csábított el sok magyar szavazót, akik sokkal fontosabbnak tartották a közélet beígért megtisztítását, mint egy esetleges újabb magyar szobor vagy kétnyelvű utcanévtábla kifüggesztését. Ez nyilván durva leegyszerűsítése a kisebbségi problémáknak, de tény, hogy sok határon túli magyar – főleg fiatal – a nemzetiségi problémakört ma már csak az ilyen és hasonló szimbolikus kérdésekre – mint például a székelyzászló kérdés Erdélyben - fordítja le magában. Persze, ez sem teljesen véletlen, mert az etnikai hívó szavakból egyre inkább kifogyó magyar pártok is látványosan eltolódtak a szimbolikus politizálás irányába, amellett, hogy képtelenek kilépni a sérelmi politizálás csapdájából. Szlovákia nemcsak az etnikai vegyes párt tekintetében bizonyult úttörőnek, hanem abban is, hogy a többségi pártok elkezdtek nyitni a kisebbség felé. A Progresszív Szlovákia a Kárpát-medence egyetlen olyan pártja, amely létrehozott magyar tagozatot is. Ilyenre talán a második világháborút követő idők óta nem volt példa, akkor a román Szociáldemokrata Párt működtetett magyar tagozatot. A szlovák pártok nyitása a kisebbség felé katasztrófának bizonyult az etnikai képviselet számára, de sikernek a kezdeményezők számára. A román pártok viszont, az újak sem, léptek ennyire látványosan a magyarok irányába, holott úgy tűnik, lenne rá fogadókészség. Székely István szerint „a szlovákiai vegyes pártok támogatottságának feltételei Romániában nem adottak. Talán az etnikumok közötti távolság is nagyobb, hiszen itt az etnikai törésvonal egybeesik a felekezetivel. A többségi pártok ugyan egyre több magyar jelöltet állítanak, de mivel választási megfontolásból nem fogalmaznak meg ajánlatot a magyar közösség számára, nem érnek el komolyabb eredményt”. „Ön nemcsak elemző, hanem RMDSZ tisztségviselő is. Mégis kimondta nyilvánosan, hogy nem elég az etnikai hívó szó, modernizációs program kell. Az RMDSZ viszont nemigen mozdul el ebbe az irányba. Miért? Kockázatos feladni azt, ami 30 éven át éltetője volt? Nem tud jobbat? Nem akar? Nincs rá vidéken fogadókészség?” tettük fel a kérdést Székely Istvánnak. „Valóban, úgy gondolom, hogy az RMDSZ programjában az eddigiekhez képest nagyobb hangsúlyt kell kapnia a modernizáció kérdésének. Ez eddig is jelen volt, azonban a választási kampányok esetében a szervezet inkább a könnyebben mobilizálható tradicionális szavazóbázis mozgósítására törekedett. A nagyvárosi, posztmateriális értékeket valló társadalmi csoport számbeli növekedése azonban elvezethet oda is, hogy a tradicionális szavazóbázis megszólítása nem lesz elégséges az 5 százalékos választási küszöb átlépéséhez. Ugyanakkor e nagyvárosi rétegnek a megszólítása, értékeinek becsatornázása azért is fontos, mert kétségtelen, hogy ők az Európai Unióba integrálódó, 21. századi Románia képviselői”, válaszolta az RMDSZ ügyvezető alelnöke. Székely szerint az igazi kihívás azonban nem is a modernizációs program megfogalmazása, hanem az eltérő igényekre reflektáló programrészek összehangolása „Etnikai szervezetként az erdélyi magyarok egészének képviseletére vállalkoztunk. Az erdélyi magyar társadalom döntő többsége politikai ideológiák szempontjából jobbközép-konzervatív eszmeiséggel írható le, az ők képviseletüket nehéz összeegyeztetni a posztmateriális értékek által meghatározott, balra húzó törekvésekkel. Ezt elmondhatjuk a Fidesszel kialakított partnerségről is. Nehéz a sokféle elvárásnak megfelelni, de nem lehetetlen”, állította az RMDSZ ügyvezető alelnöke.

A titkos fegyver

2015, a nagy kiegyezés óta az RMDSZ titkos fegyvere Orbán Viktor. Kötelező módon minden kampányban megjelenik a szórólapokon is a Kelemen Hunor RMDSZ elnökkel pózoló, a magyarokat a magyar pártra való szavazásra buzdító Orbán Viktor. Úgy tűnik, a magyar miniszterelnök támogatása nélkül már nem tudnak választást nyerni az etnikai hívó szavakra építő határon túli magyar pártok. Merthogy nem csak az RMDSZ használja kampánykellékként Orbán Viktort, hanem a szerbiai VMSZ is. Korábban a szlovákiai MKP-nak is megadatott ez a lehetőség, ám a sorozatos kudarcok miatt a magyar miniszterelnök már nem adja arcát a biztos vesztesnek. A kárpátaljai magyaroknak pedig legfeljebb a nemzetpolitikai államtitkár jut, nekik eleve nincs esélyük pártként a kijevi parlamentbe jutni.  Adódik azonban  kérdés, hogy ha a nagyvárosok magyar lakossága és a fiatalok jó része a modernizáció irányába kacsingat, nem kontraproduktív-e a kőkonzervatív, a jogállamisággal hadilábon álló magyar miniszterelnökkel való szoros barátság lobogtatása? Az említett rétegeknél igen, ám vélhetően még mindig többet hoz ez vidéken, mint amennyit veszítenek emiatt a nagyvárosokban.

Szerbia, a kivétel

A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) ereje is csökkent a szerbiai nagyvárosokban. Az az általános képlet, miszerint a többségi új, modern zöld-liberális pártok egyre több magyart, főleg fiatalt vonzanak, már nem csak szavazóként, hanem aktivistaként, esetleg politikusként is, egyelőre nem igaz Szerbiára. Pressburger Csaba, az újvidéki televízió munkatársa, a kétnyelvű, magyar szerb Autonómia portál egyik alapítója a Népszava kérdésére úgy vélekedett, hogy mindenekelőtt azért kivétel e tekintetben Szerbia, mert „itt nincs egyetlen épkézláb zöld párt sem. Persze a több mint száz bejegyzett párt között van, de ezek láthatatlanok, nem fejtenek ki komolyabb pártpolitikai vagy mozgalmi tevékenységet”. A vajdasági magyar újságíró szerint azonban országos szinten érdemes lesz a jövőben odafigyelni a nemrég átalakult, nevet váltott és markáns programmal előrukkolt Radikális Baloldali Pártra. „A vajdasági magyarok pártpreferenciáit illetően azonban az látszik, hogy itt teljesen leuralta a politikai porondot a VMSZ, amely a Fidesz talán leghűségesebb határon túli szövetségese. A legutóbbi választáskor ráadásul a legtöbb olyan párt, amelyre a magyarok esetleg átszavaztak volna, bojkottot hirdetett, így a VMSZ (egyrészt az alacsony részvételnek, másrészt a konkurencia nélküliségnek, harmadrészt a megváltozott törvényi előírásoknak köszönhetően megerősödött”, nyilatkozta Pressburger Csaba

A kirgiz elnök kész lemondani, amint megalakul egy új kormány

MTI
Publikálás dátuma
2020.10.09. 06:55

Fotó: Guliza Urustambek Kizi / AFP / Anadolu Agency
Kirgizisztánban egyre kiismerhetetlenebb a helyzet, komoly ellentétek rajzolódnak ki a hatalomra törő ellenzék soraiban is: már legalább három rivális csoport verseng egymással.
Szooronbaj Dzsejenbekov kirgiz elnök péntek hajnalban kijelentette, hogy kész lemondani a belpolitikai válság rendezése érdekében, amint megalakul egy új kormány.
„Kész vagyok lemondani a Kirgiz Köztársaság elnöki tisztségéről, amint jóváhagyják a kormányt, és visszatérünk a törvényesség útjára”

– hangsúlyozta Dzsejenbekov.

A közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban a múlt vasárnap választásokat tartottak, amelyeken az államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba, de az eredményeket végül érvénytelenítették, miután a választáson induló 16 párt közül 11 is közölte, hogy nem ismeri el azokat. Tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több vidéki nagyvárosban, a tüntetők elfoglalták a kormány székházát, az elnöki hivatalt, a parlament és a biskeki polgármesteri hivatal épületét, és kiszabadították a börtönből több elítélt politikust. Kubatbek Boronov kormányfő benyújtotta lemondását, azonban Kirgizisztánban ennek ellenére egyre kiismerhetetlenebb a helyzet, és komoly ellentétek rajzolódnak ki a hatalomra törő ellenzék soraiban is: már legalább három rivális csoport verseng egymással. Politikai elemzők szerint a zűrzavarban Szooronbaj Dzsejenbekov elszigetelődött, a jövője bizonytalan, tekintettel arra, hogy az elmúlt 15 évben már két államfőt is megbuktattak Kirgizisztánban.