Az adatok sem támasztják alá, de az általunk megkérdezett orvosok sem osztoznak az ágazati miniszter és az államtitkár optimizmusában, miszerint a most elfogadott jelentős béremelés majd sok külföldön gyógyító szakembert is hazahoz. Az a bér amit itthon ígérnek – a kezdőknek évi 23 – 29 ezer euró, és a maximum, a 41 év feletti munkaviszonnyal elérhető 80 ezer euró – töredéke annak az összegnek, amit a szakmai emigránsok más országokban megkereshetnek.
Az OECD adatbázisa szerint a legtöbb magyar orvos Németországban, Norvégiában, Svédországban, Angliában és az Amerikai Egyesült Államokban dolgozik. A PraktischArtz portál adatai szerint Németországban a friss diplomások a szakorvosképzés alatt 46 és 58 ezer euró közötti bérre számíthatnak, míg egy legalább tíz éves gyakorlattal rendelkező gyógyító 87 ezer eurót is kaphat évente. A legképzettebb és idősebb orvosoknak 400 ezer euróra is fölmehet az éves bére. Ezzel az ottani keresetek az európai középmezőnybe tartoznak.
Például Dániában a kezdők 71 ezer és 103 ezer euró között kereshetnek, Svájcba pedig pedig ez a sáv 69 500 és 87 ezer euró között van. Angliában, ahol sok magyar szakember dolgozik, az átlagos orvosfizetés 36 és 63 ezer euró között van, ami különböző bónuszokkal akár 50 százalékkal is nagyobb lehet. Ám nem csupán csak az elérhető bér az, ami alapján az orvosok döntenek, hogy mennek vagy maradnak, esetleg visszatérnek.
Lassan négy éve dolgozik Szabó János az Északi-tenger partján, ő a Weser folyó torkolatánál lévő Nordenham egyik háziorvosa. Azt mondja, azok az ugyancsak Németországban dolgozó magyar orvosok, akikkel tartja a kapcsolatot, amikor megtudták, hogy milyen törvény készült az orvosi jogállásról, megdöbbentek. Egyikük sem érezte úgy, hogy most aztán haza kéne rohannia. Sőt, a törvény megszavazása óta mind többen érdeklődnek Magyarországról, hogyan lehetne kijutni. Szabó János praxisbevétele évente 548 ezer euró, és saját számítása szerint körülbelül tizenkétszer többet keres, mint a Magyarországon praktizáló kollégái. De még, ha nem is keresne ennyit, akkor is maradna. Itt nem fordulhat elő, hogy a beteget nem veszik fel abba a kórházba ahová utalja, vagy ne kapna egy vizsgálatra gyorsan időpontot. Az ellátás jól szervezett, a páciens minden szükséges ellátáshoz hozzájut. Az egész rendszer arra van optimalizálva, hogy mielőbb visszajuttassa a beteget a munkaerőpiacra.
Németország után Norvégiába indulnak a legnagyobb tömegben a hazai orvosok, tavaly 1267 szerződtek oda. Dr. Tótth Árpád volt hazai kórházigazgató hét éve a norvég egészségügy tanácsadója, elemzője, aki „szabadidejében” sürgősségi alapellátásban ügyel. Az új hazai orvosbértábla 2023-ra elérhető legmagasabb összegét itt nagyjából egy tíz éve dolgozó (40-43 éves) szakorvos napi hét és félórás munkaidővel megkeresi. Magyarországon ennyi gyakorlattal az új bértábla szerint is legfeljebb a felét kaphatná meg. Ő is arról beszél, hogy a munkakörülmények még a magas fizetésnél is fontosabbak. Elő nem fordulhat, hogy könyörögni kelljen náluk egy laborvizsgálatért, az orvost számtalan szakember segíti, hogy azt végezhesse, amihez ért. A munka kiszámítható, tervezhető és összességében az egészségügyi ellátórendszer is működik. Ez önmagában élmény. Az orvosok járvány alatti vezényelhetőségével kapcsolatban azt meséli, kórházon belül természetes a szakemberek szükség szerinti átirányítása más szakterületre, de ezt az orvosi kamara kórházi képviselőivel is egyeztetni kell. Kórházak közötti, illetve a kórházak és az alapellátás között átirányítás, vezénylés csakis az érintett orvos önkéntessége mellett a kórházak és a helyhatóságok egyetértésével történhet. A járvány legelején lehetett önként jelentkezni kisegítő orvosi, szakdolgozói szolgálatra, elsősorban sürgősségi osztályos munkára, illetve covid-osztályokra. Bár ő az elsők között regisztrált, eddig még senki nem szólt, hogy szükség lenne rá. A létszámot belső átirányításokkal, átképzésekkel sikerül biztosítani.
– Az egy jó és 30 éve várt üzenet, hogy a kormány deklarálta, ekkora összeget is hajlandó áldozni a folyamatos ellátásra, és ennyire fontosak az orvosok. Ám az az ár, amit ezért cserébe a gyakorló orvosnak fizetnie kell – hogy kiszolgáltatottá teszik, szolgasorba alacsonyítják a gyógyítókat –, vállalhatatlan, a nyugati társadalmakban példa nélküli – állítja Tótth Árpád. Hozzátette: rendkívül rossz fényt vet a kormányzatra a puccsszerűen, minden egyeztetést nélkülözve meghozott törvény, amely két nap alatt a működést alapvetően befolyásoló, évtizedes szabályokat írt át egy tollvonással. Nem kétséges, hogy az egészségügy szinte minden szegletében változtatásért, modernizálásért kiált, de a rendszer ilyen mélyreható átalakítása, mint amit az új törvény jelent, hosszú évek alatt, sok egyeztetéssel, és valamennyi szereplő bevonásával zajlik, és ez alól a covid-pandémia sem adhat felmentést. Mit várhat, mire számíthat egy, a „hazatérést fontolgató”, ha még (hetente változtatható) kormányrendeletekkel való irányítással is fenyegetik? Egyik nap még békésen végzi a gyógyító tevékenységét, aztán egyik napról a másikra (ráadásul ötletszerűen, és nem életszerűen) megváltoztatják a szabályokat: jogosultságokat, finanszírozást, működési engedélyek feltételeit. Ha lett is volna olyan orvoskolléga, akiben a jelentős béremelés hallatán fel is merült a hazatérés gondolata, az ehhez kapcsolódó, teljesen vállalhatatlan, tökéletes kiszolgáltatottságot jelentő, „orosz rulettre” emlékeztető szabályokkal körbebástyázott ellátórendszerbe semmilyen körülmények között nem fog visszatérni – érzékelteti az új jogszabály fogadtatását Tótth Árpád.
