Orbán Viktor;Szlovénia;pince;villamoshálózat;

2020-10-14 16:10:59

Orbán örül a régiós nagyhatalmi játszmáknak, mert ez azt jelenti, hogy fontosak vagyunk

A szlovén-magyar villamosvezetéket pedig olyan fontos beruházásnak tartja, aminek történelemkönyvekben lesz a helye.

Közép-Európa felértékelődik, felszálló ágban van, erősödik, a jelentősége nő, és az egész Európai Unió növekedési centruma keleti irányba tolódik, Közép-Európába - mondta az MTI  tudósítása szerint Orbán Viktor szerdán a szlovéniai Kidricevóban, a Pince-Cirkovce magyar-szlovén elektromos távvezeték építésének alapkőletételi ünnepségén 

A miniszterelnök azt fejtegette, hogy 2010-es évek elején írt könyveket – vélhetően gazdasági-politikai előrejelezéseket – olvasott arról, hogy milyen lesz a 2010 és 2020 közötti évtized. Mindezt azért tette, hogy megértse, "az emberi elme előrejelző képességének hol vannak a határai". 

 - mondta Orbán, majd váratlan fordulattal, és a jóslatokkal kicsit sem csínján bánva hozzátette: a két ország közötti energetikai együttműködés és közös villamos hálózat viszont biztos bekerül azokba a történelemkönyvekbe, amelyeket majd a 2020-2030 közötti évekről fognak írni. Itt ugyanis nem egyszerűen csak egy energetikai összeköttetésről van szó, hanem "két fontos ország közötti, fontos pillanatban megvalósuló összeköttetésről". 

Orbán Viktor azt is hangsúlyozta, hogy már régen nem a német-francia tengelyről szól csak az EU, Nyugat-Európának a közép-európai országokkal kialakított kapcsolata legalább olyan kulcskérdés, mint a német-francia kapcsolat Úgy látja, az egész közép-európai térség felértékelődik, és ha egy térség felértékelődik, akkor ott a nagy és erős országok befolyást próbálnak szerezni, így a fontos országok és térségek geopolitikai játszmák színterévé is válnak.

"Ilyenné lett a mi térségünk is" - tette hozzá.

Orbán úgy látja, hogy a geopolitikai játszmáknak Közép-Európában, de talán az egész kontinensen az energiapolitika "kitüntetett terepe és eszköze" – ha pedig két ország összeköti villamosvezeték-rendszerét, akkor a geopolitikai játszmákban megerősítik a pozíciójukat. Szerepük és kapcsolatuk pedig még erősebbé válhat, ha később ehhez  közös gázvezetékrendszer és összekapcsolt vasúti hálózat is társul; ekkor Szlovénia és Magyarország is jobban érvényesítheti érdekeit, és védettebbé válik a külső behatásokkal szemben - hangsúlyozta Orbán Viktor.

Hozzátette, ez összeköttetés a legnagyobb szlovén-magyar projekt, amely az elmúlt évtizedekben történt, a szlovén-magyar barátság és bizalomépítés zászlóshajója, a beruházás pedig ráébreszti a két országot, hogy sokkal közelebb van egymáshoz, mint gondolni szokták.