Rózsaszínben játszó barlangi gőték lebegnek Roskó Gábor festőművész legújabb, nagy méretű olajképein a Király utcai acb Galériában. A rétegelt lemezre készült művek első látásra hasonlóan ironikusak és meseszerűek mint az alkotó korábbi képei, tónusuk azonban jóval sötétebb, és konkrétabban utalnak a jelen világ bizonytalan állapotára – még ha átvitt értelemben is. Merthogy Roskó szerint nagy baj van a világgal, méghozzá nemcsak az egyes országokban, de globálisan is, amit úgy tűnik, nehéz lesz megfékezni. Erre utal egyrészt az allegorikus képek komor hangulata, miközben megjelennek rajtuk a barlangi gőték, ezek a testükben és lelkükben érzékeny lények, melyek a művész elmondása szerint mi magunk vagyunk.
– A barlangi gőte a testén kívül hordja a kopoltyúját, vagyis a légzőszervét, ami számomra az érzékenységnek és a törékenységnek a jele – vallja Roskó, aki szerint az emberek példát vehetnének a kétéltűről, melynek tagjai a harmonikus együttélés mintapéldányai. Egyrészt saját közösségükön belül úgy működnek és élnek együtt, hogy nem tesznek kárt a másikban, miközben akár száz évig is elélnek. A képeken azonban nemcsak a rózsaszínű gőték jelennek meg, de az egyiken feltűnik egy Napóleon-kalapos férfi is, aki lován ülve a testéhez szorítja az egyik lényt. Roskó szerint utóbbi mozzanat arra utal, hogyha valaki belenyúl egy közösség életébe, azzal egyben megszünteti annak harmonikus együttlétét is. Hasonlót sugall egy kórházi szobát megjelenítő kép is, melyen a betegágyban egy gímszarvas fekszik, miközben három öltönyös alak érkezik őt meglátogatni – a figurák között azonban nincsen igazi segítségnyújtás, se valódi kontaktus.
A kiállítás egy hármasoltárra hajazó képén a barlangi gőte viszont már más alakot vesz fel: egy, az égen lebegő arctalan istenséggé válik, aki alatt Roskó egyik kedvenc történelmi személyisége, és képeinek visszatérő alakja, a filozófus Spinoza vándorol botjával. A triptichon középső részén tehát a gőte maga a mindent uraló lény, aki figyeli a világban a helyét kereső embert, miközben szélesre nőtt kopoltyújával szintén a sebezhetőséget sugallja.
Roskó szerint a jelen korszak átmenetiségében amúgy nincsen káosz, se anarchia, helyette inkább sokszínűség és szabadság van, melyet azonban sokan nem vesznek észre, vagy ha észre is vesznek, nem fogadják el. – Aki azt gondolja, hogy egy erdőben vagy egy csepp vízben anarchia uralkodik, az nem tud semmit a világról – mondja a művész. – Ezért ahelyett, hogy az egyén szorongva figyelné a jelenségeket, nézzen inkább nyitottan rájuk, hiszen akkor fogja felismerni, hogy az élet bizony sokszínű. Roskó szerint a legfiatalabbak például így gondolkodnak, ezért a felnőttek tanulhatnának tőluk.
A tárlatnak az utolsó képén végül újra feltűnik a gőte, ezúttal azonban más jelentéssel. A festményen egy óriási alakú férfi emeli fel a kezében a lényt, akár egy eszközt, miközben a férfi alakja a sirató Dávid királyt idézi meg. Noha a kép a kompozícióját tekintve erőt és hatalmat sugároz, abban szintén megjelenik az érzékenység: ezzel a művel állított ugyanis a művész emléket a negyvenkét éves korában elhunyt fiának. – Ez a festmény számomra mind közül a legszemélyesebb – mondja Roskó. – Egy siratóének, egy kaddish, amely szintén a törékenységre utal.
Infó:
Roskó Gábor: A barlangi gőte titkos élete
acb Attachment (6. kerület, Király utca 76.)
Megtekinthető: október 30-ig
