Párizs;terror;lefejezés;iszlamista támadás;

2020-10-19 16:17:00

Szélsőséges iszlamistáknál razziáznak a brutális tanárgyilkosság után Franciaországban

51 szervezet ellen folytatnak nyomozást.

- írja a BBC. A cikk szerint ők nem vettek részt a terrortámadás előkészítésében, hanem támogató üzenteket küldtek a gyilkosnak. A tettest egyébként lelőtték a rendőrök nem sokkal a támadás után. Gerard Darmanin belügyminiszter azt közölte, a razziák azt üzenik, hogy "nincs haladék a köztársaság ellenségeinek." Egyúttal jelezte, a rajtaütések várhatóan a héten folytatódni fognak. Tájékoztatása szerint a rendőrség 80 embert fog első körben kihallgatni. Róluk azt sejtik, hogy támogató üzeneteket küldtek a gyilkosnak. Több muszlim szervezet ellen is vizsgálat folyik.

Erről az eljárásról a kormány azt közölte, ha kiderül ezekről az egyesületekről, hogy támogatják a gyűlöletkeltést, akkor megszüntetik az ilyen szerveződéseket.

A rendőrség azt közölte korábban, tizenegy embert tartóztattak le a támadásokkal összefüggésben. Az MTI szerint az elkövető szüleit, nagyapját, öccsét, két barátját, akik a támadás helyszínére gépkocsival szállították, a tanár egyik tanítványának az apját, aki néhány nappal ezelőtt feljelentést tett a tanár ellen, egy hatóságok által iszlamistaként nyilvántartott embert, aki a közösségi oldalakon felhívást tett közzé a tanár ellen istenkáromlás miatt, valamint a középiskola egyik 15 éves tanulóját is, aki pénzért cserébe megmutatta a csecsen támadónak, hogy ki a különböző portálokon célpontként megjelölt tanár. A támadó és áldozata ugyanis nem ismerte egymást.

Mint a Népszava is beszámolt róla, Franciaországban egy csecsen fiatalember, Abdoulakah Anzorov pénteken lefejezte Yvelines város gimnáziumának 47 éves középiskolai tanárát Samuel Patyt amiatt, mert diákjainak megmutatott két Mohamed-karikatúrát.