blokád;MTVA;ellenzéki pártok;október 23-a;

2020-10-20 18:32:00

Nem vesznek részt az ellenzéki pártok Hadházyék blokádjában

Főként a járványhelyzettel indokolták a döntést.

Egyik ellenzéki párt sem vesz részt hivatalosan a három országgyűlési képviselő, Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által meghirdetett autós blokádban, amelyet az MTVA Kunigunda utcai székházához szerveznek október 23-ra – tudta meg az ATV Híradó.

Hadházy Ákosék a hazugság és propaganda ellen tüntetnek a köztévé épülete előtt. A képviselők korábban azt közölték, hogy mivel október 23. a propaganda elleni küzdelemről is szól, ezért aznap blokád alá veszik a „hazugság-gyárat”, az MTVA székházát. A járványhelyzet miatt végül az autós blokád mellett döntöttek.

 

Korábban Hadházy Ákos úgy fogalmazott, hogy ha százezer ember ott lesz, akkor elérhetik a céljukat. Ha kevesebb, azzal is üzenni tudnak a hatalomnak, hogy sokan követelnek változást.

Az ATV Híradó az összes ellenzéki pártot megkérdezte arról, hogy részt vesznek-e az akcióban. A DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd is úgy nyilatkozott, – legtöbbször a járványhelyzetre hivatkozva –, hogy nem vesznek részt a blokádban, illetve, hogy aznap inkább az SZFE-sek ügyét helyezik előtérbe. A Liberálisok képviselője kedd reggel az ATV Startban jelezte, hogy ők sem vesznek részt az eseményen.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói az ünnepre vonulásos demonstrációt terveznek. 

Nincs kizárva, hogy az ellenzéki pártok azért maradnak távol a demonstrációtól, mert Hadházy a szerencsi időközi választás után azzal állt elő, hogy tudott az ellenzéki jelölt Bíró László "sáros" ügyeiről, s erről szólt is a pártelnököknek, de mégsem történt semmi. A pártok vezetői elutasították a korrupciós vádat.