Tudomány;repülő;építés;bogár;

2020-10-22 16:29:53

Törésálló páncélos bogár „segítheti” a repülők építését

A „szuperős” rovar túlélte az autós próbát is.

Egy törésálló páncéllal rendelkező bogár tanulmányozása segítheti a tartósabb és erősebb repülők, valamint épületek tervezését. „Ez a bogár szupererős” – mondta Pablo Zavattieri, a Purdue Egyetem építőmérnöke, aki kutatótársaival együtt még autóval is áthajtott a rovaron, hogy tesztelje a páncélja erejét.

A Nature című folyóiratban publikált tanulmány szerint a Nosoderma diabolicum nevű faj szokatlan páncélja úgy rétegződik és illeszkedik, mint egy kirakósjáték. A dél-kaliforniai erdőkben élő bogár a saját testsúlyánál nagyjából 39 ezerszer nagyobb nyomást is kibír. A kutatók elektronmikroszkópos és CT-vizsgálatot is végeztek a rovaron, hogy kiderítsék, mi teszi ilyen erőssé a külső vázát.

Ahogy az a röpképtelen bogarak esetében gyakran előfordul, a faj fedőszárnyai megerősödtek és megkeményedtek az idők során. Közelebbről vizsgálva a kutatók azt is megállapították, hogy a páncélt kirakósszerűen illeszkedő elemek és rétegzett felépítés erősíti. Nyomás hatására a szerkezet lassan megtöredezik és nem egyszerre roppan össze.

Mindez hasznos lehet a mérnökök számára a repülőgépek és egyéb járművek tervezésekor. A szakemberek jelenleg egyebek között csavarokra, hegesztésre és ragasztóanyagokra támaszkodnak a különböző elemek összeillesztésekor, ám ezek idővel meggyengülnek. A Nosoderma diabolicum páncéljával azonban a természet egy "érdekes és elegáns" alternatívát kínál a problémára.

A mostani tanulmány az amerikai légierő egy 8 millió dolláros projektjének része, amelynek célja annak tanulmányozása, hogy a különböző teremtmények, például a sáskarákok és a kanadai vadjuh biológiája miként segítheti ütésálló anyagok kifejlesztését.