maszk;koronavírus;második hullám;

2020-10-27 09:36:58

Utálja a maszkot? Van egy rossz hírünk: a vakcina megjelenése után is hordani kell még egy ideig

Már most sokkal nagyobb a fertőzöttségi szint, mint az első hullám idején.

Egy járvány idején különböző hullámok vannak, ezek viszont egyre nagyobbak lesznek az idő előrehaladtával - erről beszélt Lisziewicz Julianna immunológus az ATV hétfő esti adásában. A szakember szerint a valódi fertőzöttség tizedét mutatják csak a tesztek eredményei. Gondot jelent a mutáció is, mivel már Magyarországon is tudni olyan betegről, aki kétszer kapta el. 

Az oltóanyagról szólva elmondta, a hatóság csak akkor fogja engedélyezi, ha legalább 50 százalékos a hatékonysága és nem lehet tudni, mennyi időre ad védettséget. 

A járvány súlyosságát a győri kórház esete is mutatja: lapunk is beszámolt arról az online konferenciáról, amelyen egyebek mellett az hangzott el, hogy az intézményben a márciustól augusztusig ode kerülő 44 covidos betegből négy halt meg, addig a második periódusban szeptembertől október közepéig a 296 páciensükből 59-et elveszítettek.