Európai Parlament;Brüsszel;Vidnyánszky Attila;SZFE;

2020-10-27 15:49:48

„Elfogadhatatlan az SZFE diákjainak a megrágalmazása”

Nem várhatunk addig, míg sikerül aláásnia Magyarországnak az egyetem autonómiáját – fogalmazott Petra Kammerevert német szocialista EP-képviselő.

– Nem ez Orbán Viktor első kísérlete az akadémiai szabadság korlátozására, mert a felsőoktatási törvény megváltoztatásával már távozásra kényszerítette a CEU-t. Az EU Bíróságának közelmúltban hozott ítélete kimondta, hogy Magyarország ezzel megsértette az uniós szerződésbe foglalt alapvető jogokat. Most nem várhatunk addig, míg sikerül aláásnia az egyetem autonómiáját – nyilatkozta lapunknak a szakbizottsági vita után Petra Kammerevert német szocialista EP-képviselő, kiemelve, hogy az Európai Bizottsághoz fognak fordulni az SZFE ügyében.

A politikus szerint erősen megkérdőjelezhető a kormányzat képviselőjének azon állítása, amely szerint az új vezetői struktúra és a megemelt pénzügyi támogatás modernizálni fogja az oktatást az intézményben.

– Megkérdeztem az államtitkárt, hogy mennyire körültekintően készítették elő az egyetemi menedzsment cseréjét, hogyan választották ki a tagjait és hogyan biztosítják a vélemény- és oktatási szabadságot, de egyik kérdésemre sem válaszolt – fejtette ki az EP-képviselő, aki elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kuratórium elnöke, Vidnyánszky Attila felszólalásában megrágalmazta a diákokat, és megkérdőjelezte az intézmény múltját. – Őszintén kíváncsi vagyok rá, hogy ezek után hogyan képzeli az együttműködést az egyetem diákjaival és tanáraival – tette hozzá.

Petra Kammerevert szerint a parlamenti szakbizottságában lezajlott véleménycsere arra is szolgált, hogy a képviselők kifejezzék támogatásukat az SZFE diákjai, dolgozói és mozgalmuk iránt.

 

Mint arról beszámoltunk: Vidnyánszky Attila az európai parlamenti meghallgatáson azzal vádolta az SZFE tiltakozó diákjait és tanárait, hogy baloldali mozgalmárok irányítják az akcióikat, tőlük kapnak kiképzést blokád emelésére, a pénteki tüntetést pedig a baloldali kampánynyitó nagygyűlésének nevezte.