busz;verekedés;életveszély;Csepel;

2020-11-05 10:27:00

Brutális verekedés tört ki egy csepeli buszon (video)

A járművön valósággal elszabadult a pokol, a támadók hosszú évekre börtönbe mehetnek.

A Fővárosi Főügyészség társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy 51 éves és egy 23 éves többszörös visszaesőnek minősülő férfival szemben, akik 2018. május 7. napján a kora esti órákban utaztak a csepeli Szent Imre tér irányából az Ady Endre út irányába közlekedő buszon. 

Történt, hogy egy kismama szeretett volna babakocsival és karon ülő gyerekével leszállni a buszról, de a vádlottak ezt nem várták meg, hanem még előtte felugrottak a járműre. A történteket szóvá tette nekik egy idősebb utas, erre a válasz csak nyomdafestéket nem tűrő szitkok voltak, majd később megfenyegették utastársukat, hogy megrugdossák. Azonban az idősebbik férfi tovább hergelte magát, a későbbi sértetthez lépett és annak arcába hajolva tovább szidalmazta, majd le is köpte őt.

Ekkor már a sértett is felállt, megpróbálta eltolni magától, de erre társával együtt ököllel támadt rá. Ezt követően tört ki a verekedés. Végül a sofőr kinyitotta az első ajtót a támadóknak, akik elmenekültek a történteket követően. 

A bántalmazott utas sérüléséről később megállapították, hogy az életveszélyes volt, így a párosnak életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt kell felelniük a Fővárosi Törvényszéken.