Előfizetés

Védené az EU a szivárványcsaládokat

Halmai Katalin (Brüsszel)
Publikálás dátuma
2020.11.13. 08:30
Tavaly az európai LMBTI-közösség 43 százaléka szembesült a hátrányos megkülönböztetés különféle formáival
Fotó: Markoszov Szergej / Népszava
– Bár a családjogot érintő döntések nemzeti hatáskörbe tartoznak, és Brüsszel ezen nem is kíván változtatni, a tagállamoknak mindenkor tiszteletben kell tartaniuk a nemzetközi és európai emberi jogi kötelezettségvállalásaikat – hangsúlyozta Vera Jourová.
Az Európai Bizottság nem kívánja az elfogadása előtt minősíteni a nemrégiben benyújtott magyar alkotmánymódosítást, amely előírná, hogy a gyermekek a nemi szerepek keresztény értelmezésének megfelelő nevelésben részesüljenek. Vera Jourová az Európai Unió első LMBTI stratégiájának bemutatásakor beszélt a friss magyarországi előterjesztésről, amely bírálói szerint korlátozná a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszexuális közösség jogait. A bizottsági alelnök annyit mindenesetre leszögezett, hogy az alaptörvény módosítását mindig átfogó és a társadalom széles csoportjaira kiterjedő vitának kell megelőznie, elég időt hagyva a konszenzus elérésére. – Bár a családjogot érintő döntések nemzeti hatáskörbe tartoznak, és Brüsszel ezen nem is kíván változtatni, a tagállamoknak mindenkor tiszteletben kell tartaniuk a nemzetközi és európai emberi jogi kötelezettségvállalásaikat – tette hozzá. Az öt évre szóló LMBTI stratégiájában az Európai Bizottság többek között javasolja, hogy a homofób gyűlöletbeszéd és gyűlöletbűncselekmények minősüljenek uniós szintű bűncselekménynek. Szorgalmazza azt is, hogy szülessen EU jogszabály a szülői státusz tagállamok közötti kölcsönös elismeréséről, és ne fordulhasson elő, hogy egy szivárványcsalád gyermekét az egyik országban elismerik, a másikban nem. A testület nem zárja ki, hogy szükség esetén uniós szintű törvényjavaslatot fog tenni a nemzeti egyenlőségi szervek szerepének megerősítésére. Magyarországon épp a napokban jelentették be, hogy megszüntetik az Egyenlő Bánásmód Hatóságot és feladatkörét átadják az ombusmani hivatalnak. 

Politikai ukáz a köztévében: egy sor alapelvvel szembe mennek a hangfelvételen szereplő kijelentések

Doros Judit
Publikálás dátuma
2020.11.13. 08:00

Fotó: MARKOSZOV SZERGEJ
Az alaptörvény például értéknek tartja a sokszínű tájékoztatást, a médiaalkotmány szerint „a sajtószabadság kiterjed az államtól, bármely szervezettől és érdekcsoporttól való függetlenségre is”.
„Mindenki tisztában van vele, hogy május végén európai parlamenti választások vannak, és biztos vagyok benne, hogy senkit nem ér váratlanul az, ha azt mondom, hogy bizony ebben az intézményben nem az ellenzéki összefogást támogatják. Ha ez a kijelentés valakit váratlanul ér, az most menjen haza… Aki be van osztva, rákerülhet a sor, hogy a megfelelő narratíva, a megfelelő módszer és irányvonal mentén anyagot kell írjon róla.” A fenti mondatok a köztelevízió külpolitikai rovatának egyik belső értekezletén hangzottak el 2019 márciusában: a hangfelvételt a szabadeuropa.hu hírportál hozta nyilvánosságra csütörtökön. Ebből kiderült, Bende Balázs akkori vezető szerkesztő – ma a teljes közmédia külügyi kabinetjének vezetője – miként adott egy értekezleten utasításokat beosztottjainak. Hasonló ukázokat fogalmazott meg Németh Zsolt hírigazgató is: szerinte a kollégái lehetnek korrektek, de akkor hívjanak be egy „szakértőt” – példaként említette Szánthó Miklóst, a kormánypárti Alapjogokért Központ vezetőjét –, aki majd „odabassza, hogy ez mit jelent”. Bende és Németh is célozgatott rá, hogy a közmédiában politikai színezetű elvárások vannak. Megkérdeztük az MTVA sajtóosztályát, szerintük a hangfelvételen elhangzottak nem sértik-e a médiatörvény, indul-e belső vizsgálat a szerkesztői instrukciók miatt, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Pedig a felvételeken elhangzott kijelentések szembe mennek egy sor olyan alapelvvel és előírással, amelyeket a parlament fideszes többsége alkotott 2010 óta. Az alaptörvény például értéknek tartja a sokszínű tájékoztatást, a médiaalkotmány szerint „a sajtószabadság kiterjed az államtól, bármely szervezettől és érdekcsoporttól való függetlenségre is”. A 2010-es médiatörvény nem ismer pardont, ami a közmédia kiegyensúlyozottságát illeti. Így elvárja „a tárgyilagos és felelős hírszolgáltatást”, „az eltérő vélemények ütköztetését”, a „többféle értékrendet bemutató műsorok közzétételét”. Az évi több mint 100 milliárd forint közpénzből működő közmédiára Közszolgálati Kódex vonatkozik, amit a médiahatóság dolgozott ki. Ez többek között leszögezi: „a pártoknak, kormányzati szerveknek, politikai és ideológiai mozgalmaknak (...) nem lehet befolyásuk” a műsorpolitikára, a közszereplőket sem negatív sem pozitív értelemben nem lehet minősíteni. Úgy fest, Németh és Bende azzal az előírással is szembe megy, mely szerint a vezetőknek feladata a pártatlanság, a sokoldalúság biztosítása. A Kódex szerint esetenként a műsorok készítőinek lehet álláspontja, de „nem kelthetnek olyan benyomást”, hogy „egyoldalúan, előítélettel” közelítenek a témához. Ezeket az elveket és előírásokat az is sérti, hogy a két szerkesztő munkajogi szankciókat lengetett be azon kollégáikkal szemben, akik rossz néven veszik a fenti utasításokat, pedig a médiatörvény szerint a műsorok készítői a közmédiában „szakmai autonómiát élveznek”.  

Tiltakozás

Az ügy kirobbanása után Kránitz László, a Közszolgálati Alapítvány ellenzéki delegáltja hivatalos levélben kér magyarázatot a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezérigazgatójától, hogy szerinte ez az ügy megfelel-e a közszolgálatiság normáinak. A Párbeszéd lemondásra szólította fel a Papp Dánielt, az MTVA vezérigazgatóját, panaszt tesznek a médiahatóságnál, és Hadházy Ákos parlamenti képviselőhöz hasonlóan feljelentették a köztelevíziót. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége sürgette a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság haladéktalan vizsgálatát, a felelősök szankcionálását és az egypárti médiafelügyelet gyökeres átalakítását.

Mécs Imre: Demokratikus szocializmust akartunk

Czene Gábor
Publikálás dátuma
2020.11.13. 07:30

Fotó: Pavel Bogolepov / Népszava
Hihetetlenül kezdik az emberek elfelejteni 1956-ot – állítja a forradalom után halálra ítélt Mécs Imre, aki szerint Bibó István bátor kiállása is lényegesen nagyobb figyelmet érdemelne.
„Nem itt tartanánk, ha a Szovjetunió akkori vezetői nem fojtják vérbe forradalmunkat. Nemcsak bűnt, óriási történelmi hibát követtek el, amikor brutálisan megakadályozták, hogy a magyar nép a saját útját járja” – ezt Mécs Imre mondta 1989. június 16-án a Hősök terén, Nagy Imre és társai újratemetési szertartásán. A kérdésre, hogy milyen fejlődési pályát járt volna be Magyarország, ha nem vonulnak be a szovjet csapatok, nyilvánvalóan nincs egzakt válasz. Arról viszont lehet legitim beszélgetést folytatni, hogy milyen országot képzeltek el annak idején a forradalmárok. „Át voltunk itatva szocialisztikus eszményképpel. Demokratikus szocializmust akartunk, ezen belül mindennél fontosabbnak gondoltuk a nemzeti önrendelkezést” – emlékezik Mécs Imre, akit az ötvenhatos forradalomban vállalt szerepéért 1957 nyarán letartóztattak, következő év tavaszán pedig hatodmagával halálra ítéltek. Egy zárkában ült a végül kivégzett Angyal Istvánnal. 1959 februárjában az ítéletet életfogytiglani börtönbüntetésre változtatták. A „nagy amnesztiával” szabadult 1963 márciusában. Mécs Imre 1956 októberében a műszaki egyetem hallgatójaként vett részt – egyebek között – a nemzetőrség szervezésében. A hozzá hasonló korú fiatalok úgy gondolták, hogy „a politikusok mindent elrontottak, most jövünk mi”. Nagy élmény volt számára a forradalom idején mindenfelé tapasztalt erős munkásöntudat. Napok, akár órák leforgása alatt országszerte megalakultak a munkástanácsok, amelyek egymástól függetlenül nagyon hasonló követeléseket fogalmaztak meg. Magukénak érezték a gyárakat, üzemeket. Senki nem akart színtiszta kapitalizmust, de azt sem szerette volna, hogy „eszeveszett dühvel leépítsünk mindent, ami a kapitalizmushoz kötődik”. Ebből ugyanis egy Sztálin-, vagy Rákosi-féle totalitárius rendszer következhetett volna. Tragikus paradoxon, hogy az ötvenhatos forradalom utáni megtorlásban a „munkáskommunizmus” áldozatai túlnyomórészt munkások voltak. „A siralomházban, a halálsoron is jópáran meggyőződéses baloldalinak, vagy éppen hithű kommunistának vallották magukat” – fogalmaz Mécs Imre. „Hihetetlenül kezdik elfelejteni az emberek 1956-ot” – fájlalja. Egyebek mellett azt kifogásolja, hogy méltatlanul kevés, egyre kevesebb szó esik Bibó Istvánról, arról a „nagyszerű és tiszta” emberről, aki november 4-én, a szovjet csapatok bevonulásakor a magyar kormány tagjai közül egyedüliként maradt a Parlamentben. (Mécs nem hozza szóba, de érdemes megemlíteni, hogy a nyolcvanas évek második felében a Bibó Istvánról elnevezett egyetemi szakkollégium volt a Fidesz politikai bölcsője.) 1956. november 4-én Bibó mindössze egy napja volt miniszter, mégis kötelességének tartotta, hogy abban a kilátástalan helyzetben kiáltványt intézzen a magyarokhoz és a világ népeihez. „A magyar népet felszólítom – írta Bibó István –, hogy a megszálló hadsereget, vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse (…). Fegyveres ellenállásra parancsot adni nincs módomban: egy napja kapcsolódtam be a kormány munkájába, a katonai helyzetről tájékoztatva nem vagyok, felelőtlenség volna tehát tőlem a magyar ifjúság drága vérével rendelkezni. Magyarország népe elég vérrel adózott, hogy megmutassa a világnak a szabadsághoz és igazsághoz való ragaszkodását. Most a világ hatalmain van a sor, hogy megmutassák az ENSZ alapokmányában foglalt elvek erejét és a világ szabadságszerető népeinek erejét. Kérem a nagyhatalmak és az ENSZ bölcs és bátor döntését leigázott nemzetem érdekében.” Bibó több nagykövetségre (az amerikai és a brit képviseletre egész biztosan) személyesen, gyalog vitte el a kiáltványt – idézi fel Mécs Imre. A még megmaradt szabad magyar sajtónak szerinte minél szélesebb körben kellene emlékeztetnie arra a bátor kiállásra, amit Bibó István tanúsított 1956. november 4-én és az utána következő időszakban. Kiáltványának utolsó mondata így szólt: „Isten óvja Magyarországot!”