média;index;felmondás;

2020-11-13 16:11:22

Ez nem tartott sokáig: felmondtak az Index főszerkesztő-helyettesének

Balogh Ákos Gergelyt a nyár végén nevezték ki.

Az Azonnali megkereste az érintettet is, aki ugyan megerősítette a távozás tényét, de nem kívánt nyilatkozni a körülményekről, okairól. A Media1 úgy tudja, Balogh Ákos Gergelynek épp a napokban járt volna le a próbaideje az Indexnél, így elbocsátását indokolni hivatalosan nem kellett. A portálnak Szombathy Pál főszerkesztő azt mondta, 

Balogh Ákos Gergely augusztus 22-én jelentette be, hogy ő tölti be a portál főszerkesztő-helyettesi posztját. Mindez azután történt, hogy az Index szerkesztősége szinte egy emberként mondott fel. A távozók később megalapították a Telexet.