Előfizetés

Benzinnel lelocsolta és felgyújtotta albérlőjét egy biatorbágyi férfi

MTI
Publikálás dátuma
2020.11.17. 16:41
Képünk illusztráció
Fotó: Shutterstock
A férfit a bíróság testi sértés, illetve testi sértés kísérletében mondott ki bűnösnek, és négy év börtönre ítélte.
Nem jogerősen négy év börtönre ítéltek kedden egy férfit, aki benzinnel lelocsolta és meggyújtotta albérlőjét – tájékoztatta a Budapest Környéki Törvényszék az MTI-t. A rokkantnyugdíjas, alkalmi munkákból élő, italozó életmódot folytató vádlott a biatorbágyi telkén lévő egyik házban lakott. Az ott lévő másikba pedig megállapodásuk alapján beköltözött a sértett, aki ezért heti tízezer forintot fizetett. Amikor nem tudott fizetni, a vádlott ház körüli munkákat végeztetett vele. Az albérlő szintén alkalmi munkákból élt és alkoholizált. A férfi egyszer szekercével mellkason ütötte albérlőjét, aki hallván, hogy a másik pénzt kér, azt mondta, hogy „kell a vodkára”. A sértett akkor is nyolc napon túl gyógyuló mellkasi sérülést szenvedett. Tavaly áprilisában pedig úgy feldühödött a vádlott, hogy az ágyon fekvő albérlő ruhájára benzint locsolt, és meggyújtotta. A sértettnek sikerült eloltania a tüzet, de nyolc napon túl gyógyuló égési sérüléseket szenvedett. A férfi büntetett előéletű: ittas vezetés miatt kapott fogházbüntetéséből idén januárban szabadult. Az ügyészség különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat ellene, akit a törvényszék végül testi sértés, illetve testi sértés kísérletében mondott ki bűnösnek és négy év börtönre ítélte. Az elsőfokú döntés ellen az ügyész, a vádlott és védője is fellebbezett. 

Fűrésszel álltak neki katalizátort lopni, de lebuktak

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.17. 12:48

Fotó: police.hu
A három tettes egy budapesti bevásárlóközpont mélygarázsában próbálta végrehajtani a lopást.
Megpróbálta lefűrészelni egy parkoló autó katalizátorát három férfi egy budapesti bevásárlóközpont mélygarázsában hétfő koraeste. A taxival a helyszínre érkező elkövetők nem jártak sikerrel, tettükre ugyanis egy biztonsági őr felfigyelt, aki a helyszínen tartotta a férfiakat, és értesítette a rendőröket.
A feltételezett elkövetőket a járőrök előállították, a VII. kerületi rendőrkapitányságon lopás bűntett kísérletének megalapozott gyanújával hallgatták ki őket. A 22 éves H. József, a 23 éves R. András és a 24 éves F. Márk budapesti lakosokat őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat.

Pornóoldalra feltöltött szexképpel zsarolt egy kiskorút

nepszava.hu
Publikálás dátuma
2020.11.17. 12:07
Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock
Hosszú évekre rács mögé kerülhet a 34 éves gyanúsított.
A Győri Járásbíróság letartóztatott egy férfit, aki feltört öt profilt, majd ámokfutásba kezdett.
A művelet közben pornográf felvételeket készített az egyik kiskorú lányról, amit aztán nyomban fel is töltött a netre.

A nagyobb nyomaték kedvéért elküldte a feltöltésről szóló visszaigazolást a sértettnek, ezzel kényszerítve őt a további együttműködésre. A vádhatóság szerint a férfi összesen kilenc bűncselekményt követett el, amelyért akár tizenkét évet is kaphat.  A bíróság tartva attól, hogy a gyanúsított megnehezíti a nyomozást, annak letartóztatása mellett döntött, aki így a börtönből várja büntetőügyének fejleményeit - áll az ügyészség tájékoztatásában.