Göd;Balogh Csaba;

2020-11-17 22:16:33

Lecserélte helyetteseit a gödi polgármester

Balogh Csaba azzal magyarázta a döntést, hogy a két alpolgármester már rég elvesztette a bizalmát.

Felmentette két alpolgármesterét Balogh Csaba. Göd momentumos vezetője Facebook-oldalán jelentette be, hogy Fülöp Zoltán és Lőrincz László helyett mást bízott meg a feladattal.

Balogh Csaba azt írta, hogy az alpolgármesterek pozíciója már nagyon régóta volt kérdés a gödi politikában. 

Új alpolgármesterként Andrejka Zombort (Momentum) és Hlavács Juditot (Párbeszéd) nevezte ki.

Balogh Csaba tavaly október óta vezeti a települést, de a viták miatt szétszakadt az ellenzéki szövetség a képviselő-testületben. Balogh többször is megpróbálta leváltani helyetteseit, de nem kapta meg az ehhez szükséges többséget. November 4-től azonban a rendkívüli jogrenddel a képviselő-testületek jogkörei a polgármesterek kezébe kerültek. 

A Magyar Hang információi szerint kedden testületi konzultáció zajlott, ezen került szóba az alpolgármesterek személyének kérdése. Fülöp Zoltán a lapnak azt mondta, ő maga semmilyen formában nem kapott értesítést a felmentéséről. Elmondása szerint még a konzultáció alatt kikerült a polgármester közösségi oldalára a bejelentés leváltásukról. Arra, hogy kíván-e jogorvoslattal élni, azt felelte, megvárja a döntésről szóló hivatalos határozatot.

Balogh Csaba a Magyar Hangnak azzal magyarázta a felmentést, hogy elveszett a bizalom a két korábbi alpolgármesterrel szemben. Megjegyezte, hogy korábban a testületen keresztül is megpróbálta leváltani Fülöp Zoltánt és Lőrincz Lászlót, de nem járt sikerrel.

Indoklása szerint a Facebookra azért írta ki döntését, mert azt szerette volna, hogy az ő narratívája jusson el az emberekhez.

Idén nyáron a DK, az LMP, a Jobbik és a Fidesz képviselőiből álló többség július 31-én két hétre felfüggesztette Baloghot hivatalából. A felfüggesztés lejártakor augusztus 12-én a testület újabb 30 nappal meghosszabbította azt. Balogh Csaba bírósághoz fordult, amely megsemmisítette a testület döntését.