Előfizetés

Heti abszurd – A magyar éhség

Nagy B. György
Publikálás dátuma
2020.11.22. 07:30

Fotó: Miljan Zivkovic
„Ha az unió sorosista, liberális és marxista képződményei figyelmeznének a magyar miniszterelnök bölcs szavaira, sokkal kevésbé feszülnének rá piti ügyekre. A pálinka – Orbán Viktor szíves közlése szerint – alapélelmiszer.”
Az igazságügy-miniszter megéhezett a kora délutánban. Kínzóan, halasztást nem tűrően. Úgy szorította ökölbe gyomrát a sürgető éhség, hogy azt hitte, a könnye is kicsordul. Az ételrendelést követő várakozás soha véget nem érő tortúrának tűnt, ahogy azt is biztosra vette: éhen hal, ha el kell autóznia egy étteremig, és hosszú percekig malmoznia az asztalnál, mire szervírozzák ebédjét. Ugyan átfutott az agyán, hogy kinyittatja a 14 órakor bezárt minisztériumi menzát, de belátta, bármilyen készségesen donganák körül a közalkalmazott szakácsnők, ez sem jelent azonnali táplálkozást. Már majdnem átvette az irányítást a kajahiszti, amikor bevillant a járdán reggel átlépett szórólap képe: családias kifőzde ajánlotta magát mindössze kétépületnyire a tárca épületétől. Mint a reménybeli magyar rakéta, úgy startolt a miniszter, és máris töltött káposztát (jó csomborosat) rendelt. – Na még, – motiválta közvetlen stílusban a korpulens ételosztó szakembert, aki elértette az idők szavát, és húszcentis tölteléktornyot épített a miniszter tányérjára. – Kenyér négy, az egyik feltétlen sercli, – kommandírozott a tárcavezető, és dúsra pakolt tálcájával elsuhant a kassza mellett. – Majd utána – vetette oda, így jelezvén, hogy van benne valamiféle fizetési hajlandóság, akkor is, ha megtöri az eljárásrendet, és nem fogyasztás előtt fizet. Öt perc múltán az utolsó zsírcseppeket itatta fel a sercli kiszakított belével (és talán a blézer is megfeszült leheletnyit), érzékszervei kiszabadultak az éhség béklyójából, és már azt is tudta értékelni, milyen klassz az ószeresnél turkált paraszttányér rajzolata, milyen meghitten kopottak a XX. század elejéről származó alpakka evőeszközök. Körbenézett, a nagy pocakos szakember épp a kasszírnőnek csapta a szelet, az eszcájg észrevétlenül süllyedt el az aktaretikülben, amely azonban a tányér elnyelésére nem bizonyult teljesen alkalmasnak. – Sebaj, ha kivillan a pereme, hát kivillan, legyintett a tárcavezető, és elkurjantotta magát, miszerint: máglyarakást! A személyzet alázatosan jelezte, hogy a kívánt édesség nincs, és rétest kommendált, de a tárcavezető megkötötte magát, hogy neki márpedig más nem kell, máglyarakás viszont nagyon. A pénztárosnő a helyzet feloldhatatlanságából azt a következtetést vonta le, hogy a vendég kiegyenlíti a számlát és távozik, de tévedett. A miniszter megtagadta a fizetést, mondván: nem kapta meg, ami jár neki, és amikor a vita hevében felszólítani merészelték, hogy legalább az általa használt evőeszközt és tányért visszaszolgáltatni szíveskedjék, egyenesen személyi szabadságának korlátozását emlegette, és rögvest tárcsázta kollégáját (nevezetesen a belügyminisztert), hogy azonnal érkezzenek rendőrök, és regulázzák meg a szemtelen alkalmazottakat. Pont ennyire abszurd, hogy Varga Judit arról beszél, az EU kiéhezteti (vagy legalábbis ez a szándéka) Magyarországot. A közösség feltételezett „kiszárítási technikája” mindenesetre nagyon sajátos, úgy próbálja elsorvasztani hazánkat, hogy évi mintegy 2000 milliárd forintot biztosít, illetve a tervezett gazdaságmentő csomagból is körülbelül 2500 milliárdot csoportosítana át – csak azt nem akarja, hogyha „ingyenebédet” ad fel, akkor az asztaltársaságból bárki eltüntesse a szerviz egyes darabjait. Márpedig a „kössük a pénzosztást a jogállami működéshez” elv ellen prüszkölő magyar kormány épp ezt akarja: az eszcájglopás jogát szentesíttetni. Persze lehet, hogy mindössze arról van szó: a hatalom visszatalálna egy szép nemzeti hagyományhoz, miután sikerült helyesen értelmeznie az évszázadok óta rosszul tolmácsolt mondást. A kormányzati interpretációban ugyanis az, hogy lovas nemzet vagyunk, nem azt jelenti, amire minden épeszű ember gondol, hanem azt, hogy mindent meglovasítunk, ami nincs odahegesztve. Pontosabban azt is, csak az időigényesebb. Ebben a logikai sorban pedig teljesen természetes, hogy az igazságügy-miniszter a kvázi lopásügyi miniszter, és mivel a tárcavezetők munkaköri leírásának kidolgozása nemzeti hatáskör, az EU részéről így egyértelmű orcátlanság nem engedni, hogy Varga Judit tegye a dolgát, és – a lenyúlási hatékonyság javítása érdekében – visszareszelje a jogállamot. Persze ha az unió sorosista, liberális és marxista képződményei figyelmeznének a magyar miniszterelnök bölcs szavaira, sokkal kevésbé feszülnének rá piti ügyekre. A pálinka – Orbán Viktor szíves közlése szerint – alapélelmiszer. Így hát ajánlott minden étkezésnél bevenni mondjuk egy deci 60 fokos, selymes szabolcsi almát, és máris derűs kuncogással lehet tudomásul venni, hogy „már megint mit is csinál ez a Viktor”. Ha úgy tetszik, a pálinka egyfajta szellemi önvédelmi eszköz – hiszen a szociológiában alapvetés, hogy kell egy kis mákony a nehézségek (legyen szó szükségről vagy autoriter rendszerről) elviseléséhez/túléléséhez. Valószínűleg nem véletlen, hogy mifelénk szabadon lehet gyümölcsszeszt főzni – a kormányfő kegyelméből.

12 óra munka, 5 óra utazás, mínusz 100 ezer forint – ápolók járvány idején

Kuslits Szonja
Publikálás dátuma
2020.11.22. 07:00

Fotó: Vladimir Pesnya / AFP - Sputnik
Akár bruttó 60 ezer forint eltérés is lehet a koronavírussal fertőzött betegeket ellátó, a frontvonalban küzdő ápolók pluszpénze között. Az összeg nagysága attól függ, ki melyik kórházban dolgozik. A rosszabbul fizető intézmények így szakdolgozók nélkül maradhatnak, mert a jelenlegi bérek mellett akár 20-30 ezer forintért is hajlandók váltani a dolgozók – erről Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke beszélt lapunknak.
A koronavírus-járvány miatt rengeteg ápolót vezényeltek át az „anyaintézményből” egy másikba. Ez ­automatikusan többletterhelést jelent, vagy csak a munkavégzés helyszíne változik? Az átvezényelt egészségügyi szakdolgozók közül sokan hivatásuk nagyságai, akik anyaintézményeiktől most akár 40–100 km-rel távolabb található kórházba járnak nap mint nap. Ez komoly megterhelés, hiszen ha valaki arra kényszerül, hogy a megszokotthoz képest egy órával hamarabb legyen a jóval messzebb lévő munkahelyén, akkor akár napi 4-5 órát is kell utaznia – ráadásul extrém időpontokban. Tudunk olyan átvezényelt szakdolgozóról, aki 4.15-kor indul és 22.00 órára ér haza. Azaz miután végre ágyba kerül 12 óra munka után, szinte azonnal kelhet is. Óriási szervezést igényel ez a megfeszített életforma, hiszen nekik is kell, vagy legalábbis kellene bevásárolni, gyermeket nevelni, a családjukkal együtt lenni. Egy új helyszínen történő beteg­ellátás önmagában stressz, hiszen nincs mindenki birtokában a szükséges szakismereteknek. Ezt a nyomást növeli a bizonytalanság, hogy azt sem tudni, mikor fizetik ki azt a juttatást, ami azért jár, ha valaki egy másik intézményben lát el beteget. A kórházak közötti elszámolás csúszása ­miatt ugyanis az utóbbi hetekben sokan csak az alapilletményt kapták, a változó illetményeket nem – pedig nem aprópénzről beszélünk, ez a tétel 30–100 ezer forint is lehet. Azaz sok ápolónak jelentős a bevételkiesése. Nem ez az első eset, hogy nincs rendben az elszámolás. A koronavírus-fertőzés miatt táppénzre kényszerülők közül sokan csak 60 százalékos bért kaptak, bár az ígéret 100 százalékról szólt. Mit tehet a kamara? Borzasztó csúszásokkal szembesülünk. Tudunk olyan szakdolgozóról, aki 3-4 hónappal később kapta meg a különbözetet: májusban volt beteg, novemberben jutott hozzá az akkor elmaradt táppénzösszeghez. Nem szabadna, hogy anyagi hátrány érje azokat, akik a frontvonalban dolgoznak és munka közben fertőződnek meg. Így a kamara már márciusban kérte, hogy rendezzék ezt a helyzetet, ahogy azt is, hogy legyen egységes, országos szinten szabályozott pótlékrendszer a Covid-ellátás különböző szintjein dolgozó kollégáknak. Hiszen az elfogadhatatlan, hogy más összegű pluszpénzt kapnak azok, akik egymástól néhány tíz kilométeres távolságtól küzdenek a vírussal. A különbségek pedig nem elhanyagolhatók: a kamarához érkező visszajelzések alapján bruttó 60 ezer forint eltérés is lehet a frontvonalban dolgozó ápolók pluszdíjazásai között! Ez azért is aggasztó, mert a szakemberek szerint már így is erősen kompromisszumos a rendszer működése – azaz a dolgozókat rosszabbul fizető kórházak könnyen bajba kerülhetnek, ha a pótlékok ­miatt elmennek az ápolók. Így igaz. A Covid-ellátás már az orvosok szerint is az ápolókon múlik, a gyógyítás minősége ugyanis jelentősen függ attól, hogy hány és milyen képzettségű ápoló érhető el. Csakhogy egy szakdolgozó a jelenlegi, meglehetősen alacsony bérek miatt akár 20-30 ezer forintért is hajlandó intézményt váltani, még úgy is, hogy egy teljesen új teamhez kell alkalmazkodnia, és szinte műszakról műszakra szerveznek újra mindent. És igen: az ápolóvándorlás valóban megnehezíti a kórházak működését. Nem csak az intézményváltás omlaszthatja a rendszert. A nemrégiben több mint 30 ezer szakdolgozó részvételével készült felmérés azt mutatta, hogy a megkérdezettek mindössze 6 százaléka tervezi aláírni az új egészségügyi törvény ­miatt módosított szerződését. 3701-en a magánegészségügy felé húztak, közel 3 ezren külföldre mennének, 8758-an pedig végleg elhagynák a pályát. Ez kifejezetten riasztó egy járványhelyzet közepén, ráadásul a válaszadók fele fekvőbeteg-ellátásban dolgozik. Mi a legnagyobb probléma a törvénnyel? A jogszabálynak valamennyi pontja különösen hátrányos és méltánytalan a szakdolgozókra nézve. Tömegek jelezték: nem akarják aláírni az új egészségügyi törvény miatt módosítandó szerződésüket. Önmagában hiba, hogy egy olyan időszakban, amikor a betegellátásra, a túlélésre kellene koncentrálni, a jogállással kapcsolatos vitákkal foglalkozik a kormány. A kirendelés a szakdolgozókra is vonatkozik, így ők is bármikor elszakíthatók a családjuktól 44 nap helyett akár 2 évre! Viszont az ő fizetésemelésük kimaradt a törvényből… Ugyan 2016-ban elindult a bérfelzárkóztatás, de üteme messze elmarad attól, ami az orvosi bérrendezést figyelembe véve a szakdolgozók esetében is megoldható lett volna. Egy 2018-as kormányhatározat alapján 2022. januárban jön egy, a mostani besoroláshoz viszonyított 21 százalékos béremelés (a kormányzati kommunikációban ez 30 százalék), így egy kezdő ápoló bruttó 330 ezer forint körüli összeget kap nagyjából egy év múlva. De Ausztriában vagy Németországban egy ilyen végzettségű szakember már most 2000-2400 euró kezdő bérrel indul, ami nagyon is csábító a fiatalok számára.
Az elvándorlásnak most különösen súlyos következményei lehetnek, hiszen a szakdolgozók végzik az intenzív osztályon fekvő koronavírusos betegek monitorizálását, az infúziós pumpák és a lélegeztetőgépek kezelését, az alapápolási tevékenységet, nélkülük mindez már most lehetetlen volna. A helyzet a diplomás ápolók esetében sem sokkal jobb, a bruttó bér esetükben – emelt juttatásokkal – jelenleg 337 ezer forint, ez 2022-ben bruttó 408 ezer forint lesz. Szép összegnek tűnik, de figyelembe kell venni, hogy a kollégák 4-6 évet jártak egyetemre, és ők a saját szakterületükön a legmagasabban képzett egészségügyi szakemberek, akik végzésük után teljes kompetenciával hadra foghatók. Egy felsőfokú, OKJ-s szakképzésben részt vevő szakdolgozónak kellene legalább bruttó 400 ezer forintos kezdő bér, míg a felsőoktatásban végzettek esetében 500-550 ezer forint lenne az elfogadható. A pótlékrendszert több mint 12 éve nem változtatták, erre sem ártana figyelmet fordítani, hiszen míg a 2010-es években a bruttó 24-30 ezer forintos pótlék jelentős volt, manapság már nem elég. A kamara honlapján most is számtalan álláshirdetést találni, műtős szakasszisztenst, OKJ-s vagy diplomás ápolót, laborasszisztenst is keresnek az intézmények. Lehet tudni, hogy mekkora a pályaelhagyók létszáma? Arra vonatkozó statisztika, hogy pontosan mennyien esnek ki a rendszerből, nincs. De egy tavalyi felmérésünkből kiderült: átlagosan 15 százalék körül mozog a szakdolgozói létszámhiány – és minél nagyobb várost vizsgáltunk, ez az arány annál nagyobb volt. Budapesten akár a 20-30 százalékot is elérte. Jelenleg a kirendelt és a karanténban lévő egészségügyi szakdolgozók hiánya eléri a 40 százalékot, ezért is kérik vissza a kirendelésről a járványellátásba bekapcsolódott egészségügyi intézmények a dolgozóikat. A pályaelhagyók között vannak fiatal pályakezdők, akik azzal szembesülnek, hogy nem bírják azokat a lelki és fizikai terheket, illetve olyanok, akik 5-10 év után inkább külföldön próbálnak szerencsét a jobb megélhetés reményében. De az is előfordul, hogy nyugdíj előtt pár évvel megy ki valaki kisegítő ápolónak külföldre a krónikus betegellátásba, hogy megfelelő anyagi körülményeket teremtsen magának idős korára. Már most sok intézményben jelen van az ápoló­hiány, egyre kevesebb az utánpótlás, folyamatosan keresik az új munkavállalókat az intézmények. Gyakran az egyik helyről csábítják át a dolgozókat a másikba. A szakmát tanuló fiatalok közül eddig kiket mozgósítottak a járványhelyzet miatt? Jelenleg a végzettség megszerzése előtt akár 2-3 évvel is behívhatják önkéntes munkára most a felsőoktatásban szakápolónak tanuló diákokat, számos orvos- és egészségtudományi egyetem már megkezdte a mozgósítást. Akár másodéves hallgatók kerülhetnek éles helyzetekbe és tapasztalják a frontvonalban, milyen egy járványhelyzet. Hiába van még 2,5 év hátra a képzésükből, sok olyan terület van – betegek kikérdezése, hőmérés, dokumentáció­vezetés, szűrés –, ahol a fiatalok képesek tehermentesíteni tapasztaltabb kollégáikat, ezért óriási szükség van rájuk. Lehet, hogy ez a helyzet motiválja őket, de ha nem olyan képet kapnak az egészségügyről és az ápolók megbecsültségéről, amire számítanak, akkor inkább elhagyják a pályát. A kirendelésről nem is szólva, lesújtó, hogy akár 2 éves áthelyezéssel is számolniuk kell. Ha a kormány nem fogadja meg a szakmai szervezetek tanácsait, számítania kell arra, hogy a szakdolgozóhiány miatti problémák felerősödnek.

Majdnem film lett a színház, de mégsem

P. Szabó Dénes
Publikálás dátuma
2020.11.21. 16:43

Fotó: Erdős Dénes / Népszava
Aki online színházat néz, az mindig az első sorban ül – mondja Bíró Kriszta. Az Örkény Színház színésze, aki társaival a kijárási korlátozások és a rendezvénystop miatt arra kényszerült, hogy virtuális közönségnek játsszon – miközben az intézmény minden járványügyi előírást betart. Az új helyzet kapcsán a színésznőt és Herczog Noémi színikritikust kérdeztük.
Egyszerre furcsa és kacagtató volt az Édes Annát egy üres nézőtérnek előadni – mosolyog Bíró Kriszta, aki az Örkény István Színház előadásában Stefit, a cselédlányt és Moviszter doktor feleségét alakítja. Ugyanis amikor az interneten élőben köz­vetített (vagyis streamelt) előadásban a színészeket lehívták a takarásba, ők szokás szerint lábujjhegyen és suttogva léptek be, miközben azt kérdezgették egymástól: „Hát minek suttogunk? Nem ül a nézőtéren ­senki.”

Oda a közös játék

Bíró szerint a színészek aztán mégis suttogva folytatták, hogy megőrizzék az előadások előtti „lebegést”. Persze az a tudat, hogy a nagyközönség élőben figyeli őket a tévé- és laptopmonitorok előtt, szintén rengeteg adrenalint adott nekik. Ettől függetlenül a társulatnak hiányoztak a közönség finom, csak az „élő nézőtér” előtt megtapasztalható jelzései, vagyis hiányzott a nézőkkel való közös játék. Ennek ellenére az online közvetetésben mégis akad felemelő érzés, nevezetesen az, hogy az emberek a járvány ellenére is színházat akarnak nézni, és elfogadják a jelenlegi virtuá­lis megoldást. – Volt valami szívme­lengető abban, ahogy egykori gimná­ziumi társaim, akikkel nem találkoztam már húsz-harminc éve, Torontóból, Londonból és Berlinből írtak nekem, hogy „Hahó, Kriszta, láttuk az Édes Annát, remek volt”. A színésznő szerint az online darabok egyik nagy előnye, hogy egy budapesti előadást azok is meg tudnak nézni, akik nem a fővárosban élnek, és nem áll módjukban havonta egyszer, sok pénzért felutazni, színházba menni, szállást foglalni. Éppen ezért gondolja úgy, hogy a járvány elmúltával az egyes daraboknál maradhat a streamelt megoldás, így a vidéki és a külföldi közönség is élvezheti azokat.

Filmszerű színház

Az online darabok másik előnye, hogy minden néző az első sorban kap helyet, vagyis láthatja a színészek arcának minden rezdülését. Bíró ráadásul észrevette, hogy azok a kollégái, akik filmekben is szerepelnek, a színpadon a kamera hatására a korábbi, szélesebb gesztusok helyett sokkal finomabban kezdtek el játszani, mintha éppen egy játékfilm forgatásán lennének. Az viszont fura paradoxon, hogy noha az előadások a közvetítés hatására kifejezetten filmszerűek lesznek, a végeredmény mégsem egy film lesz – hisz ha valaki egy darabra második alkalommal is jegyet vált, nem ugyanazt fogja kapni. – A közönség, ha virtuálisan is, de átélheti, hogy egy-egy elő­adás mindig egy élő, lélegző valami, sohasem ugyanolyan – magyarázza Bíró. Persze a virtuális daraboknak is akad hátránya, mivel a néző a laptop- vagy tévéképernyő előtt ülve nem „irányíthat”, vagyis nem döntheti el, hogy a színpadon éppen melyik színészt nézi. A stream esetében ezt a vágó és az adásrendező határozza el, de Bíró szerint azonban ettől a néző se kevesebbet, se többet nem kap: egyszerűen egy másfajta élményre számíthat.

Már voltak előzmények

Herczog Noémi színikritikus szerint ha virtuális színházról beszélünk, érdemes a felvételeket megkülönböztetni azoktól a daraboktól, amelyeket kifejezetten erre a felületre terveztek az alkotók. Előbbire jó példa lehet az eSzínház vagy a SzínházTV műsora. A Budapest Bábszínház a közeljövőben pedig hatkamerás felvételeket sugároz, mivel a tavaszi hullám világossá tette: nem mindegy, hogy milyen minőségben látjuk viszont az online előadásokat. Herczog szerint a repertoár streamelése fontos cél, mivel vízfejű országban élünk, ahol régóta nincsenek már színházi tévéközvetítések, sok városban nagyon szűk a kulturális repertoár, így a „digitális színjátszásnak” nem szabadna a járványok idejére korlátozódnia. A helyzet másik különlegessége, hogy most önálló műalkotások, kísérleti művek születhetnek. Erre hozza példának Adorjáni Panna és Láng Dániel kolozsvári performanszát, amelyet egyszerre egyetlen képernyőre közvetítenek egy kolozsvári lakásból.

Az SZFE alakította a legnagyobbat

A kritikus szerint a járványhoz való alkalmazkodásban az Örkény Színház egyértelműen kiemelkedik a magyar teátrumok közül, hiszen egyedül itt alakítottak át minden bemutatót – és a repertoárjuk bizonyos darabjait – online-kompatibilissé. Ez mindenképp elismerésre méltó, hiszen ha azt gondoljuk, hogy a színházaknak kapcsolatot kell tartani a közönségükkel, akkor ezt most muszáj mindenkinek másképp megoldani, mint korábban. A Szkéné például rendhagyó ötlettel állt elő: a Köztünk marad egy olyan, saját fejlesztésű online-részvételi előadásuk, amelyben mindig más szí­nész­páros improvizál, miközben a közönség alakítja a történetet. A kritikus mellettük még a Független Színház hozzáállását találta inspirálónak: ők online felületre költöztették a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál 2020 című rendezvényüket, tavasszal pedig ők voltak az elsők – egy időben az Örkénnyel és egy-egy németországi társukkal –, akik leghamarabb tudtak kreatívan reagálni a színházbezárásokra. – Persze számomra az időszak legizgalmasabb performansza mindezek mellett az SZFE diákjainak egyetemfoglalása és ellenálló blokádja volt – mondja Herczog. – Abban, hogy ez a radikális megmozdulás nagyot tudott szólni, elkerülhetetlen volt, hogy használják az internetet.

Hogy senki ne bolonduljon meg

A jelen helyzet miatt mindenesetre a társulatok szoronganak. – A színészek a járvány alatt is játszani akarnak, így a streamszínházból próbálják kihozni a legtöbbet, mindenki vállvetve harcol, és a kollégák megpróbálják egymást felhúzni, hogy senki se bolonduljon meg – mondja Bíró. – A vírus egzisztenciális értelemben is betett ennek a szakmának. Hiszen mi akkor keresünk pénzt, ha dolgozunk. És ezt a szó szoros értelmében, feketén-fehéren értem – nyomatékosít Bíró. A színész szerint éppen ezért a nézők, akik jegyet váltanak a streamelt előadásokra, támogatják a művészeket, akiknek nincsen állandó fizetésük. Ráadásul a független társulatok még streamelőadásokat se tudnak biztosítani a színészeknek és háttérdolgozóiknak, így valóban tragikus helyzetbe kerültek. – Nekik most tényleg a lét a tét. A napi túlélés. És most nem túlzok, hanem azt mondom, ami van. Itt nincsen szociális háló. Sőt, még lyukas háló sincsen. Itt csak a porondra lehet lezuhanni, úgy, hogy az ember kitöri a nyakát.

A támogatás várat magára

Hasonlóan látja a színészek helyzetét Herczog Noémi is, kiemelve, hogy a kormány, ahogy tavasszal, úgy most sem gondolkodik anyagi kompenzációban, így a független színészek, technikusok, háttérdolgozók, dramaturgok egzisztenciálisan ismét lehetetlen helyzetbe kerültek. Persze szerencsére még így is vannak alternatív megoldások, például a Független Előadó-művészeti Szövetség segélyalapja (www.feszsegelyalap.org). – A független társulatok esetében a teljes anyagi és létbizonytalanság finoman szólva nem kedvez a kísérletezésnek. De hallani olyan állami, önkormányzati színházról is, ahol már szélnek eresztették a műszakot – szembesít a valósággal a kritikus. Herczog szerint kérdéses továbbá, hogy mennyire veszélytelen közös térben – akár tesztelés mellett is –, üres nézőtér előtt játszani akkor, amikor bezárt minden étterem? Hogyan kell kezelni azokat a helyzeteket, amikor egy-egy alkotó úgy dönt, hogy nem szeretne bemenni az épületbe, mert fél? A kritikus úgy látja, hogy az élő közvetítésekről nem lehet csak művészeti és esztétikai elvek mentén beszélni. – A jelen színházi helyzetnek rengeteg, egyelőre nehezen belátható következménye van és lehet, anyagi és egészségügyi téren egyaránt.