Románia;Kolozsvár;kórháztűz;

2020-11-22 12:53:25

Ismét kigyulladt egy kórház Romániában

Három pácienst ki kellett menekíteni, de szerencsére senkinek sem történt baja.

Újabb kórházban volt tűz Romániában, ezúttal a kolozsvári vasutaskórház egyik helyiségében csaptak fel a lángok vasárnap reggel hét óra körül– írja a Főtér.

A személyzet azonnal riasztotta a tűzoltókat, akik öt esetkocsival érkeztek a helyszínre. 

Három pácienst ki kellett menekíteni, de szerencsére senkinek sem történt baja, és a tüzet is sikerült eloltani.

A mosdó a belgyógyászati osztályt szolgálja ki. Az osztályon 11 beteg van, és az orvosi személyzet.

A katasztrófavédelem közölte, hogy éppen egy éve, tavaly november 21-én róttak ki jókora, 50 ezer lejes bírságot a kórházra, mivel 

Múlt hétvégén ennél jóval tragikusabb végkifejletű kórháztűz pusztított Romániában: a Piatra Neamț-i megyei kórház intenzív osztályán felcsapó lángokban tízen vesztették életüket, utólag pedig több, más kórházba átszállított beteg is meghalt. A vádhatóság gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával indított vizsgálatot ismeretlen tettes ellen. Az intenzív osztályt alig néhány órával a tűzeset előtt költöztették a harmadikról a második emeletre. A Neamt megyei közegészségügyi hatóság később azt közölte, hogy a kórház hatósági engedély nélkül végezte el az átalakításokat és költöztetést. A csaknem fél évszázada épült kórházban nem végeztek rendszeres karbantartást a műszaki berendezéseken, ezek között az oxigén-hálózaton.