OVSZ;koronavírus;vérplazma;

2020-11-23 09:59:45

Már több mint 350-en jelentkeztek vérplazmadonornak

Sokan vannak olyanok, akik nagyon magas antitestszintet produkálnak, de most is előfordul, hogy a betegségen átesett szervezet egyáltalán nem termel antitesteteket – mondta az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese.

A felhívás óta már több mint 350-en jelentkeztek vérplazmadonornak – közölte az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese hétfő reggel az M1-en.

Nagy Sándor elmondta, úgy tűnik, hogy a koronavírus-járvány második hullámában a donornak alkalmas emberek aránya is magasabb, mint az első hullám idején:

Hozzátette, sokan vannak olyanok, akik nagyon magas antitestszintet produkálnak, de

Elmondta, hogy a donorok szervezetéből egy speciális szerkezet csak a vérplazmát vonja ki, amelyből 600 millilitert tudnak egyszerre gyűjteni. Ez a mennyiség egy beteg egyszeri kezelésére elegendő, viszont a gyűjtés akár hetente megismételhető az adott donortól – fűzte hozzá, azzal együtt, hogy több visszajáró donorjuk is van.

Donornak jelentkezni bármelyik véradóállomáson lehet, nem kell előzetesen időpontot egyeztetni; az OVSZ vagy a Magyar Vöröskereszt honlapján minden információ megtalálható – jelezte Nagy Sándor, hozzátéve, hogy a donoroknak egy korábbi pozitív PCR-teszttel kell rendelkezniük.