egészségügy;

2020-11-25 12:34:30

Pintér irányítja majd a kórházakat

A vészhelyzet idejére a belügyminiszter átveszi a magyar kórházrendszer irányítását.

A vészhelyzet idejére a belügyminiszter átveszi a magyar kórházrendszer irányítását – ez derül ki az Országos Kórházi Főigazgatóság feladatait részletező friss kormányrendeletből. Az országos kórház főigazgatóságot alig egy hete hozták létre. Mint arról beszámoltunk e hivatal feladata lesz egyebek mellett az egészségügyi ellátórendszer működtetése, az egyes ellátóhelyek kapacitásainak felülvizsgálata és az ezzel kapcsolatos stratégiai kormányzati döntések előkészítése. Lényegében a hivatal jogosítványaival akár a teljes ellátórendszert átszabhatja.

A mai közlönyből pedig az is kiderül, hogy „az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKF) az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter irányítja.”

Egy másik, szintén ma megjelent jogszabály jelzi, hogy a korábbi törvényekben eddigi kórházfenntartóként említett, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ helyett az új Országos Kórházi Főigazgatóságot kell érteni. Az OKF mostani feladatait részletező rendelettel az ÁEEK az év végével megszűnik.