Weöres Sándor 1945-ben, még fiatal költőként publikálta – és mesterének, Hamvas Bélának ajánlotta – A teljesség felé című filozófiai értekezést. A Kaláka életművében Weöres költészete megkerülhetetlenül fontos ihlető forrás. „Sok költőt megénekeltünk: van Arany János-, Kosztolányi Dezső-, József Attila-, Kányádi Sándor-, Szergej Jeszenyin, François Villon-lemezünk, de kétségtelen, hogy Weöres Sándor-vers nélkül szinte nincs Kaláka-koncert” – mondja Gryllus Dániel. „1971-ben hallott minket Weöres először, és utána az új dalokat mindig megmutattuk neki. Egyszer még az is előfordult, hogy egy versében két sort átírt, mondván, ez így jobban illik a dallamunkra. Amikor a nyolcvanas években kitaláltam A teljesség felé mondataira a dallamokat, magamat sokszorozva a hangszereimmel hozzájátszottam a szólamokat. Ez volt az első szerzői lemezem – 1988-ban, a költő 75. születésnapjára jelent meg. A kilencvenes években koncerteken a citerám mellett Sárközy Gergő barátom játszotta a többi szólamot szintetizátoron. Szerencsére apáról fiúra szállt a dalsorozat, és Samu fiam olyan zenekari darabot írt belőle, ahol a dallamok megmaradtak, a zene viszont sokkal gazdagabb. 60 éves születésnapomra kaptam tőle ezt az ajándékot, és most, tíz év után jelent meg az új CD” – mesél a rendhagyó keletkezéstörténetről.
Milyennek érezte a Kalákától jelentősen eltérő zenei színtereken – kortárszene, jazz, elektronika – otthonos fiával közös alkotási folyamatot? – kérdezem. „Inkább forrásként tekintem a saját részemet. Samu sokkal többet tud nálam a zeneszerzésről, hangszerelésről, hisz Bécsben zeneszerző szakon végzett, miután Pesten a jazztanszakon basszusgitárosként is diplomázott. Ez nem is hangszerelés, hanem továbbgondolás, kifejtés, kitágítás, új önálló mű egy meglévő alapanyagból. Ugyanez vonatkozik a Hangol már a zenekar című lemezre is, ahol Samu Kaláka-dalokat alkalmazott teljes szimfonikus zenekari kíséretre.” Az énekes szólisták kiválasztása, a dalok elosztása is Gryllus Samu érdeme. „Ők mind általam szeretett kollégáim, barátaim, akikkel közös felvételeim, koncertjeim voltak-vannak, és mindannyiuknak jelent meg lemeze a Gryllus kiadónál. A fiam hívta össze azt az alkalmi hangszeres együttest is – köztük Borbély Misit, Balogh Kálmánt, Bolya Matyit és sorolhatnám –, akikkel bármilyen nehéz is ezt egyeztetni, a lemezbemutató születésnapi koncerten már tizenharmadszor játszottuk el a művet” – mondja az idén hetvenéves Gryllus Dániel.
Egy születésnap óhatatlanul számvetésre, összegzésre késztet, de a Kaláka alapítója szerint „ehhez nem kell kerek évszám – nem árt, ha az ember mindig tudja, hol a helye. A teljesség felé sem összegzés, még ha életem egyik legfontosabb lemeze is” – véli. Új feladatok is foglalkoztatják: a tavaszi karantén-időszakban például Lackfi Jánossal kezdtek dolgozni egy cikluson, amit még folytatnak. Tavaly a Kaláka is jubilált: 1969-ben alakultak – erre az Andrássy út 41. falán elhelyezett „emléktábla” figyelmeztet. „Amikor ott ültünk az első megbeszélésen Mikó Pistával, még húszévesek sem voltunk. Nem hogy ötven évre vagy másfél ezer dalra, tízezernél több koncertre nem gondoltunk, csak a szándékról beszéltünk: költőkről és dalokról. Nem volt célközönség, marketing-stratégia. Ha látom a táblát, az jut eszembe, milyen jó, hogy akkor találkoztunk, tervezgettünk. Ki tudja, hogy alakult volna a sorsom enélkül.”
