Petőfi Irodalmi Múzeum;Demeter Szilárd;

2020-11-30 19:58:30

Hallgatás következmény nélkül

Demeter Szilárd magától biztosan nem mond le posztjairól, a kormánypárti politikusok nyilatkozatai pedig arra utalnak: felettesei sem kényszerítik távozásra.

Úgy tűnik, nem kell távoznia posztjairól Demeter Szilárd miniszteri biztosnak, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatójának a szombaton megjelent írása miatt, amelyben Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlította, Európát pedig a gázkamrákhoz. Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes ugyanis a parlament hétfői ülésén a szöveg határozott elítélése helyett arról beszélt: szerinte a PIM-főigazgató elismerte a hibáját, ráadásul a cikket és a Facebook-oldalát is törölte. Úgy vélte, a baloldal kettős mércét alkalmaz: hallgatott, amikor László Imre újbudai polgármester megérdemeltnek nevezte Adolf Hitler év embere díját, valamint akkor is, amikor az antiszemita és rasszista megnyilvánulásai ellenére Biró László mögött sorakozott fel az időközi választáson.

– Demeter Szilárd nem az új zsidó, hanem a régi náci, ismerjük ezt a hangot. Azzal hogy a helyén van, önök közösséget vállalnak egy nyílt nácival – mondta Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció képviselője Varga Mihálynak. Hozzá hasonlóan az összes ellenzéki párt felszólalója a PIM-főigazgató távozását követelte.

Demeter Szilárd hétfőn körlevelet írt a Petőfi Irodalmi Múzeum dolgozóinak, ebben pedig leszögezi, hogy nem mond le – adta hírül a 444.hu.

A levélben verbális lincselésnek nevezi az ellene felhozott vádakat. „A lelkiismeretem nyugodt. Soha egyetlen antiszemita sort vagy szókapcsolatot le nem írtam. De még csak nem is gondoltam. A Sor(o)s című írásomban egy fikarc antiszemitizmus sincs” – jelentetett meg részletet a levélből a 444.hu, amely szerint Demeter arra céloz, hogy nem fog publicisztikát írni, csak könyvet, amit azonban csak azután ad ki, hogy otthagyta a PIM-et.

Egy volt kormánytag lapunknak azt mondta, meggyőződése, hogy Demeter Szilárd magánakciójáról van szó és nem a kormánykommunikáció egyik fejezetéről. Szerinte ennek ellenére nem várható, hogy a főigazgatónak távoznia kell.

A politikai következmények elmaradása ugyanakkor információink szerint árthat a magyar-német kapcsolatoknak is. Demeter Szilár ugyanis a Karc FM rádiónak nyilatkozva arról is beszélt, hogy a németek „nagyon fegyelmezettek (…) amikor nácinak kell lenni, akkor nácik, amikor liberálisnak, überliberálisnak vagy árjaliberálisnak kell lenni, akkor azok”. Egy a német-magyar kapcsolatok alakításában korábban tevékenyen is részt vállaló forrásunk szerint Demeter Szilárd a németeket legjobban sértő, számukra legérzékenyebb narratívát húzta elő a nácizással, a kollektív bűnösséget. – Szerintem el sem tudja képzelni, ez mennyire rombolhatja a német-magyar viszonyt – fogalmazott forrásunk. Egy a német-magyar relációban még aktív diplomata viszont úgy vélte, az elmúlt időszakban annyi a németek számára felháborító megnyilvánulás történt magyar kormányzati, vagy kormányhoz közeli szereplők részéről (Schmidt Mária németellenes kijelentései, a megszállási emlékmű), hogy Demeter Szilárd szavai már nem számítanak. A német nagykövetség lapunk kérdésére azt közölte, hogy „az ilyen jellegű náci-hasonlatok abszolút nem helytállók; a nemzetiszocialisták emberiség elleni bűntetteit nem szabad eljelentékteleníteni. Hozzátették: “mivel Demeter úr a kijelentését visszavonta, nem látunk rá okot, hogy azt tovább kommentáljuk”.

Többször kerestük Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét és az Emberi Erőforrások Minisztériumának sajtóosztályát is azzal kapcsolatban, hogy várható-e Demeter Szilárd menesztése, ám nem kaptunk választ. Megkerestük a parlament német-magyar baráti tagozatának kormánypárti képviselőit is, egyelőre csak Kovács Zoltán válaszolt, aki azt írta, Demeter Szilárd „visszavonta az írását, a Facebook oldalát törölte, ez helyes döntés”.