Németország;gázolás;halálos áldozatok;ámokfutó;

2020-12-01 17:25:19

Legalább két halálos áldozata van a németországi ámokfutásnak

Egy férfi emberek közé hajtott Trierben terepjárójával, és válogatás nélkül gázolta el a járókelőket.

Emberek közé hajtott egy autós kedden a németországi Trierben egy sétálóutcában, legalább ketten meghaltak, tizenöten megsérültek.

Wolfram Leibe polgármester a helyszínen újságíróknak azt mondta, hogy 

Karl-Peter Jochem, a trieri rendőrkapitányság szóvivője elmondta, hogy az autó vezetőjét őrizetbe vették, a járművet lefoglalták. Közölte, hogy a gázoló egy 51 éves német férfi Trier-Saarburg járásból.

A férfi nagy sebességgel hajtott keresztül a belváros gyalogos övezetének több utcáján, és válogatás nélkül gázolt el embereket. Autóját rendőrök tartóztatták fel.

Az esetről a német sajtóban megjelent felvételek szerint a gázoló egy ezüst színű városi terepjáróval hajtott a tömegbe, és a sétálóutcáktól nem messze szorította le az út szélére két autós rendőri egység. A civil ruhás rendőrök kirángatták a sofőrt a volán mögül és leteperték.

A szövetségi kormány megdöbbenéssel értesült a történtekről.

– Gondolatban a halálos áldozatok hozzátartozóival vagyunk, és a sok sebesülttel és mindazokkal, akik ellátják az érintetteket – közölte Steffen Seibert kormányszóvivő.

A Németország nyugati részén fekvő Rajna-vidék-Pfalz tartomány egyik legnagyobb városában történtek miatti megdöbbenését fejezte ki mások mellett Malu Dreyer tartományi miniszterelnök is, aki még kedden felkeresi a helyszínt.