KSH;kiskereskedelem;forgalom;nyitva tartás;tőkekorlátozások;

2020-12-02 09:00:00

Nem megy a távolságtartás a boltokban

Egymást érik a nyugdíjasok a számukra fenntartott vásárlási idősávon túl is a nagyobb élelmiszerüzletekben. Persze ez nem tilos: Orbán Viktor miniszterelnök is kihangsúlyozta, és a vonatkozó kormányrendelt is úgy fogalmaz, hogy a 65 éven felüliek bármikor szabadon vásárolhatnak. Amit pedig nem büntetnek, arra úgy látszik Magyarországon még a járványhelyzetben is kevésbé ügyelnek az emberek. Erre utal annak a kutatásnak az eredménye is, amelynek során októberben és novemberben több mint 5 800 európai üzletet, köztük 103 magyar boltot mértek fel 15 országban a világ legnagyobb próbavásárlásokkal foglalkozó cégeket tömörítő szervezetének (Mystery Shopping Providers Association - MSPA) szakemberei. Az eredmények szerint a Magyarországon akár boltbezárással is szankcionálható maszkviseléssel kapcsolatos problémákra a hazai üzletek 14 százalékában derült csak fény, szemben a 25 százalékos európai átlaggal. A távolságtartás viszont európai átlagban csak az üzletek ötödében jelent gondot, miközben Magyarországon a boltok majdnem felében se a személyzet, se a vásárlók nem tartják a 1,5 métert - írja az MSPA.

Eközben november első felében ismét ellepték az üzleteket a vásárlók. A KSH november 1-13. közötti időszakra vonatkozó heti monitor adata szerint 4,1 százalékkal nőtt a bolti kiskereskedelem forgalma az egy évvel ezelőttihez képest. Az áprilisi 10 százalékos zuhanás óta ekkora növekedést még nem tudtak produkálni a boltok. A legjobban persze a gyógyszertári vásárlások húzták fel a forgalmat: itt az online kassza adatok szerint 35 százalékkal ugrottak meg a költések. A nem szakosodott vegyes bolti kiskereskedelem 12 százalékkal, az élelmiszer, ital, dohányáru kategória 6,8 százalékkal tudott bővülni. Továbbra is 7,1 százalékos mínuszban van viszont az üzemanyag kiskereskedelem. Karácsony előtt alig több mint egy hónappal a kulturális, szabadidős cikkek – könyv, játék, sportszer - forgalma pedig kerek 20 százalékot zuhant.

Ebben az időszakban ugyanakkor - 3 nap kivételével - még nem kellett 19 órakor bezárniuk a boltoknak. Ezt november 11.-től rendelte el a kormány, azóta a 120 ezer üzletből 30 ezernek korábban kell lehúznia a rolót (a többi addig sem tartott 19 óra után nyitva). Hogy ez a kisebb vásárlóerővel bíró 65 éven felüliek számára fenntartott idősávval együtt hogyan hat majd a forgalomra, egyelőre nem tudni.

A rövidebb nyitva tartás a Blokkk.com szerint ugyanakkor a dolgozói létszám újragondolását indokolhatja, többeket részmunkaidőre sorolhatnak át. A tavasszal elküldött dolgozókat őszre már pótolták az üzletek. Szeptemberben így összesen 207 ezren dolgoztak az 5 fősnél nagyobb kiskereskedelmi vállalkozásoknál, de ez még mindig nem érte el a februári 212 ezres szintet. A szakportál gyűjtése szerint most látványosan kevesebb dolgozót keresnek az üzletek. A nagyobb élelmiszerláncoknál szeptemberben még 281, novemberben csak 22 álláshelyet hirdettek meg, a nagyobb drogériák, bútorboltok, barkácsüzletek a szeptemberi 109 után csak 43 új munkatársat keresnek. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a szeptemberi 461 után most csak 283 álláslehetőséget kínál a kereskedelemben.