Brüsszel;Szájer József;szexparti;

Szájer József

- Egy észt diplomata is részt vett a brüsszeli orgián

Ezt a tallinni külügyminisztérium erősítette meg a közleményében.

Egy észt diplomata is részt vett azon a múlt heti illegális brüsszeli partin, amelynek a belga rendőrség vetett véget – erősítette meg szerdán a tallinni külügyminisztérium.

A tárca közölte, hogy a diplomata saját elmondása szerint ott volt a pénteki összejövetelen, amelyet a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások megsértésével tartottak péntek este a belga fővárosban. A balti állam képviselője hozzátette, hogy a járványügyi intézkedések megsértése miatt előállították.

Aari Lemmik észt külügyi szóvivő sajnálatosnak nevezte, hogy az összejövetelen magánszemélyként részt vevő diplomatájuk nem tartotta be a Belgiumban hatályos rendelkezéseket. Egyéb részletet azonban az ügyről nem tett közzé.

Eddig tartott az MTI híre,

ugyanis egy sort sem írnak arról, hogy erről a buliról menekült az ereszcsatornán keresztül Szájer József, a Fidesz alapítója, az Alaptörvény megszövegezője.

Szájer, aki vasárnap még „lelki teherre” hivatkozva bejelentette, hogy az év végével lemond európai parlamenti mandátumáról, maga is elismerte, hogy részt vett az általa házibuliként emlegetett orgián, de azt tagadta, hogy a nála talált kábítószer az ő tulajdonában lett volna.

Az óvódák, továbbá az iskolák alsó tagozatai újra fogadhatják a gyerekeket, a kereskedelmi és szolgáltató egységek is kinyithatnak. A mozik, színházak, hotelek, éttermek és sportlétesítmények viszont január 7-éig még zárva maradnak.