Budapest;Kína;bordélyház;fegyházbüntetés;Fővárosi Törvényszék;

2020-12-04 19:07:19

Honfitársnőit dolgoztatta a pesti bordély kínai ura, fegyházba megy

Nem jogerősen 12 év vár a férfira, akit ki is utasítottak Magyarországról. A másodfokú bíróság döntését letartóztatásban várja.

Elsőfokon 12 év fegyházbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék egy Budapesten működtetett kínai bordélyház üzemeltetőjét. Közleményük szerint a vádlott 2015 októberétől 2016 augusztusáig üzemeltette – a Kínai Népköztársaságból származó női prostituáltak alkalmazásával – bordélyházát a fővárosban.

A vád szerint lányok ugyancsak kínai futtatója, a bordélyház tulajdonosa maga szervezte a prostituáltak utaztatását, akiknek keresetük egy részét le is adták neki. Ezt a pénzt a vádlott részben a bordélyház üzemeltetési költségeinek fedezésére, részben pedig saját célra fordította.

Egy társa ingatlanközvetítőként közreműködött az érintett ingatlan kibérlésében, továbbá tolmácsolt a másik két vádlott között. Másik társa pedig segített a szexuális ajánlatokról szóló hirdetések közzétételében, illetve fogadta az érdeklődő kliensek hívásait és segített nekik a találkozók megszervezésében.

Az elsőrendű vádlott 2016 áprilisa és augusztusa között rendszeresen szerzett kábítószert, részben saját fogyasztásra, részben másoknak kínálta azt. A bíróság nem jogerős döntése szerint a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá végleges hatállyal kiutasították Magyarország területéről, a másodfokú eljárást pedig letartóztatásban várja.

A bordélyház vezetőjének egyik társát 13 hónap – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, míg a másikukkal szemben 1 év – másfél évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a bíróság.