Bayer Zsolt;Szájer József;Magyar Hang;

2020-12-05 09:19:41

Bayer Zsolt egy nap alatt jutott el a pedofília vádjától a teljes visszakozásig

A publicista szerint „ezen a térfélen” nem a büntető törvénykönyv alapján hozzák a döntéseket.

Miután Bayer Zsolt gyakorlatilag pedofíliával vádolta meg egykori „barátját és harcostársát” a Hír TV csütörtök esti műsorában, a kormányközeli Pesti Srácok pénteken a Magyar Hang munkatársát azonosította be az említett személyként. Azaz a lap szerint ő utazott Thaiföldre azért, hogy ott fiatalkorú fiúkkal is szexelhessen. A Magyar Hang később közleményben reagált a vádakra, amiben kijelentették, hogy kollégájuk „semmilyen törvénysértést nem követett el, soha nem létesített testi kapcsolatot kiskorúakkal, ezen túlmenően a magánélete senkire sem tartozik”. Hangsúlyozták, hogy Szájer József botrányát Bayer úgy facsarta ki, hogy ő került bajba, mert ha igaz is lenne állítása, akkor ő maga is bűnös lenne a hallgatása miatt.

Nem kellett sokáig várni Bayer Zsolt újabb megszólalására, saját blogján válaszolt az ellenzéki lap közleményére. Bejegyzésében kijelentette, hogy félreérthették a szavait.

A Fidesz 5. számú párttagkönyvének tulajdonosa azt írta, hogy „egykorvolt” barátjának és harcostársának készséggel elhiszi, hogy soha nem létesített szexuális kapcsolatot kiskorúval, kizárólag 18. életévét betöltött személlyel.

Bayer Zsolt ezután arról írt, hogy „a hazudozók, a gonoszok és kretének hada” most már azt várja el, hogy ő magyarázkodjon, hogy miért nem jelentette fel egykori barátját. Megjegyezte, hogy amint azt több ellenzéki portál is megírta, nincs ilyen kötelezettsége az ügyben.

A publicista megjegyezte, hogy sajnálja, hogy így esett, de örül annak, hogy az érintett állítása szerint csak ők értették félre annak idején a szavait.